Most, hogy nemrég felkerült a mobil Bibliaolvasó Kalauz, s egyúttal év végéig biztosítva van a Kalauz RSS forrása is, ideje volt utolérnem magam a Biblia olvasásában is. Az év elején szinte minden napi Igéhez, vagy Kalauz-bejegyzéshez volt valami megjegyzendőm - íme.
- Jan. 1, 2Sám 23. Vannak nagy embereink, vagy másszóval vezetőink, akik hasonlítanak Dávidhoz. Egyrészről mindannyiójukrul tudunk mondani rengeteg negatívumot, lett légyen akár politikus, akár lelkész, akár tanár - mégis, Isten mindannyiójuknak megbocsátotta a vétkeiket. Kik vagyunk mi, és hogy jövünk ahhoz, hogy ezt kétségbevonjuk? Másrészt ezen emberek legtöbbje sem önmagában, saját erejéből lett naggyá: mint ahogy Dávidnak is volt három/harminc/harminchét jeles vitéze, ezeknek a mi vezetőinknek is szüksége van ránk - vagy a másik irányból megközelítve a dolgot: úgy kerülhetünk csak bele az utókor számára fennmaradó felsorolásokba, ha alá tudjuk vetni magunkat azon vezetőinknek is, akikről szinte bármi rosszat el tudnánk mondani, sokszor még megalapozottan is. Harmadrészt ezen vezetőink is vezetett emberek (még ha ezt nem is ismerik el), lásd Róm 13,1-4.
- Jan. 2, 2Sám 24. Az előzőek fényében talán nem annyira meglepő, hogy ha a vezető életén Isten áldása van, akkor az jó hatással van a hozzá tartozó emberek (másszóval hozzátartozók, alárendeltek, alattvalók, azaz családja) életére is - mint ahogy az ő bűnének sem csak rá magára nézve vannak következményei. Könnyen találunk szálkát a vezetőink szemében, de ne felejtsük el, hogy nem csak egyetlen közösségnek vagyunk tagjai: egy másikban mi magunk vagyunk a vezetők - azaz legalább annyi szálkát (gerendát?) találni a mi szemünkben is!
Aztán ott van az áldozat kérdése is, amin nem mindig állatok tetemeit kell érteni: „elvesztegetett”, alvástól vagy egyéb, fontosnak ítélt tevékenységtől megvont időt; pénzt; ki nem használt hatalmat; stb. Amint felismerjük, hogy egyedül Istené a dicsőség, ezek a felsorolt dolgok nem lemondást, hanem hálaadást fognak jelenteni. - Jan. 3, 1Kir 1,1-37. Sokak fenntartással viseltetnek az LHC (Nagy Hadron Ütköztető) iránt, mondván: nem lehet tudni, mit fog rászabadítani a világra - minden információt elnyelő fekete lyukat, alapjaiban megrendülő fizikát és világszemléletet, vagy csak egyszerűen egy hatalmas lebőgést. Nos, kétezer évvel ezelőtt nem kellett hozzá világméretű összefogás, hogy mindezen előrelépéseket megtegyék a Koponyák Hegyén (a Jeruzsálem melletti szemétlerakón): Jézus bebizonyította, hogy mellette minden információ lényegtelenné válik, s bár a zsidók nem ismerték fel benne a Messiást, a Megváltót (merthogy nem volt hajlandó leereszkedni az ő zélóta, maguknak fegyveresen igazat szerző szintjükre), ő mégis egy új világszemléletet hozott. Nekünk sem kell tehát félnünk az LHC-től, vagy kisbolygóktól, vagy tetszőleges, akár személyes, akár kozmikus méretű katasztrófától: Jézus Krisztus, Isten Fia minket is megszabadított ezen (ezek után feleslegesnek tűnő) aggodalmakból.
