Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő Fiától, az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.
Fennálló ének: 23. zsoltár 1. vers: „Az Úr énnékem őriző pásztorom,...”
Derekas ének: 394. dicséret 1-5. vers: „Térj magadhoz, drága Sion, …”
A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: Mk 7:31-37
„Aztán ismét kimenvén Tírus és Sídon határaiból, a galileai tengerhez méne, a Tízváros határain át. És hozának néki egy nehezen szóló siketet, és kérik vala őt, hogy vesse reá kezét. Ő pedig, mikor kivitte vala azt a sokaság közül egy magát, az újjait annak fülébe bocsátá, és köpvén illeté annak nyelvét, És föltekintvén az égre, fohászkodék, és monda néki: Effata, azaz: nyilatkozzál meg. És azonnal megnyilatkozának annak fülei: és nyelvének kötele megoldódék, és helyesen beszél vala. És megparancsolá nékik, hogy senkinek se mondják el; de mennél inkább tiltja vala, annál inkább híresztelék. És szerfelett álmélkodnak vala, ezt mondván: Mindent jól cselekedett; a siketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélőkké.”
Imádság
Igehirdetés előtti ének: 166. dicséret 1. vers: „Urunk Jézus, fordulj hozzánk, ..”
Textus: Mk 7:34
„És föltekintvén az égre, fohászkodék, és monda néki: Effata, azaz: nyilatkozzál meg.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Ahogy a mai Igét olvassuk-halljuk, megborzongunk: nem gusztusos, de szerencsére nem rólunk szól.
Részben egyetértek. A cselekmény valóban nem gusztusos. De ha nem is rólunk, de értünk szól!
Azt kérdezzük: Mi közünk a nehezen szóló sikethez? Mi közünk ahhoz, aki nem vagy alig hall, aki nehezen formálja a szavakat, s azt is nehéz megérteni? Alig akad ilyen közöttünk!
De mégis! Nem csak azt mondhatjuk: élnek itt közöttünk is, de azt is: vannak helyzetek, amikor mi is azok vagyunk: értetlenek, csendben maradók; nem hallók és nem beszélők. Mert sokszor úgy vagyunk: jobb nem meghallani, jobb nem beleszólni mások dolgaiba. Jobb – vagy csak kényelmesebb? Hiszen így nem kell színt vallanunk, nem kell megfogalmaznunk egyetértésünket vagy éppen egyet nem értésünket – s így mennyi vitától megszabadulunk.
Kényelmes álláspont azt mondani: kinek-kinek szíve joga eldönteni, mikor szól és mikor hallgat. Valóban?
Akkor, ott egy beteget vittek Jézushoz, aki nem tudott szólni, aki képtelen volt a hallásra. Tudom, hogy alapjaiban más az, ha valaki nem tud, vagy nem akar.
Őt, ki szólni nem bírt, aki nem hallott – meggyógyította Jézus. Azon kevés gyógyítása egyike ez, ahol nem csak szól, hanem előbb tesz is: fülébe nyúl, nyálas ujjával megérinti nyelvét. Ezt követően ad parancsot: Nyilatkozzál meg!
Nekünk, akik azt gondoljuk: jobb nem meghallani, jobb nem beleszólni – nem ugyanezt mondja? Hogy nyilatkozzunk meg! Igaz, ez a mi esetünkben teljesen mást jelent! Teljesen mást? Ebben sem lehetünk teljességgel bizonyosak!
Akkor, ott a csoda azért történt: halljon, beszéljen. Mindegy hogy mit? Csak szóljon? Hány meggyógyítottról azt olvassuk: meggyógyulva azonnal dicsőíték az Istent – mind ők, mind gyógyulásuk tanúi. Jézus gyógyításainak mindig célja van: láthatóvá legyen Isten könyörülő szeretete. Nem céltalanul cselekszik, nem csak azért, hogy kedvébe járjon a hozzá fordulóknak, s különösen nem azért, hogy népszerűségre tegyen szert. Ha ez lenne indítéka, nem olvasnánk: „És megparancsolá nékik, hogy senkinek se mondják el; de mennél inkább tiltja vala, annál inkább híresztelék.”
Akkor, ott a csoda azért történt, hogy Isten dicsősége, szeretete, irgalmas volta láthatóvá legyen. „Mindent jól cselekedett; a siketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélőkké.” – mondták az emberek.
