Krisztus Feltámadott! Bizonnyal Feltámadott! Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő Fiától, az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.
Fennálló ének: 186. dicséret 1. vers „E Húsvét ünnepében …”
Derekas ének: 347. dicséret 1. vers „Jézus, ki a sírban valál, …”
Műsor
A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: Jn 20:1-18
„A hétnek első napján pedig jó reggel, amikor még sötétes vala, odaméne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kő a sírról. Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, akit Jézus szeret vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették őt. Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz. Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik tanítvány hamar megelőzé Pétert, és előbb juta a sírhoz; És lehajolván, látá, hogy ott vannak a lepedők; mindazáltal nem megy vala be. Megjöve azután Simon Péter is nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak. És a keszkenő, amely az ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen. Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, aki először jutott a sírhoz, és lát és hisz vala. Mert nem tudják vala még az írást, hogy fel kell támadnia a halálból. Visszamenének azért a tanítványok az övéikhez. Mária pedig künn áll vala a sírnál sírva. Amíg azonban siránkozék, behajol vala a sírba; És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt vala. És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt. És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust ott állani, és nem tudja vala, hogy Jézus az. Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt. Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! ami azt teszi: Mester! Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez. Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki.”
Imádság
Igehirdetés előtti ének: 377. dicséret 1. vers „Szentlélek, végy körül …”
Textus: Jn 20:17
„Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Mária Magdaléna van Húsvét hajnalán Jézus sírjánál.
Mária Magdaléna az az asszony, aki sokhelyütt nem nevesítetten szerepel a Szentírásban, de a szent hagyomány - az apostoli hagyomány - őt azonosítja a parázna asszonnyal és Lázár testvérével. Azzal a parázna asszonnyal, akit a farizeusok és az írástudók Jézus elé vittek: házasságtörésen kaptuk, s mond, hogy mi legyen az ítélete! Ő az, aki ott kettesben marad Jézussal, akitől Jézus kérdezi: Asszony, hol vannak azok, akik téged vádoltak? Eredj el, és többé ne vétkezzél!
Ebből - lám milyen az ember - nem tudott mindent megtartani Mária: nem vétkezett többé - de elmenni nem tudott Jézus mellől, mert Jézus a halálból nem csak megmentette, hogy éljen tovább, hanem szinte új életre támasztotta. Elfogadta őt bűneivel, hogy Jézus által tisztává lehessen.
Ez az asszony az, aki eltörte az alabástrom szelencét, és drága kenettel megkente Jézus lábait, hajával törölte meg; róla mondja Jézus: ne szidjátok, ne bántsátok, hogy a szegényeknek is lehetett volna adni az árát, mert a halálomra nézve cselekedte ő ezt!
Ez az asszony van most Jézus sírjánál. Nem halotti kenetet visz, hiszen ő azt már kitöltötte! De mégis a holttestet keresi, a »volt« Jézust! Aki számára olyan drága, kinek életét köszönheti! S angyalokat lát, fejtől és lábtól, a nyitott sírban, akik megkérdik tőle: Asszony, mit sírsz?
Micsoda egy kérdés! Micsoda egy kérdés: mit siratom azt, aki megmentette az életemet a halálból, megmentett emberi ítélettől, aki újjáteremtett, aki elfogadott, hogy mássá lehessek, olyanná, milyennek az Isten szeretné, hogy legyek! S Őt, aki mindezt tette értem, elvették tőlem! Galádul megfeszítették, még tisztességgel el sem temethettük! Mindezek után milyen kérdés az, hogy mit sírok!?
Mária csak annyit mond: Mert elvitték az én Uramat, s nem tudom, hogy hová tették! A hiányát látja csak. Ekkor megszólítja valaki hátulról - ő nem tudja, hogy Jézus az: Asszony, mit sírsz? Kit keresel? Mária azt gondolja, hogy a kertész szól hozzá, s azt mondja néki: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt.” Csak a második szóra, amikor néven szólítja: Mária! - akkor ismeri meg Jézus hangját, akkor már oda is fordul, s azt mondja: Rabbóni! Mester!
