Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő Fiától, az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.
Fennálló ének: 164. dicséret 1. vers: „Kegyes Jézus, itt vagyunk...”
Derekas ének: 166. dicséret 1-4. vers: „Urunk Jézus, fordulj hozzánk, ...”
A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: Acta 4:13-22
„Mikor pedig látták Péternek és Jánosnak a szólásban való bátorságukat, és megértették, hogy írástudatlan és közönséges emberek, csodálkoznak vala; meg is ismerék őket, hogy a Jézussal voltak vala. Mikor azonban látták, hogy amely ember meggyógyult vala, ővelök együtt ott áll, semmit nem bírtak ellenük szólni. Mikor pedig őket a gyűlésből kiküldték, tanácskoztak maguk közt, mondván: Mit cselekedjünk ez emberekkel? Mert hogy nyilvánvaló csoda lőn általuk, mindazoknak, kik Jeruzsálemben laknak, tudtukra van, és el nem tagadhatjuk. De hogy tovább ne terjedjen a nép között, fenyegetéssel fenyegessük meg őket, hogy többé egy embernek se szóljanak ebben a névben. Azért beszólítván őket, megparancsolták nékik, hogy teljességgel ne szóljanak és ne tanítsanak a Jézus nevében. Péter és János pedig felelvén, mondának nékik: Vajon igaz dolog-é Isten előtt, rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg! Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk. Amazok pedig nem találván semmi módot, hogyan büntessék meg őket, még megfenyegetvén, elbocsáták őket a nép miatt, mert mindnyájan dicsőítik vala az Istent azért, ami történt. Mert több vala negyven esztendősnél az az ember, kin a gyógyításnak ez a csodája lett.”
Imádság
Igehirdetés előtti ének: 250. dics 1. vers: „Atya Úr Isten, rólad vallást tészek, …”
Textus: Acta 4:18-20
„Azért beszólítván őket, megparancsolták nékik, hogy teljességgel ne szóljanak és ne tanítsanak a Jézus nevében. Péter és János pedig felelvén, mondának nékik: Vajon igaz dolog-é Isten előtt, rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg! Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Az előzmények ismerete szükséges a mai Ige megértéséhez:
Acta 3:1 – Acta 4:12 (csatolva)
Hallhattuk, micsoda skandallum történt. Felháborító! Az éveken át a templomkapuban ülő szerencsétlent nem a papok, templomszolgák gyógyították meg – ők csak eltűrték, hogy ott van – tán még azt is éreztették vele, míly nagy kegy részükről hogy megtűrik e forgalmas helyen. Felháborodásuk oka nem az, hogy meggyógyult, hanem: ki által. „Mikor pedig látták Péternek és Jánosnak a szólásban való bátorságukat, és megértették, hogy írástudatlan és közönséges emberek, csodálkoznak vala; meg is ismerék őket, hogy a Jézussal voltak vala. Mikor azonban látták, hogy amely ember meggyógyult vala, ővelök együtt ott áll, semmit nem bírtak ellenük szólni.”
Valóban felháborító! Skandallum! A főpap és a papi tanács néma, mondhatni: köpni-nyelni sem tud, az írástudatlan és közönséges emberek pedig nagy bátorsággal szólnak. Ez szégyen! Ha már el kell szenvednünk, tenni kell róla, hogy ne ismétlődhessen meg.
És tettek. Hatásosan. Akkor ugyan hatástalanul, de napjainkra jó hatásfokkal működővé lett. Elgondolkoztak, tanácskoztak: „Mit cselekedjünk ez emberekkel? Mert hogy nyilvánvaló csoda lőn általuk, mindazoknak, kik Jeruzsálemben laknak, tudtukra van, és el nem tagadhatjuk. De hogy tovább ne terjedjen a nép között, fenyegetéssel fenyegessük meg őket, hogy többé egy embernek se szóljanak ebben a névben. Azért beszólítván őket, megparancsolták nékik, hogy teljességgel ne szóljanak és ne tanítsanak a Jézus nevében.” Ez a parancsuk akkor hatástalannak bizonyult, de mára egyre hatásosabban működik. Miért?