És ma? Veled? Velem? Ma nem történnek csodák? Ma nem nyílnak meg fülek, ajkak, szívek? Ki által és mire? Ki előtt nyílsz meg? Ki tesz téged hallóvá és szólóvá? Minek a hallására, szólására tesz képessé? És mégis sokszor úgy vagyunk: jobb nem meghallani, jobb nem beleszólni mások dolgaiba. Nem csak azt nem akarjuk meghallani, szinte bedugaszolva füleinket, amit a buszon, üzletben, piacon mondanak – de nagyon sokan azt sem akarják meghallani, amit egy szelíden szóló halk hang adna tudtukra: Úgy vannak túlzott magabiztosságukban, hogy még Isten se szóljon bele az ő dolgaikba. S mi, akik még halljuk e halk hangot, eltűrjük e „betegséget”? Amikor majd trombitaszóval jő – akkor mindenki meghallja majd, de az addig-siketeknek ez már késő lesz! Akkor már nincs lehetőség a változásra, a kegyelemhez fordulásra!
Erre mi most azt mondjuk: maguknak keresték a veszedelmet! De vajon tudták-e, hogy veszedelemben lesz részük, ha siketségben élnek? A valódi siket nem hallja a közeledő autó, vonat zaját. Szólni sem lehet neki, mert az óvó szándékú kiáltást sem hallja meg! Mit lehet tenni? Megfogni kezét, karját, félrehúzni, ha kell: félrerántani a veszedelem elől! Kisebb baj egy poros-sáros ruha, kiboruló kosár, mintsem összezúzottan elterülni! S ha ott voltál a közelében, nem mondhatod: én szóltam. Megragadni, félrerántani kell – mert ha sérült is, de ember! Ha hit nélkül él is – de mégis Isten teremtménye.
A vak Bartimeus tudott szólni, kérdezni, mert hallott. Megkérdezte, ki megy arra. S meghallva kérte: Könyörülj rajtam. S a sokaság el akarta hallgattatni. De Jézus meghallotta a tömeg zaján át is – és látóvá lett a születésétől vak.
Testvérem! Hányszor érintette meg szívedet, füledet Jézus. Most ajkadon a sor. Azt kéri tőled – de bátran mondhatom így is: arra ad parancsot: Nyilatkozzál meg.
Nem maradhatsz néma, nem andaloghatsz tovább a tömeg hullámával. Ne feledd, szólnod kell, megnyilatkoznod, színt vallanod. Nem másokért, nem Istenért, hanem önmagadért. Jézus mondta: „Valaki azért vallást tesz énrólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt; Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt.” (Mt 10:32-33)
Nyilatkozzál meg az emberek előtt! A felszólítás nem teljesítése is engedetlenség, tagadás.
Ne gondold, hogy szégyen az, hogy nem magad vagy. Ne gondold, hogy szégyen az, ha naponta kérsz és kapsz erőt. Ne gondold, hogy szégyen az, ha nem csupán a magad értelmére támaszkodsz! Ne gondold, hogy gyengeséged szégyellnivaló megvallása múlandóságunk beismerése.
„Ismerek egy embert a Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-é, nem tudom; ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja) elragadtatott a harmadik égig. És tudom, hogy az az ember, (ha testben-é, ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja), Elragadtatott a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket, amelyeket nem szabad embernek kibeszélnie. Az ilyennel dicsekszem; magammal pedig nem dicsekszem, ha csak az én gyengeségeimmel nem. Mert ha dicsekedni akarok, nem leszek esztelen; mert igazságot mondok; de megtürtőztetem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint aminek lát, vagy amit hall tőlem. És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam. Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tőlem; És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekszem azért az én erőtlenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék énbennem. Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12:2-10)
És ugyanez az ember kérte tanítványát, szolgatársát – s szavaival kérlek én benneteket a megnyilatkozásra: „Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában. Hirdesd az ígét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással. Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök; És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak. De te józan légy mindenekben, szenvedj, az evangélista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd.” (2Tim 4:1-5) Ámen.
Imádság
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.
Záróének: 455. dicséret 1,4,6,8,9. verse: „Testvérek, menjünk bátran, …”
„Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében.”(Ef 6:10)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérlek – ha van rá lehetőséged – támogasd a Decsi Református Temetőért Alapítványt.
Számlaszáma: 70400036-10308275. Köszönöm.