Kié az igazság?

Tegnap rendkívüli presbiteri gyűlésen vettem részt itt a faluban, ahol az esperes képviselője elénk tárta a tényt, miszerint az egyházközség egyik lelkipásztora benyújtotta lemondását az esperesnek, melyet mind az egyházmegye, mind az egyházkerület vezetősége elfogadott és tudomásul vett.
De mit mond nekünk Isten a mai igében?

Régóta fennálló helyzet az, hogy a fizető egyháztagok száma csökken. Csak azóta, mióta nekem rálátásom van ezekre a dolgokra (kb. 3 éve) körülbelül 30%-kal. A fentiek és ezek alapján gondolom úgy, hogy egyházközségünkre illik az igében található „meddő” és „elhagyott” kifejezés - bár a teljes képhez az is hozzátartozik, miszerint a gyülekezet bizonyos közösségeiben az utóbbi hónapokban lassú létszámnövekedés is megfigyelhető.

Eddig a számok. Mit kell tennünk nekünk? „...Feszítsd ki sátorponyváidat teljes szélességükben! Húzd meg köteleidet, erősen verd le cövekeidet! Mert jobbra is, balra is terjeszkedni fogsz...”

Nyakunkon a templomfelújítás, nyakunkon egy olyan, hosszú évek, sőt talán évtized alatt kialakult helyzet, melyre az esperes is azt írta levelében: „mindenki presbiteri esküjének megfelelően az egyházközség békességét mindenek előtt szem előtt tartva, Krisztust követő lélekkel viselkedjen.”

Nekünk nem az úrvacsoránál jobb- vagy balkéz felől álló lelkészek valamelyike mögé kell felsorakoznunk. Nem kell bólogatójánosok módjára követnünk egyiküket sem (végtére is zsinat-presbiteriánus egyházban élünk, ahol az egyházközség presbitériuma a munkáltató). Nem kell félnünk sem: sem az előttünk álló feladatoktól, sem a kialakult helyzettől: „Ne félj, mert nem vallasz szégyent, ne pironkodj, mert nem ér gyalázat!” Lehet, hogy még akár a világi média (a helyi újságok, vagy bármi) is a szájára veszi a gyülekezetet, de ennek ellenére Isten azzal biztat minket: „Ifjúkorod szégyenét is elfelejted, özvegységed gyalázatára nem emlékezel többé.” Nőjünk fel ezekhez, viselkedjünk végre nagykorúan!

Nem szabad azonban azt sem szem elől téveszteni, hogy mindezt - mind a feladatainkat, mind a kialakult helyzetet, de az ilyen körülmények között elhangzó ígéreteket is - kinek köszönhetjük. „Mert aki alkotott, az a férjed, akinek Seregek Ura a neve, és aki megváltott, az Izráel Szentje, akit az egész föld Istenének hívnak.” Nem csak a velünk egy faluban élő, és ugyanazon lelkész törekvéseit támogató embereké Isten, hanem mindnyájunké. Azoké a katolikus testvéreinké is, akik a tegnapi presbiteri gyűlésünk idején összegyűltek, hogy imádkozzanak a református egyházközségért.

Már említettem, miért jutott eszembe ma reggel a napi ige „elhagyott” kifejezésének olvasásakor az egyházközségünk. A Bibliában gyakran Krisztus menyasszonyaként említtetik az egyház. A deutero-ézsaiási Ebed-Jahve énekekben bár Krisztus neve nem hangzik el, mégis szabadítóról van szó, amit - a jeruzsálemi szemétdombon történtek óta, illetve miatt - nehéz másra vonatkoztatni, mint Krisztusra, a mi szabadítónkra. „Mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt, megszólít téged az Úr, és mint ifjú menyasszonynak, ha megvetett volt is, ezt mondja Istened: Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűjtelek.” Istennek igenis van mondanivalója számunkra. Még akkor is össze akar gyűjteni bennünket, ha minden hatalma megvolna akár még az atomjaink szétszórására is.

Isten minden vétkeink, mulasztásaink, gondolataink, tetteink és hűtlenségünk ellenére hűséges marad hozzánk. „...a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg - mondja könyörülő Urad.” Lehet, hogy százötvenmillióból nem jön össze, hogy drágakövekből építsünk templomfalakat, zafírokra alapozva, rubin párkánnyal, briliánskapukkal, gyémántkerítéssel - de „fiaid az Úr tanítványai lesznek” (beérik a vetés, amelyet az iskoláinkban hintettünk el), „és nagy lesz fiaid békessége.”

Az elmúlt héten sok emberrel sokat beszéltem egyházi dolgokról (talán túl sokat is). Többen kérdezték, hogy ebből meg abból mi az igaz. Nekik csak annyit tudtam mondani, amennyit én látok. Azonban van nekünk Istenünk, szabadító Krisztusunk, aki ezt mondta: „én vagyok az út, az igazság és az élet.” Őáltala lehetünk erősek, Rá nézve mondja Ézsaiás: „Igazság által leszel erős, nem kell félned az elnyomástól: távol marad tőled, sem a rettentéstől: nem közelít hozzád. Ha rád támadnak is, nem tőlem lesz az.”

Ez a szabadító Isten biztat bennünket: „Aki rád támad, elesik veled szemben. Hiszen én teremtettem a kovácsot, aki a parazsat éleszti, és fegyvert készít munkájával, én teremtettem az öldöklőt is, hogy pusztítson.” Isten teremtette mindazon látható és láthatatlan fegyvereket, amelyekkel a látható és a láthatatlan egyházat is támadás éri. Ezekről szól: „Célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak, meghazudtolsz minden nyelvet, mely törvénykezni mer veled” - de nem a mi érdemeinkért, hanem a teremtő és gondviselő Isten akarata miatt.

Ez a mi örökségünk Isten szolgájaként. Kövessük Őt, az Ő akaratát, hogy végül megláthassuk az igazságot: Krisztust.