Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő Fiától, az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.
Fennálló ének: 105. zsoltár 1. vers „Adjatok hálát az Istennek, …”
Derekas ének: 165. dicséret 1,4,5,6. vers „Itt van Isten köztünk, …”
A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: 5Móz 19:15-21
„Ne álljon elő egy tanú senki ellen semmiféle hamisság és semmiféle bűn miatt; akármilyen bűnben bűnös valaki, két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog. Ha valaki ellen gonosz tanú áll elő, hogy pártütéssel vádolja őt: Akkor álljon az a két ember, akiknek ilyen perük van, az Úr elé, a papok és a bírák elé, akik abban az időben lesznek; És a bírák vizsgálják meg jól a dolgot, és ha hazug tanú lesz a tanú, aki hazugságot szólott az ő atyjafia ellen: Úgy cselekedjetek azzal, amint ő szándékozott cselekedni az ő atyjafiával. Így tisztítsd ki közüled a gonoszt; Hogy akik megmaradnak, hallják meg, és féljenek, és többször ne cselekedjenek teközötted ilyen gonosz dolgot. Ne nézz reá szánalommal; lelket lélekért, szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért.”
Imádság
Igehirdetés előtti ének: 173. dicséret 1. vers „Nem vagyunk mi magunkéi, …”
Textus: 2Móz 20:16
„Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Amint a Törvényt olvassuk, újra és újra elcsodálkozunk a benne foglaltakon. Elcsodálkozunk és elgondolkozunk, miért pont ez a 10 tartozik a legfontosabbak közé, s hogyan kerül közéjük ez a ma hallott.
„Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.” – hangzik a 9. parancsolat. Miért fontos ez, és ez miért az egyike az alapoknak?
Isten a teremtéskor rendezett világot hozott létre, amit rejtett törvényszerűségek uralnak, ahol minden mindennel összefügg – még ha nem is tudunk róla, ha nem is vesszük észre. Tőlünk függetlenül van és működik!
Igazság, őszinteség – mint alap bizalom! Minden eleget tesz a maga rendeltetésének, amire mindenkor bizton számíthat a többi. Az egész rendeltetésszerű működéséhez alapvetően szükséges a működési harmónia, ami csak úgy érhető el, ha ki-ki teszi a maga dolgát és számíthat arra, hogy a többi is azt teszi. A magam dolgát tenni a feladatom – nem pedig a másikat kritizálni, utasítgatni, pláne nem uralkodni rajta. A különbözőségek nem uralják, hanem kiegészítik egymást – bízva egymásban!
„Most pedig az Isten elhelyezte a tagokat a testben, egyenként mindeniket, amint akarta. Ha pedig az egész egy tag volna, hol volna a test? Így azonban sok tag van ugyan, de egy test. Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek nékem. Sőt sokkal inkább, amelyek a test legerőtelenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek: És amelyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és amelyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek; Amelyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségük. De az Isten szerkeszté egybe a testet, az alábbvalónak nagyobb tisztességet adván, hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok. És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind. Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.” (1Kor 12:18-27)
A tagok együttműködésének alapja a kölcsönös bizalom. Szép dolog, ha egymásban bíznak – de itt nem az egymás iránti bizalomról van szó: Abban bízunk – mindenkor, feltételek nélkül – aki minden tagot irányít, feladatokkal lát el és ellenőriz. Aki ismeri minden tag terhelhetőségét, képességeit, szükségeit. A fejben, Krisztusban.
Most kérdezhetnétek: mindez hogy jön ide, a 9. parancsolathoz „Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.”
Ma, amikor az egész emberiség – úgy az egyes személyek, mint a közösségek – élete a kölcsönös bizalmatlanságra épül, különösen figyelembe kellene venni e parancsolatot! Mint rejtett törvényszerűség szinte genetikailag bennünk van: az igazat kell szólni és cselekedni mindenkor – de gyermekségünk, majd serdülésünk tapasztalásai fordítanak egyet ezen, s kérdőjelet tesznek a végére: Kell mindenkor szólni és cselekedni az igazat? Szomorú a tapasztalás: sokszor praktikusabb csendben és mozdulatlan maradni, lehet, hogy ez menti meg életünket! De ugyanekkor legbelül szégyelljük magunk előtt magunkat, mert tudjuk, nem lehet némának maradni, ellazsálni az igazságot! Tapasztalataink óvatosságra intenek: csak akkor szólj, csak akkor mozdulj, ha kérdeznek, felszólítanak! És valahol itt siklik ki minden. Mi döntjük el, hogy mikor kel elmondani az igazat, s mikor jobb – úgymond kegyesen – elhallgatni. Az igazság fájhat – a hazugság meg öl. S hogy elkerüljük a hazugságot, de az igazságot nem merjük kimondani – hát mellébeszélünk. Mondja ki más, hogy a király meztelen – mi inkább a trónjáról, koronájáról, termetéről beszélünk. Nem a ruhájáról, ami nincs, de meztelenségét sem említjük.
