Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő Fiától, az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.
Fennálló ének: 78. zsoltár 1. vers: „Hallgass, én népem, az én törvényemre, ...”
Derekas ének: 393. dicséret 1-2. vers: „Ne csüggedj el, kicsiny sereg, …”
A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: Acta 25:13-27
„Néhány nap elmúltával pedig Agrippa király és Bernicé érkezék Czézáreába, hogy köszöntsék Festust. Mikor pedig több napig időztek ott, Festus elébe adá a királynak a Pál dolgát, mondván: Van itt egy férfiú, kit Félix hagyott fogva. Ki felől, mikor Jeruzsálembe mentem, jelentést tőnek a főpapok és a zsidóknak vénei, kérve őellene ítéletet. Kiknek azt felelém, hogy nem szokásuk a rómaiaknak, hogy valamely embert halálra adjanak, mielőtt a vádlott szembe nem állíttatik vádlóival, és alkalmat nem nyer a vád felől való mentségére. Mikor azért ők ide gyűltek, minden haladék nélkül másnap az ítélőszékbe ülvén, előhozatám azt a férfiút, Ki ellen, mikor vádlói előálltak, semmi bűnt nem hoztak fel azok közül, a miket én sejtettem: Hanem valami vitás kérdéseik valának ővele az ő tulajdon babonaságuk felől, és bizonyos megholt Jézus felől, kiről Pál azt állítja vala, hogy él. Én pedig bizonytalanságban lévén az efelől való vitára nézve, kérdém, vajjon akar-é Jeruzsálembe menni, és ott ítéltetni meg ezek felől. Pál azonban appellálván, hogy ő Augustus döntésére tartassék fenn, parancsolám, hogy tartassék fogva, míg őt a császárhoz nem küldhetem. Agrippa pedig monda Festusnak: Szeretném magam is azt az embert hallani. Ő pedig monda: Holnap meg fogod őt hallani. Másnap tehát eljővén Agrippa és Bernicé nagy pompával, és bemenvén a kihallgatási terembe az ezredesekkel és a város főfőpolgáraival együtt, Festus parancsolatjára előhozák Pált. És monda Festus: Agrippa király, és ti férfiak mindnyájan, kik velünk egybe itt vagytok! Látjátok őt, ki felől a zsidóknak egész sokasága megkeresett engem, mind Jeruzsálemben, mind itt, azt kiáltva, hogy nem kell néki tovább élnie. Én pedig, ámbár megértém, hogy semmi halálra méltó dolgot sem cselekedett, de mivel éppen ő maga appellált Augustusra, elvégeztem, hogy elküldöm őt. Ki felől nem tudok valami bizonyost írni az én uramnak. Ezért hoztam őt előtökbe, és kiváltképen te elődbe, Agrippa király, hogy a kihallgatás megtörténtével tudjak mit írni. Mert esztelen dolognak látszik nékem, hogy aki foglyot küld, az ellene való vádakat is meg ne jelentse.”
Imádság
Igehirdetés előtti ének: 250. dicséret 1. vers: „Atya Úr Isten, …”
Textus: Zs 130:7
„Bízzál Izráel az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és bőséges nála a szabadítás!”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Érdekes az a helyzet, amit mai Igénk tár elénk: Pált elfogják a templomban, hogy megszentségtelenítette azt, halálát akarják – de a római ezredes közbelépésére csak addig jutnak: „Töröld el a földszínéről az ilyent, mert nem illik néki élni.”
Pál végül Fesztusz helytartó elé kerül. Amikor Agrippa király és Bernicé meglátogatja őt, Pál ügyéről is beszámol, hangsúlyozva saját, a római jognak megfelelő eljárását és utalva a feljelentők korrupcióra csábító ajánlatára. A zsidó eljárással szemben a római gyakorlatot tartja korrektnek, mint ahogyan valóban az is. A személyiség jogának tiszteletben tartását hangsúlyozza. Róma jogállam és a törvényes eljárást vitás ügyekben minden polgára számára biztosítja. Ez esetben is ezt tette. Az előző részletek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy Róma biztosította a védelmet Pálnak vádlóival szemben, de a vádakat nem tudták bizonyítani. Az apostol vádlóit nem a tények, hanem az indulatok mozgatták. Fesztusz azt látja, hogy a politikai vádak Pál ellen nem állják meg a helyüket, a vallási témához viszont nem ért, így nem is tud hozzászólni. A vita témája Jézus, akiről Pál azt állítja, hogy él, jóllehet meghalt. Ezért gondolt voltaképpen arra, hogy szakértők döntsenek az ügyben. Pál viszont – éppen azért, mert tudja, hogy az ún. szakértők részéről nem várhatja az igazság kiderítését – nem számíthat tárgyilagos ítéletre, hanem csak erőszakos halálra, így semmiképpen nem akar Jeruzsálembe menni. Fesztusz többször hangsúlyozza Agrippa király előtt, hogy ő nem tartotta ítéletre méltónak Pált. Semmi olyan politikai vád nem bizonyult rá, amely alapja lehetett volna az ítéletnek. Pál kérésének tett eleget, amikor a császár döntéséig őrizetben tartotta. Pál viszont tudta, hogy a jelenlegi szituációban egyedül római őrizetben tudhatja biztonságban az életét. Isten népe gyilkos szándékával szemben a római katonák őrizete jelenti számára az élet feltételét. Római ember számára a Pál körüli vita, az egész ügy teljesen érthetetlen és idegen. A tárgyalás célja csak az, hogy Fesztusz adatot nyerjen, amellyel meg tudja okolni Pál fogságát: Véleménye szerint ugyanis Pál ügye nem bírósági ügy. Intézkedésében Isten gondviselő kegyelme lesz valósággá Pál számára.