Mindjárt borulna lábaihoz, hogy folytassa ott, ahol abbahagyta, mikor hajával törölte meg lábait és csókolgatta! Ekkor Jézus így szól hozzá: „Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz!” Elhárítja Jézus a hódolást! Nem azért, mert valami tiltottat takargat! Sokan azt mondják, azért mondja Jézus »ne illess«, mert kiderülne, hogy nem valóságos testben volt itt. Akik így gondolkoznak, olvassák tovább az evangéliumot! Amikor Jézus megjelenik a tanítványoknak és azt mondja Tamásnak: „Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő.” Más bizonyítékot is adott Jézus, tanítványainak megjelenve, rémületüket, értetlenségüket látva: „Megállt maga Jézus őközöttük, és mondta nékik: Békesség néktek! Megrémültek pedig és féltek, mert azt hitték, hogy valami lelket látnak. Mondta nékik: Miért háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások? Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nékem van! És ezeket mondva, megmutatta nékik kezeit és lábait. Mikor pedig még nem hitték az öröm miatt, és csodálkoztak, mondta nékik: Van-e itt valami ennivalótok? Ők pedig adtak néki egy darab sült halat, és valami lépesmézet, melyeket elvett, és előttük evett.” (Lk 24:36-43)
Nem valamit takargat Jézus, de ahogy nem kereste sem három, sem harminchárom éven át az maga dicsőítését, ezért szól így most! Nem illet engem - hát ne illess engem! Majd az Atyánál lesz dicsőségem, majd ebben a dicsőségben fogok eljönni ítélni eleveneket és holtakat. Meglátjátok majd dicsőségemet, mert azért jövök, hogy ebbe a dicsőségbe vigyelek be titeket is, hogy az én dicsőségem titeket is beragyogjon!
A húsvéti Ige hozzánk századokkal a mennybemenetel után szól! Most mit tegyünk? - hangozhatna a kérdés. Szinte kérdezzük: Jézus szava aktuális-e ma? Aktuális-e ma, hogy ne illess engem!? Nem hozzánk szól - gondoljuk - s mit mond ez nekünk, hisz nincs itt valóságos testben, hogy megérinthetnénk, hogy megcirógathatnánk: Drága kis Jézuska! Vagy lábaihoz borulhatnánk: Megváltó Uram! Hogyan is illethetnénk, ha testben nincsen itt!?
De mégis vannak - nem egyen, nem ketten, nem százan vagy ezren, hanem milliók - akik szeretnék megérinteni Jézust! Akik szeretnék megcsókolni! S mert a lelkük valahogy kevésbé fogékony arra, hogy valóságosnak érezzék a Lélekben jelenlévőt, s kell hogy valamit lássanak, valamit meg is tudjanak fogni, ezért képeket és szobrokat csinálnak, odaborulnak elé és csókolgatják a kép keretét, a szobrokat. Szerelemmel, igazán és tisztán, mint ahogy ifjú ember hordja kedvese fényképét a tárcájában. Mint ahogy a fronton nézegették a katonák feleségük, gyermekeik képét! Nem megtagadni kell ezt! De az a csók, amit valószínűleg ráleheltek a képre, mikor senki nem vette észre, senki nem látta azt a csókot lehet, hogy kedvesük szinte érezte álmában, de az a csók nem tart meg minket életre!
Jézus nem azt kéri: illess és csókolj - engem, képemet, szobromat! Hanem azt kéri: menj el az én atyámfiaihoz!
Amint a szerelmes ember kedvese képét nézi, úgy szorítják sokan keblükre Jézust, csókolgatják, mert elfeledték ezt a tanítást: ne illess. S elfeledték a parancsot is: „menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.” Mert még nincsen vége! Mert a szolgálatot azt elvégezte, de hogy hová visz az utunk, azt még meg kell mutatnia! Bűneinkért eleget tett kereszthalálával, a halált legyőzte feltámadásával - de még az utat nem nyitotta meg a mennybe! „Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.”
Nem csókolgatni, simogatni, becézgetni kell Jézust, hanem parancsait cselekedni és szavát szólni! Ez a nehezebb, s az ember szereti mindig a könnyebbet választani. Milyen egyszerű bemenni egy templomba, odaborulni az oltár elé, meggyújtani egy gyertyát és elmondani: Annyira szeretlek Téged, Istenem! S milyen nehéz onnan felkelni, kimenni, s mielőtt hazaérnél, bemenni a szomszédhoz, s kérni tőle: Bocsáss meg! Melyik az igazibb? Melyiket cselekedve látható rajtunk, hogy nem csak elfogadjuk, hogy szeressen bennünket Istenünk, hogy meghalljon értünk Krisztus, hanem viszonozzuk azt a szeretetet, mellyel Ő szeretett minket, úgy, amint János tanít: „Mi szeressük Őt; mert Ő előbb szeretett minket!” (1Jn. 4.19) Mi szerethetjük Őt, azért: mert Ő előbb szeretett!