A lekcióként hallott Ige szinte bírósági perrendtartás: Egy tanú nem tanú, egy ember szava semmit sem igazol. Legalább kettő, egybehangzó tanúvallomás legyen. S hogy e rendelkezésnek legyen visszatartó ereje: a hamisan tanúskodó azt a büntetést kapja, mint ami az általa vádoltnak járna.
De ha már a bírósági tárgyalást látjuk szemeink előtt, akkor tudnunk kell azt is, hogy nem csak a vád, hanem a védelem tanúja sem hazudhat, még „jó” ügyért sem vallhatok hamisan. Nem csak a felebarátod ellen, de a felebarátod mellett sem tehetsz hamis tanúbizonyságot!
Igazság, őszinteség, bizalom. Akkor tudunk a másikban bízni – ha bízunk önmagunkban, szavainkban, igazmondásunkban. Akkor tudunk a másikban bízni, ha minket is a fő, Krisztus irányít! Ha elismerjük – és hálaadással valljuk – hogy Krisztus mindenek gondviselője! S ha megszegjük a törvényt és hamisságot szólunk a Krisztus által igazgatott tagokról – akkor Krisztus vádlóivá tesszük magunkat! Akkor azt állítjuk – akár kimondatlanul is – hogy Krisztus nem jól végzi munkáját, nem veszi észre a tagok „hibáit”.
„Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.”- szól a törvény. De vigyázzunk, mert akkor is megszegjük, ha önmagunkat csapjuk be, ha önmagunkat áltatjuk hazugságokkal. Mert sokszor még önmagunknak sem merjük elismerni az igazat, félünk tőle. Félünk, mert egyszer meg kell állnunk, hogy megmérettessünk! S látjuk, hogy életünk mily sok napja vádolhat minket – igaz tanúként! De eltűnhet félelmünk, ha meglátjuk Jézust, amint megáll a középen és vallást tesz rólunk! „Éhes voltam, és ennem adtatok, beteg voltam, és eljöttetek hozzám…”
Félünk még, mert nem vagyunk bizonyosak abban: tettünk-e bármit is, amiről ránk ismerhetne? Félünk, mert tudjuk, hogy bármennyire szeret is bennünket, csak az igazat mondhatja rólunk. Felsorolja bűneinket, s még az ítéletre is javaslatot tesz: „Atyám, bocsáss meg néki, mert nem tudják, mit cselekesznek!”
Testvéreim! Ha az, akit ártatlanként adott halálra az ember, ha az, akinek oka-joga lenne vádolni bennünket, de mégsem vádol, hanem bocsánatot, kegyelmet kér számunkra – akkor mi, kik egyazon ítélet alatt lehetnénk, de egyazon kegyelemből élünk, miért vádaskodunk egymás ellen, ráadásul hamisan, az igazságtól elfordulva, kedvünk, érdekünk szerint szólva! A kegyelem igazságával kell bátorítanunk egymást, nem vádolva, hanem védve. Nem hamisan, hanem a nékünk adott igazzal, Krisztussal.
Nem mondhatjuk: mi látjuk azt is, amit Krisztus nem vesz észre! S ha meglátjuk a másik tagban azt, amit Krisztus halála árán elfedezett, akkor mi nem fedhetjük fel azt!
Ha Ő tud bízni bennünk, hogy parancsolatai megtartásával újjá leszünk, akkor nekünk sem vádolnunk kell egymást – többnyire hamisan – hanem a Főt szolgálva, a Fő szolgálatára segíteni, serkenteni! Ámen.
Imádság
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.
Záróének: 395. dicséret 1-3. vers „Isten szívén megpihenve, …”
„Egyet cselekszem: azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén,
azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem
az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” (Fil 3:14)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérlek – ha van rá lehetőséged – támogasd a Decsi Református Temetőért Alapítványt.
Számlaszáma: 70400036-10308275. Köszönöm.