Akkor Péter és János, az írástudatlannak és közönségesnek titulált emberek tudtak megfelelni nékik: „Vajon igaz dolog-é Isten előtt, rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg! Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.”
Gyakran elmondom: a Szentírás történeteinek olvasásakor meg kell tudnunk határozni, kikkel azonosulhatunk. A szereplők három részre oszthatók: 1-a főpap és csapata; 2-Péter és János, az írástudatlan és közönséges emberek; 3-a meggyógyított.
Azt kizárjuk, hogy írástudatlan és közönséges emberek lennénk. Valóban nem vagyunk azok. (Indoklás később!)
A főpapi bandához sem tartozunk – vagy mégis?
E szerint mi a meggyógyítottal azonosulhatunk – vagy mégsem?
Vegyük sorra:
Egykor – vajon csak egykor? – voltak, akiknek kötelezettségük volt ott lenni a templomnál, templomban, beszámolni arról, kik járnak, mi történik ott. Aztán ki írta, ki telefonon diktálta jelentését. Ma már nincs ilyen – mondhatnátok, de sok helyről önkéntesek teszik a jelentéseket. A pénteki egyházmegyei közgyűlésen is elmondta esperes úr: kapok még telefonokat. Eszerint amit múltnak vélünk mégis hozzátartozik a jelen valóságához? A mindenkori főpapoknak mindenkor voltak-vannak szemei-fülei mindenhol, ki felszólításra, ki önként? Ezzel együtt kell élnünk – Pétert és Jánost sem zavarta, hogy kik hallják-látják amikor mondták a szerencsétlennek az újjátevő szót: „Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!”
Ma hogyan zajlana le mindez? A templomkapunál megtörténik a csoda, megy a jelentés. A vezetés maga elé citálja a csodatevőket: Több csodára lenne szükség, mert sok a nyomorult, nincstelen. Felfogadunk titeket, legyetek ott a kapuban, gyógyítsatok mindenkit, akit csak lehet. A gazdasági hátteret pedig mi biztosítjuk. S így létrejön az egészségügyi ellátás és a szociális gondoskodás – csak a názáreti Jézus Krisztus neve homályosul el. De a vezetésnek éppen ez kell, mert amint homályosul Krisztus neve, úgy ragyogtathatják fel, netán táblákra írva: Mindez a MI támogatásunkkal valósul meg, NEKÜNK legyetek hálásak. Aki valóban a názáreti Jézus Krisztus ügyét támogatja, az ismeri az Úr tanítását: „Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogy a képmutatók tesznek a zsinagógákban és az utcákon, hogy az emberektől dícséretet nyerjenek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat. Te pedig amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed; Hogy a te alamizsnád titkon legyen; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván.” (Mt 6:2-4)
A meggyógyítottal azonosulhatunk-e? Ehhez őszintének kell lennünk – önmagunkhoz! Beismerni: Ha nem állt volna egykor valaki mellénk, hogy a názáreti Jézus Krisztus nevében megszólítson bennünket, még mindig nyomorult, esendő, kilátástalan életünket élhetnénk. De odaállt! És a folytatás? „És őt jobbkezénél fogva felemelé, és azonnal megerősödének az ő lábai és bokái. És felszökvén, megálla és jár vala és beméne ővelök a templomba, járkálva és szökdelve és dícsérve az Istent. És látá őt az egész nép, hogy jár és dícséri az Istent: És megismerék őt, hogy ő volt az, aki alamizsnáért ült a templomnak Ékeskapujában; és megtelének csodálkozással és azon való álmélkodással, ami történt vala ő vele. Mikor pedig ragaszkodék Péterhez és Jánoshoz az a sánta, aki meggyógyult, az egész nép álmélkodva összefuta őhozzájok a tornácba, mely Salamonénak neveztetik.” Elfogadtuk e a minket megújuló életre szólító felénk nyújtott kezét? Bementünk-e ővelük a templomba? A minket látók elámultak-e a változás láttán, odagyűltek-e, hogy ne csak tanúi, de részesei is legyenek a csodának. Vagy szép csendesen tudomásul vettük: újjá lett életünk?