De mit ér, ha csak megérintjük! Ha egy újszülöttet csak becézgetünk és gyönyörködünk benne és simogatjuk, s azt mondjuk: Milyen bájos! Milyen drága ajándék! Mily örömünk van benne! Milyen jó az Isten, hogy megajándékozott vele minket! Ha csak ennyit teszünk, előbb-utóbb káromkodni kezdünk, mikor a gyermek elkezd ordítani, egyre ríni, mert nincs, aki tisztába tegye, mert nincs, akik megszoptassa, nincs akik táplálja, fürdesse - mert mindenki csak simogatni és becézni akarja! Mindenki fogadni akar tőle, csókolgatni mint drága Krisztus-szobrot, de cselekedni azt, amire szüksége van? Azt kevesebben! Az ilyen gyermekek könnyen a kukában végzik, nejlonzacskóba csomagolva. Egy-két órát gyönyörködtek bennük, azután kitették. Szép, de nem tudom szolgálni! Krisztust nem tehetjük ki! A Krisztus-szobrok, feszületek nem azért voltak hajdan kint a határban, mert kitették a faluból, hanem hogy az emberek ott is érezzék jelenlétét s annak áldását!
Jézusnak nem bókokra van szüksége! Mária Magdaléna már megmosta szent olajjal lábait, megtörölte hajával. Nekünk az a dolgunk: menj az én atyámfiaihoz és mond nekik: bár meghaltam, de feltámadtam és élek és felmegyek az én Atyámhoz! Ha csak hódolunk Jézusnak, leborulva, képeit csókolva, ha akaratát nem cselekedjük, akkor azok, akiket ránk bízott éhen halnak, szükséget látnak - ezzel mi tagadóivá leszünk Urunknak! Nem arra van szükség, hogy megérintsük, becézgessük! Nem arra van szükség, hogy szobrok elé vigyünk áldozatot! Hanem arra van szükség, hogy mindig tudjuk azt tenni, amit Ő mond!
Nem valamiket kell vinnünk Jézushoz: szép fogadalmakat, rajzokat - hanem saját magunkat! Nem elég, hogy megcirógatja Mária, nem elég, hogy jajj de jó Uram, hogy megismerlek, hogy élsz - hanem akkor tölti be küldetését, feladatát Mária Magdaléna, amikor elmegy. Elmegy a feltámadott Jézustól, otthagyja a felismert Urat, hogy elmenjen az Atyafiakhoz, a tanítványokhoz, hogy megossza velük örömét, elmondja nekik: láttam, s ezeket mondta!
Testvéreim! Nekünk nem kell Jézust elhagynunk, mert velünk nem testben van, hanem Lelkében. Mindenütt, mindenkor. S ha elmegyünk, nem tőle megyünk, hanem Vele együtt. Vele együtt mehetünk atyánkfiaihoz, Vele együtt kell elmondanunk, hogy láttuk, s hogy azt mondja: felmegy a mennyekbe! Vele együtt tehetünk vallást Róla, Őt szólíthatjuk meg, neki vallhatjuk meg:
Uram, Jézus! Szükségem van Rád! Köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten! Kitárom életem kapuját, s befogadlak, mint Megváltómat! Tégy olyanná, amilyen Te akarod, hogy legyek! Ámen.
Imádság
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.
Igehirdetés után: 347. dicséret 3,5. vers „Nincs már szívem félelmére …”
Úrvacsorai liturgia az Agenda alapján
Záróének: 349. dicséret 5. vers „Jézus, én megholt életem, …”
Himnusz
„Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál,mintha valaki életét adja az ő barátaiért.”
(Jn 15:13)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérlek – ha van rá lehetőséged – támogasd a Decsi Református Temetőért Alapítványt.
Számlaszáma: 70400036-10308275. Köszönöm.