Álomvizsgálat

Már bő másfél hete, hogy túlvagyok rajta, lassan az utózöngéit is kiheveri a család, hát egy rövid beszámoló hadd álljon itt a június hatodiki kalandról.

Kelés hajnali négykor, gyors reggeli, öltözés, 4:40-kor indulás Szegedre kocsival. Úgy Kecskemét túlsó határáig énekelgettem magamban, hogy ne aludjak el, de a napkelte után már nem volt ilyen gond. Ellenben úgy Balástyától egyre inkább szemerkélt az eső - sebaj, 6:00-kor hagytam el a Szeged közigazgatási határát jelző táblát, majd megálltam parkolójegyet venni. Az Árpád téri épület bejáratával pontosan szemben sikerült megállni úgy 6:30 körül, lévén az egész parkolóban még csak egyetlen autó állt.

Az épület maga majdnem teljesen kihaltnak tűnt: csupán két takarítónénit és nyitott irodákat leltem. Már-már arra gondoltam, hiába jöttem le autóval (most először, mióta öt éve lejárok), hiába költöttem parkolójegyre, hiába cipeltem fel a kb. 15-20 kiló könyvet a hátizsákban öltönyben, mert elszúrtam a napot. Egy csoki és úgy 20 perc után megjelent az ügyintéző hölgy, 6.55-kor rákérdezett, hogy az vagyok-e, aki, és 7-kor annak rendje és módja szerint megkaptam névre szóló, lezárt, lepecsételt borítékban, hogy melyik tételt húztam. Természetesen (?) a borítékban levő fecnin is szerepelt a nevem, nem csak a tétel. Tételnek azt kaptam, amire legalább 60%-ot mondtam a 27-ből: rendezési algoritmusok és oktatásuk középiskolában. Elővettem a jegyzeteket, könyveket, kimásoltam, amit csak tudtam és odavalónak gondoltam.

Fél nyolc körül beült mellém még két jelölt, mondták is az egyiknek, hogy félórával több ideje lesz felkészülni, lévén valami kavarodás volt mind a sorrendben, mind abban, hogy egy ember jelezte: nem jön. Ezzel egyidőben láttam, hogy odakint az eső zuhogóra vette a formát. Kilenc óra felé elpakoltam, betoltam még egy csokit, s mikor Horváth Gyula tanár úr szólított, irány a vágóhíd, akarom mondani bizottság. Egy középkorú hölgy (gyakorló iskolai szakmódszertanos), két fiatalember (talán valami külső cégtől és/vagy egyetemi oktatói berkekből), a tanszékcsoport-vezető Csirik tanár úr és Horváth Gyula vallattak. Nem hagytak nagyon kibontakozni, sokat és gyakran kérdeztek, de nem mondhatnám, hogy arra lettek volna kíváncsiak, mit nem tudok: inkább segítő jellegűek voltak a kérdések. Ha jól haladtam, részletekre kérdeztek, ha kevésbé, inkább a folytatásra voltak kíváncsiak. Bár az elején azzal fogadtak, hogy beszéljek 15 percet a szakmai és 15 percet a szakmódszertani részről, 20 perc után tértünk csak ez utóbbira. Volt néhány "érdekes" (értsd: izzasztó) kérdésük, például: "Mit tud mondani a kupacrendezésről?" - mondom semmit, azon kívül, hogy a kupac adattípus tulajdonságait használja ki. "És a futásidejéről?" - mondom arról is csak tippelni tudnék, de benne van az Algoritmusok c. könyvben (aztán hogy jól tippeltem-e, azt egyrészt nem mondták meg, másrészt azóta se néztem utána, igaz, nem is emlékszem, mit mondtam). Kicsit több, mint félóra után mondták, hogy szólítsam a következőt, eredmény fél kettőkor.

A zuhé nem állt el, sőt, egész nap folytatódott, úgyhogy a folyosón vártuk ki az eredményhirdetést. Közben persze vagy félóra telefonálgatás mindenkinek, aki érdeklődött felőlem; könyvek lecipelése a kocsiba, helyette kaja és Star Wars regény vissza - bár végeredményben többet beszélgettünk a srácokkal, mint egyebet csináltam volna. Fél kettőkor kijött az utolsó ember, rá úgy tíz percre beszólították a társaságot, majd felolvasták a neveket, valamint az eredményeket: megbukni csak egy ember bukott meg (de ő tudta is előre, lévén kb. 10 perc után kiküldték, hogy "köszönjük, nincs több kérdésünk"), az én szakdolgozatom és védésem jeles lett, az államvizsga egy kicsit gyengébb, de meglett. Remek, mondom, legalább nem kell jönni többet... :)

Hazafelé továbbra is zuhogott az eső, úgyhogy egy kalocsai csoporttársat kivittem a kocsijáig, majd hiába járattam maximumon a szellőztetést és tekertem le az első ablakokat annyira, hogy éppen ne essen be az eső, eljutottam már Balástyán túlra, mire legalább a szélvédő párássága megszűnt - az oldalsó ablakokon meg egészen Városföldig kitartott a pára. A városon kívülről megint telefonálgattam "kicsit" az érdeklődőknek, itthon meg nagyot kajáltam és játszottam végre a gyerekekkel. Diploma meg valamikor később, mikor lesz nyelvvizsgám is - bár attól kevésbé tartok.

A megpróbáltatás utáni betegséget még azóta sem hevertem ki teljesen - holnap el is nézek a dokihoz, úgyis fel kell íratni allergiagyógyszert is.