Mert mi is áll a háttérben: Az egykori megbízott keresztyén-üldöző, a Krisztus követőit rabláncra fűző, megkövezésre juttató Saul kerül a kezükbe – ki az ő szemükben árulóvá lett, átállt a másik oldalra. Hogy miért – az nem érdekli őket. A Saul-Pál által elkövetett bűnök az ő megbízásukból történtek – azokkal nem vádolhatják. Akik vádolhatnák – azok pedig nem teszik. Miért? Mert ők jobban ismerik az Ószövetséget – mint azok, akik annak alapján uralkodni kívánnak a nép felett, mintegy Isten megbízására hivatkozva szállva szembe Istennel. Pedig ők is ismerik – csak feledik – a zsoltárt: „Bízzál Izráel az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és bőséges nála a szabadítás!”
Akik elutasították Istennek kegyelmét – vádolnak. Akik vádolhatnának, nem teszik, mert egyrészt maguk is elfogadták bűneik bocsánatát, másrészt megismerték, hogy Krisztus miként formált Saulból Pál. S ha az Úr kegyelmébe fogadta őt – akkor úgy érzik: ők sem kárhoztathatják.
Fesztusz átlát a szitán, érzi a zsidók pusztító vágyát, s fogva tartja Pált – mert az menedéket, oltalmat jelent az apostol számára. S mivel a római polgár jogával élve a császár ítéletére adta magát, így a császár elé kívánja küldeni.
De mit írjon? Mi a vád ellene? Tanácstalan. Az eddigi tárgyalás alapján elmarasztaló, terhelő bizonyítéka ugyanis nincs Pál személyéről. Az apostol lehetőséget kap a király és helytartó előtti bizonyságtételre, és ő világossá teszi, hogy annak az ügynek, amit képvisel, világra szóló jelentősége van, minden ember számára sorsdöntő. A végén II. Agrippa király azonosul a helytartó véleményével. Pál ellen nincs terhelő bizonyíték, hiszen a zsidók semmi halálra méltó dolgot nem hoztak fel Pál ellen, tehát az apostol ártatlan. Fesztusz abban. a reménységben nyitja meg az ülést, hogy Agrippa segítségével megkapja a kísérőlevélhez szükséges adatot.
A vádlók tudják, hogy milyen ítéletet szeretnének – csak megfelelő vádat nem találnak ellene. Jézus ellen sem találtak – csak kreáltak valamiféle vádat. Itt most az sincs.
Annyira ismerős lehet számunkra ez a helyzet a múlt század közepéről (is)!
Aki a hatalom megbízásából követ el bűnöket, az – míg a hatalom hatalom – ártatlan. De aki nem hajlandó a hatalom által elvárt vagy kikényszeríteni kívánt bűnök elkövetésére: bűnös, akit el kell tiporni.
Ahogyan minden időben és minden helyzetben igaz: „Bízzál Izráel az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és bőséges nála a szabadítás!” – ugyanúgy minden helyzetre áll az apostolok – Péter és Pál – bizonyságtétele:„Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.” (Acta 5:29)„Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.” (Gal 1:10)
Az ítélethozatalra jogosult helytartó elengedné Pált. De ő a császár ítéletére bízta magát – így nem engedhető el.
Mi nem a császárra hagyatkozunk, hanem Isten ítélő szeretetére, bűnbocsátó kegyelmére bízhatjuk magunkat, minden dolgunkat. Mert Övé a hatalom és a dicsőség mindörökké! Ámen.
Imádság
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.
Záróének: 471. dicséret 1-4. verse: „Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt, …”
Jézus mondja: „Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre.”
(Mt 9:13)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérlek – ha van rá lehetőséged – támogasd a Decsi Református Temetőért Alapítványt.
Számlaszáma: 70400036-10308275. Köszönöm.