- Jan. 4, 1Kir 1,38-53. A Kalauz szerzője (bah, a most előttem levő RSS-ben nem látszik az adott hét kommentárjai írójának neve) „szent, védett helyet” keres az életünkben. Felmerül azonban az is: van-e szent, védett ideje az életünknek? Van-e olyan napszak, akár csak tíz perc is, amikor csak Istenre figyelünk, és még a csevegőprogram ablakát is bezárjuk? Egyáltalán, tisztában vagyunk-e vele, hogy a „szent” nem csak és elsősorban a „szekuláris” ellentéte, hanem „elkülönített”, másra nem használt értelemmel is bír? Van-e olyan hely és idő az életünkben, amit csak Istennek szánunk oda? S ha van, akkor ezt (a fentiek szerinti) áldozatnak, netán a szekuláris, anyagias világ elől való menekülésnek fogjuk fel, vagy egy olyan védett helynek és időnek, amire az egész többi életünket alapozhatjuk, mint egy torony építésekor?
- Jan. 5, 1Kir 2. A Kalauzban „egyenes útról” van szó. Karácsonykor az Ézs 40,1-8 alapján hallottunk egy istentiszteletet Pécsen, az EKF-városban. Akkor és ott különös jelentősége volt az egyengessétek az Úr útját kifejezésnek: gyakorlatilag a fél város fel volt túrva, és az autópályához vezető utak is csak készülőben voltak. Az Úr útjának egyenessé tétele nem csak a (felesleges) kanyaroktól való megszabadítást jelenti: nem csak a jobbra-balra való csapongásainktól kell megszabadulnunk. Vízszintes mellett függőleges értelemben is egyenessé kell tenni, egyengetni kell ezt az utat, hogy ne legyen rázós, mint Matuka alatt Villám McQueen új útja a Verdákban. Mindez pedig egyetlen célt szolgál, méghozzá ugyanazt, mint az épülő M6-os autópálya: hogy gyorsabban és többeknek el lehessen jutni a célhoz: Isten országába (ami nem feltétlenül Pécset jelenti).
- Jan. 6, 1Kir 3. „Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és gonosz között; mert kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet?” - imádkozik Salamon. Nem vagyok meggyőződve felőle, hogy az „értelmes szív” azonos lenne a bölcsességgel - mindazáltal kísértő az áthallás a bűnesettel. Mi a lényeges különbség? Egyrészt Salamont nem tiltja el Isten semmitől: „Kérj, a mit akarsz, hogy adjak néked” (1Kir 3,5), másrészt Salamon a bölcsességét eleve Isten dicsőségének szolgálatába akarja állítani. Ez ellen nincs törvény.
- Jan. 7, 1Kir 4, 1Kir 5. „Ha kérésünk és könyörgésünk a mennyei Atya akaratához illő, akkor nem marad el az áldás. Imádkozó élet és alkotó élet szervesen összetartozik.” - írja a Kalauz. Milyen az Isten akarata szerinti kérés és könyörgés? Nem tudom, erre nem tudok receptet mondani. Hacsak azt nem, hogy imádkozzuk: „legyen meg a Te akaratod”, s ne az enyém. Ha tudjuk a mindennapi munkánkat imádsággal kezdeni, úgy azon Isten áldása lesz. Lehet, hogy nem feltétlenül azt és úgy fogjuk tudni elvégezni, amit és ahogy előző este lefekvéskor elterveztünk, de az Ő országát fogjuk tudni építeni a napi robotunkkal is.
Nem akarok szokást csinálni belőle, hogy egyszerre ennyi gondolatot bezúdítsak - de ezeket már képtelen voltam magamban tartani. Remélem, rendszeresebben sikerül majd a Bibliaolvasás mellé az általam felismertek rögzítésére is időt keríteni - ami azt is jelenti, hogy kevesebb gondolat jelenik meg egy-egy bejegyzésben. Hogy gyakrabban, azt nem ígérem: csak akkor és azt írom le, amikor és amit Isten a szívemre helyez.