Tegnap délután sikerült eljutnom a Harmadik Kecskeméti Drupal Használói Találkozóra. Sajnos a főbejárat felől közelítettem meg a helyet, így vagy öt perccel később érkeztem a szándékozottnál - legközelebb már okosabb leszek. :)
Lehettünk volna többen is: úgy tíz ember volt csak a kb. 150-200 fős teremben. Először Nagy Guszti adta elő, amit kívánt (ígérete szerint a fóliáit fel fogja pakolni valahová PDF-ben), majd mindenki bemutathatta a kedvenc három Drupal oldalát. Én nem tudtam dönteni, melyik legyen a három, így (a kivitelezésük időrendi sorrendjét követve) bemutattam a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom honlapját, jelen családi oldalt, cégünk, a KYbest honlapját, meg az aprOmega 2 demó oldalát. Előkerültek kérdések is, melyeket többnyire sikeresen megválaszolt valaki – de volt arra is példa, mikor olyasmit szeretett volna elérni valaki, amire azonnal rávágtuk: ne tedd, vagy ne így tedd. Remélem, másoknak is legalább annyira tanulságos volt, mint nekem.
Alább megtekinthető az eseményen készült videófelvétel. Sajnos a hangminőség nem az igazi: a terem is visszhangzott kicsit, külső mikrofon sem volt – a semminél talán mégis több.