Generációváltás van

Tegnap a nagykőrösi református gyülekezet presbitériumának gerince a már régóta tervezett csendesnapját tartotta a Pálfája Oktatóközpontban, melynek központi eleme a presbiterségről, presbiteri szolgálatról, gyülekezetünk megújulásáról szóló nyílt eszmecsere volt. A vitaindítót Dr. Nagy István tartotta – alább a bennem személyesen lecsapódott gondolatok.

Jómagam úgy látom, hogy a nagykőrösi református gyülekezetben, de sok tekintetben még azon túl ívelően is egy generációváltás kellős közepén vagyunk. Mostanában a Bibliaolvasó Kalauz szerinti ószövetségi igéink a zsidók Józsué vezetésével történt honfoglalását taglalják – ahol ugyebár az egyiptomi fogságból kimenekítettek nem mehettek be (vissza) az ígéret földjére hitetlenségük miatt: csak az ő gyermekeik tehették meg ezt (egy-két kivételtől eltekintve, mint pl. az igaz hírvivő Káléb). Másképp szólva: az egyiptomból kimentett generáció bár láthatta az ígéret földjét, mégsem foglalhatta el azt; generációváltásnak kellett végbemennie, hogy Isten választott népe elfoglalhassa az Istentől kijelölt helyét.

Azt gondolom, mi is egy ilyen generációváltás kellős közepén vagyunk. Hálát kell adnunk azért, mert Istennek még mindig van választott népe annak ellenére, hogy a pusztában „csak” mannát és fürjeket ehettek – Istennek még annak ellenére is van terve velünk, hogy ma sokszor még az egyenesen tőle érkező és ölünkbe pottyanó megélhetési lehetőségeket sem vesszük észre. Négy pontban szedtem össze, mivel is jár egy ilyen generációváltás.

• Először is a generációváltás felelősség. A generációváltás nem arról szól, hogy a régieknek ki kell halniuk. Ha a régiek írmag nélkül kihalnak, az nem generációváltás, hanem kipusztulás. A régieknek igenis ki kell nevelniük, fel kell nevelniük azt a nemzedéket, akik majd végül bejuthatnak az ígéret földjére. Az előttünk élőknek ki kellett nevelniük bennünket, fiatalokat ahhoz, hogy maradjon egyáltalán gyülekezet, választott nép. Lennie kell új nemzedéknek ahhoz, hogy legyen gyülekezet – ugyanakkor az is felelősségük, az is a felelősségünkhöz tartozik, hogy az új jó legyen. Nem mindegy ugyanis, hogy csak azért nevelünk gyermekeket, csak azért „toborzunk” új tagokat, hogy elmondhassuk: van feljövő nemzedék – vagy a feljövő nemzedéknek átadjuk az értékeinket, értékrendszerünket is. Különösen jól látható (és matematikai/statisztikai módon kimutatható) ez a jelenség abban, hogy az utóbbi fél generáció, az utóbbi 20 év alatt végzett református iskolában több tízezer ember, és a református gyülekezetek gyakorlatilag egyáltalán nem növekedtek. Sem Nagykőrösön, sem máshol. Felneveltünk volna egy olyan (fél) generációt, akikhez már gyakorlatilag semmi közünk nincsen?! Ez a mi felelősségünk, ezt nem tudjuk az utánunk jövők nyakába tolni.
• Másodszor a generációváltás kikerülhetetlen, három dolog miatt is. Elsősorban azért, mert az ember „ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő” (Zsolt 90,10): ha nincs generációváltás, ha nincs felnövekvő
  új nemzedék, akkor csak kihalás, kipusztulás van. Másodsorban azért, mert az életünk egyre gyorsul, egyre nagyobb a generációs rés apák és fiak, anyák és lányok között: bár ugyanazon, vagy nagyon hasonló alapkérdésekre kell(ene) választ adnunk, mégsem adhatjuk ugyanazt a választ. A „mai fiatalságot”, a ma élő nemzedéket nem lehet csak a szószékről evangélizálni, nekünk már nem elég, ha csak a templom bezártságában hallhatunk Isten örömhíréről. Harmadsorban azért kikerülhetetlen a generációváltás, mert most van itt a rendelt ideje (kairosza): ha most nem váltunk (generációt, szolgálati rendet, emberekhez fordulás mikéntjét), akkor rövid úton arra a sorsra jutunk, hogy már nem is számítanak ránk, nem is számolnak velünk. Ha most nem mutatunk példát a templom, az egyház, Isten nagy ügye vállunkon való hordozásával (mind „kifelé”, a gyülekezeten túl, mind az utánunk jövő generáció számára), akkor elveszítjük a példaadásnak még a lehetőségét is.
• Harmadszor a generációváltás kívül és belül egyszerre történik. Végbemegy egy külsőleg is jól látható generációváltás a gyülekezet, és konkrétan a nagykőrösi gyülekezet személyeinek változásában, fiatalodásában: a tavaly újonnan megválasztott presbitérium megfiatalodásában, a templomba rendszeresen járók átlagéletkorának fiatalodásában, de még az istentiszteleti rendünk, módszereink megújulásában, „mai fiatalok” felé nyitásában is. Ugyanakkor folyamatos megújulásra, fiatalodásra, generációváltásra van szükség az egyes emberek esetében is: „változzatok meg értelmetek megújulásával” (Róm 12,2). A személyek kicserélődése és az ó-emberből új emberré való, belső megújulás tehát egyidőben történik.
• Negyedszer, de nem utolsó sorban nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a generációváltáskor a cél ugyanaz marad. Ahogy a pusztai vándorlás során a zsidóknak, úgy ma nekünk sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a generációváltás során nem a cél változik meg, hanem csak a személyek. A cél ugyanaz marad: tanítvánnyá lenni és tenni másokat is. Nem egyszerűen azért kell megújulnunk kívül és belül, mert a régi gyökeresen rossz és szemétre való lenne – azért kell megújulnunk, „hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes” (uo.).

Hiszem, hogy Istennek célja van velünk, célja van azzal, hogy pont a mi életünkben, pont velünk akar véghezvinni egy generációváltást, egy külső-belső megújulást. Letagadni már most sem tudjuk, eltussolni, figyelmen kívül hagyni nem lehet, hogy generációváltás van – adja a Szentháromság Isten, hogy méltó és megfelelő eszközök lehessünk az Ő kezében ebben!