S a harmadik: Péter és János, az írástudatlan és közönséges emberek, kik bátorsággal szóltak úgy a kapuban, mint a kihallgatáson. Velük mennyire azonosulunk? „Azért beszólítván őket, megparancsolták nékik, hogy teljességgel ne szóljanak és ne tanítsanak a Jézus nevében. Péter és János pedig felelvén, mondának nékik: Vajon igaz dolog-é Isten előtt, rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg! Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.” Ha őszinték vagyunk legalább magunkhoz, akkor elismerjük: ami akkor hatástalan volt, az napjainkban egyre inkább megvalósul. Nem azért, mert nem történnek csodák, hanem mert nem tudjuk kezelni azokat. „Péter monda a népnek: Izráel férfiai, mit csodálkoztok ezen, vagy mit néztek mi reánk, mintha tulajdon erőnkkel vagy jámborságunkkal míveltük volna azt, hogy az járjon?” Péter Istenre mutatott és Krisztusról tett bizonyságot. A ma csodáit vizsgálva többnyire megtaláljuk azt, aki magára mutat: igen, általam lett. Most akciós, gyertek ti is! Úgy érezzük – és sajnos van alapja ebbéli érzésünknek – hogy hozzájuk sem igazán hasonlítunk. Pedig de jó lenne! No nem magunkért, hanem ott van a sok kilátástalanságban tengődő! De jó lenne melléjük állni, s szólni: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem, hanem amim van, azt adom néked (de van-e, elég erőteljes-e?) A názáreti Jézus Krisztus nevében kellj fel! Nem merünk, mert félünk: megszégyenülünk hitünk gyengesége miatt. Pedig Jézus egykor azt mondta: „bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.” (Mt 17:20)
Félünk, hogy láthatóvá lesz, mégsem oly erős a mi hitünk. De ezért jól esik, ha mégis csodákat tulajdonítanak nekünk. Kihúzzuk magunkat, majd elpirulunk, mert nem tehetünk mást, mint Krisztus Urunkat idézzük: „Avagy megköszöni-é annak a szolgának, hogy azt mívelte, amit néki parancsolt? Nem gondolom. Ezenképen ti is, ha mindazokat megcselekedtétek, amik néktek parancsoltattak, mondjátok, hogy: Haszontalan szolgák vagyunk; mert amit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük. (Lk 17:9-10) Ámen.
Imádság
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.
Záróének: 269. dicséret 1-5. vers: „Istenre bízom magamat, …”
„A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az Ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, akik rövid ideig szenvedtetek, Ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká.” (1Pt 5:10)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérlek – ha van rá lehetőséged – támogasd a Decsi Református Temetőért Alapítványt.
Számlaszáma: 70400036-10308275. Köszönöm.
