Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő Fiától, az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.
Fennálló ének: 25. zsoltár 1. vers: „Szívemet hozzád emelem, …”
Derekas ének: 512. dicséret 1-3. vers: „Szólj, szól hozzám, Uram, …”
A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése jöjjön az Úrtól, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök és igaz Isten. Ámen.
Lekció: Fil 3:1-14
„Továbbá atyámfiai, örüljetek az Úrban. Ugyanazokat írni néktek én nem restellem, tinéktek pedig bátorságos. Őrizkedjetek az ebektől, őrizkedjetek a gonosz munkásoktól, őrizkedjetek a megmetélkedéstől: Mert mi vagyunk a körülmetélkedés, akik lélekben szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk: Jóllehet énnékem van bizakodásom test szerint is. Ha bárki más mer testben bizakodni, én sokkal inkább; Körülmetéltettem nyolcadnapon, Izráel nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, zsidókból való zsidó, törvény tekintetében farizeus, Buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam. De amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem, És találtassam Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján: Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához; Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására. Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. Atyámfiai, én enmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna: De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.”
Imádság
Igehirdetés előtti ének: 155. dicséret 1. vers: „Ó Úr Isten, légy közöttünk, …”
Textus: Fil 3:7-8
„De amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem,”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
„Továbbá atyámfiai, örüljetek az Úrban.” – hív Pál minket is. S ha ő nem restelli ugyanazt írni, úgy amint minket lehet, úgy nekünk is lehet újra és újra erre az örömre hívni.
Pál arra az Úrban való örvendezésre hív, melyben ő is részesedett – hiszen csak oda és csak arra hívhatunk, amiben nekünk is részünk van!
Az apostol élete mindig örömteli volt – de nem mindenkor az Úrban örvendező! S e mai Igében erről a változásról, a pillanatnyi örömök Úrban való örömmé válásáról vall.
„Jóllehet énnékem van bizakodásom test szerint is.” Ezt mi is valljuk, ha nem is szavakkal, de cselekedeteink és életvitelünk erről tanúskodnak. Bizakodunk – test szerint valókban, abban keresve az örömöt, igazságot, jövendőt – s azután a test szerinti egyik percről a másikra semmivé lehet. Nem önhittségünk büntetése ez? Vajon nem arra való figyelmeztetés: rossz helyen, rossz módon keressük az örömöt, semmire sem jutunk, ha nem az Úrban keressük – mert csak ott találhatjuk meg a maradandót!
A virágzó gyümölcsfák láttán szinte szánkban érezzük a gyümölcs ízét, de vajon lesz-e, mennyi és milyen? Meddig bizakodtok a test szerint valókban? – kérdi tőlünk az Úr.
Pál megtérésének történetét, a damaszkuszi úton végbement eseményeket ismerjük – s mi is hasonlóra vágyunk? Várunk sokszor és sokan úgy, mintha bennünket nem szólongatott volna már Istenünk! Szólított újra és újra, mint a kisgyermek Sámuelt – de hallgattunk-e Rá? S ha hozzánk futott gyermekünk-unokánk úgy, mint a gyermek Sámuel Éli főpaphoz – tudtunk-e mit mondani nékik? Tudtunk-e az Úrhoz fordulni és az Úrhoz fordítani? „Szólj Uram, mert hallja a te szolgád.” (1Sám 3:9)
Ahhoz, hogy valóban az Úrhoz forduljunk, el kell tudnunk mondani nem csak ajkunk mozgatásával, de lényünk minden rezdülésével azt, amit most Pál mond: „amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem.” Sok házban őriznek ereklyéket, apróbb-nagyobb tárgyakat, mint emlékeket. Sokfelé telik a vitrin – sok kedves emléket idézve. De megtelik, és válogatni kezdenek → rendet tenni, helyet készíteni: mi maradjon, mitől lehet megválni. Egyenként kézbe vesszük: ez is marad, ez is, ez is. S alig válunk meg valamitől, mert ragaszkodni kell (?) hozzájuk, mint múltunk egy-egy kedves darabjához.
Ha valóban szükség van a helyre, akkor nem egyenként kell megválni tőlük, hanem együtt, egyszerre, mindtől. Igaz, többnyire ilyenkor sem kidobjuk, hanem szépen bedobozolva feltesszük a szekrény tetejére vagy a padlásra.
S vannak, amiktől szabadulni vágyunk: múltunk keserű emlékei.
S az az Úr, aki mindezekből megszabadíthat – kész és képes rá! – nem szelektál, nem válogat, hanem teljes, mindenből való szabadulást, teljes, mindenre kiterjedő bocsánatot ad!
S ha Ő minden bűnünket háta mögé veti, hogy még emlékezet se legyen róluk – nekünk is kell tudnunk kárnak és szemétnek ítélni mindazt, megszabadulni mindattól, amit egykor ugyan nyereségként éltünk meg, de most az Úrtól veszi el a helyet.
„Atyámfiai, örüljetek az Úrban.” – szólít fel minket Pál. Örülni – de hogyan? Hogyan, ha azt látjuk, hogy minden dédelgetettet el kell vetnünk magunktól?! Így nem örömünk, hanem keserűségünk van! S az Úrhoz nem közeledhetünk megkeseredetten, a múlt felé vágyakozón nem tudjuk a jövendőbe követni Őt! Nem arra kell néznünk, amitől szabadulnunk kell – mert az elkeserít. Arra nézzünk, aki szabadulást, jövendőt, örömöt ad – elvéve keserűségeinket. Arra az Úrra kell néznünk, aki mulandó, pillanatnyi örömök helyébe örökkévalóval, meg nem keseredővel, el nem fogyóval kész minket is megajándékozni.
De. De mi az egykorvolt nyereségekhez inkább ragaszkodunk, a múlt dicsőségét emlegetjük – csak a szépre emlékezve. A biztos múltat nem merjük, nem akarjuk bizonytalan jövendőre cserélni. Nem bízunk? S azért nem tudjuk az Úrtól visszatartókat, a múltnak homályába vesző emlékképeinket kárnak és szemétnek ítélni, mert nem bízunk abban: az Úr jobbat, szebbet, maradandóbbat, teljesebbet készített már (!) el számunkra, s szeretné azokat átadni nekünk!
A kérdés csupán az, hogy mi készek vagyunk-e el és befogadni. Nem csak azt, amit elkészített, hanem Őt magát is! Jézus nélkül ajándékai sem lehetnek a miéink!
A múlt szomorúságából a Krisztusban való örömre szabadulhatunk – ha Őhozzá ragaszkodunk! Őhozzá, hogy mint Pál, mi is „találtassunk Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságunk a törvényből, hanem van igazságunk a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságunk a hit alapján: Hogy megismerjük Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésünket, hasonlóvá lévén az ő halálához; Ha valami módon eljuthatnánk a halottak feltámadására.”
Ez a cél – amire el kell jutni. Ezért JC mindent megtett, értünk. Nekünk most csak annyit kell tennünk, hogy Őhozzá tartozóknak bizonyítjuk magunkat. Nem múltunkhoz, emlékeinkhez, hanem Őhozzá kell ragaszkodnunk. Ő a jövendőnk! Van még tennivalónk bőven, hiszen még az apostol is így szól – s ha ő így, mi sokkal inkább!: „Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. Atyámfiai, én enmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna: De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” Ámen.
Imádság
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.
Záróének: 42. zsoltár 1,7. vers „Mint a szép híves patakra …”
Jézus mondja: „Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké.” (Jn 8:51)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérlek – ha van rá lehetőséged – támogasd a Decsi Református Temetőért Alapítványt.