Acta 3:1 Péter és János pedig együtt mennek vala fel a templomba az imádkozásnak órájára, kilencre. 2 És hoznak vala egy embert, ki az ő anyjának méhétől fogva sánta vala, kit minden nap le szoktak tenni a templom kapujánál, melyet Ékesnek neveznek, hogy kérjen alamizsnát azoktól, akik bemennek a temlomba. 3 Ez mikor látta, hogy Péter és János a templomba akarnak bemenni, kére ő tőlük alamizsnát. 4 Péter pedig mikor szemeit reá vetette Jánossal egyben, monda: Nézz mi reánk! 5 Az annakokáért figyelmez vala reájok, remélvén, hogy valamit kap tőlük. 6 Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj! 7 És őt jobbkezénél fogva felemelé, és azonnal megerősödének az ő lábai és bokái. 8 És felszökvén, megálla és jár vala és beméne ővelök a templomba, járkálva és szökdelve és dícsérve az Istent. 9 És látá őt az egész nép, hogy jár és dícséri az Istent: 10 És megismerék őt, hogy ő volt az, aki alamizsnáért ült a templomnak Ékeskapujában; és megtelének csodálkozással és azon való álmélkodással, ami történt vala ő vele. 11 Mikor pedig ragaszkodék Péterhez és Jánoshoz az a sánta, aki meggyógyult, az egész nép álmélkodva összefuta őhozzájok a tornácba, mely Salamonénak neveztetik. 12 Mikor pedig ezt látta Péter, monda a népnek: Izráel férfiai, mit csodálkoztok ezen, vagy mit néztek mi reánk, mintha tulajdon erőnkkel vagy jámborságunkkal míveltük volna azt, hogy az járjon? 13 Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, ami atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát, Jézust, kit ti elárulátok, és megtagadátok Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, hogy elbocsátja. 14 Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek, 15 Az életnek fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi vagyunk bizonyságai. 16 És az ő nevében való hit által erősítette meg az ő neve ezt, akit láttok és ismertek; és a hit, mely ő általa van, adta néki ezt az épséget mindnyájan a ti szemetek láttára. 17 De most, atyámfiai, tudom, hogy tudatlanságból cselekedtetek, miképen a ti fejedelmeitek is. 18 Az Isten pedig, amikről eleve megmondotta minden ő prófétájának szája által, hogy a Krisztus elszenvedi, ekképen töltötte be. 19 Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljőjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől. 20 És elküldje a Jézus Krisztust, aki néktek előre hirdettetett. 21 Kit az égnek kell magába fogadnia mind az időkig, míglen újjá teremtetnek mindenek, amikről szólott az Isten minden ő szent prófétájának szája által eleitől fogva. 22 Mert Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai közül, mint engem; azt hallgassátok mindenben, amit csak szólánd néktek. 23 Lészen pedig, hogy minden lélek, valamely nem hallgatánd arra a prófétára, ki fog irtatni a nép közül. 24 De a próféták is mindnyájan Sámueltől és a következőktől fogva, akik csak szóltak, e napokról jövendöltek. 25 Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan. 26 Az Isten az ő Fiát, Jézust első sorban néktek támasztván, elküldé őt, hogy megáldjon titeket, mindegyikőtöket megtérítvén bűneitekből.
Acta 4:1 Míg ők azonban a néphez szólottak, oda léptek hozzájuk a papok és a templom felügyelője és a sadduceusok, 2 Neheztelve amiatt, hogy ők a népet tanítják, és hirdetik a Jézusban a halálból való feltámadást; 3 És rájuk veték kezüket, és veték őket őrizet alá másnapig, mert már este vala. 4 Sokan pedig azok közül, kik hallgaták az ígét, hivének; és lőn a férfiak száma mintegy ötezer. 5 Lőn pedig, hogy másnapra egybegyűlének azoknak fejei, vénei és írástudói Jeruzsálembe. 6 És Annás, a főpap, és Kajafás és János és Sándor, és akik csak főpapi nemzetségbeliek valának. 7 És mikor őket a középre állaták, tudakozzák vala: Micsoda hatalommal, vagy micsoda név által cselekedtétek ti ezt? 8 Akkor Péter, Szent Lélekkel megtelve, monda nékik: Népnek fejedelmei és Izráelnek vénei! 9 Ha e mai napon mi egy nyavalyás emberrel való jótétemény felől hallgattatunk ki, mi által gyógyult meg ez: 10 Legyen tudtotokra mindnyájotoknak és az Izráel egész népének, hogy a názáretbeli Jézus Krisztusnak neve által, akit ti megfeszítettetek, kit Isten feltámasztott halottaiból, az által áll ez ti előttetek épségben. 11 Ez ama kő, melyet ti építők megvetettetek, mely lett a szegeletnek fejévé. 12 És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.