A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: 5Móz 19:15-21
„Ne álljon elő egy tanú senki ellen semmiféle hamisság és semmiféle bűn miatt; akármilyen bűnben bűnös valaki, két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog. Ha valaki ellen gonosz tanú áll elő, hogy pártütéssel vádolja őt: Akkor álljon az a két ember, akiknek ilyen perük van, az Úr elé, a papok és a bírák elé, akik abban az időben lesznek; És a bírák vizsgálják meg jól a dolgot, és ha hazug tanú lesz a tanú, aki hazugságot szólott az ő atyjafia ellen: Úgy cselekedjetek azzal, amint ő szándékozott cselekedni az ő atyjafiával. Így tisztítsd ki közüled a gonoszt; Hogy akik megmaradnak, hallják meg, és féljenek, és többször ne cselekedjenek teközötted ilyen gonosz dolgot. Ne nézz reá szánalommal; lelket lélekért, szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért.”
Textus: 2Móz 20:16,17
„Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.” – „Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Ma ismét két parancsolatot ad elénk Atyánk, a 9. és 10. parancsolatokat. S amint a Törvényt olvassuk, újra és újra elcsodálkozunk a benne foglaltakon. Elcsodálkozunk és elgondolkozunk, miért pont ez a 10 tartozik a legfontosabbak közé. „Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.” – hangzik a 9. parancsolat. Miért fontos ez, miért ez az egyike az alapoknak?
Isten a teremtéskor rendezett világot hozott létra, amit rejtett törvényszerűségek uralnak, ahol minden mindennel összefügg – még ha nem is tudunk róla, ha nem is vesszük észre. Igazság, őszinteség – mint alap bizalom! Ma, amikor az egész emberiség – úgy az egyes személyek, mint a közösségek – élete a kölcsönös bizalmatlanságra épül, különösen figyelembe kellene venni e parancsolatot! Mint rejtett törvényszerűség szinte genetikailag bennünk van: az igazat kell szólni és cselekedni mindenkor – de gyermekségünk, majd serdülésünk tapasztalásai fordítanak egyet ezen, s kérdőjelet tesznek a végére: Kell mindenkor szólni és cselekedni az igazat? Szomorú a tapasztalás: sokszor praktikusabb csendben és mozdulatlan maradni, lehet, hogy ez menti meg életünket! De ugyanekkor legbelül szégyelljük magunk előtt magunkat, mert tudjuk, nem lehet némának maradni, ellazsálni az igazságot! Tapasztalataink óvatosságra intenek: csak akkor szólj, csak akkor mozdulj, ha kérdeznek, felszólítanak! És valahol itt siklik ki minden. Mi döntjük el, hogy mikor kel elmondani az igazat, s mikor jobb – úgymond kegyesen – elhallgatni. Az igazság fájhat – a hazugság meg öl. S hogy elkerüljük a hazugságot, de az igazságot nem merjük kimondani – hát mellébeszélünk. Mondja ki más, hogy a király meztelen – mi inkább a trónjáról, koronájáról, termetéről beszélünk. Nem a ruhájáról, ami nincs, de meztelenségét sem említjük.
A lekcióként hallott Ige szinte bírósági perrendtartás: Egy tanú nem tanú, egy ember szava semmit sem igazol. Legalább kettő, egybehangzó tanúvallomás legyen. S hogy e rendelkezésnek legyen visszatartó ereje: a hamisan tanúskodó azt a büntetést kapja, mint ami az általa vádoltnak járna.
De ha már a bírósági tárgyalást látjuk szemeink előtt, akkor tudnunk kell azt is, hogy nem csak a vád, hanem a védelem tanúja sem hazudhat, még „jó” ügyért sem vallhatok hamisan. Nem csak a felebarátod ellen, de a felebarátod mellett sem tehetsz hamis tanúbizonyságot!
Igazság, őszinteség, bizalom. Akkor tudunk a másikban bízni – ha bízunk önmagunkban, szavainkban, igazmondásunkban.
„Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.”- szól a törvény. De vigyázzunk, mert akkor is megszegjük, ha önmagunkat csapjuk be, ha önmagunkat áltatjuk hazugságokkal. Mert sokszor még önmagunknak sem merjük elismerni az igazat, félünk tőle. Félünk, mert egyszer meg kell állnunk, hogy megmérettessünk! S látjuk, hogy életünk mily sok napja vádolhat minket – igaz tanúként! De eltűnhet félelmünk, ha meglátjuk Jézust, amint megáll a középen és vallást tesz rólunk! „Éhes voltam, és ennem adtatok, beteg voltam, és eljöttetek hozzám…”
Félünk még, mert nem vagyunk bizonyosak abban: tettünk-e bármit is, amiről ránk ismerhetne? Félünk, mert tudjuk, hogy bármennyire szeret is bennünket, csak az igazat mondhatja rólunk. Felsorolja bűneinket, s még az ítéletre is javaslatot tesz: „Atyám, bocsáss meg néki, mert nem tudják, mit cselekesznek!”
Testvéreim! Ha az, akit ártatlanként adott halálra az ember, akinek oka-joga lenne vádolni bennünket, de mégsem vádol, hanem bocsánatot, kegyelmet kér számunkra – akkor mi, kik egyazon ítélet alatt lehetnénk, de egyazon kegyelemből élünk, miért vádaskodunk egymás ellen, ráadásul hamisan, az igazságtól elfordulva, kedvünk, érdekünk szerint szólva! A kegyelem igazságával kell bátorítanunk egymást, nem vádolva, hanem védve. Nem hamisan, hanem a nékünk adott igazzal, Krisztussal.
„Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.” – hangzik a 10. parancsolat. Miért? A látás ≠ bűn; a nézés ≠ hűtlenség. Igen. De a kívánság megfoganván bűnt szül! Lásd Dávid király és Betshabé, Uzziás felesége történetét. (2Sám 11:1-15) Dávid előbb paráznává lett, majd gyilkosságra felbújtóvá.
Amikor a 10. parancsolatot olvassuk, úgy érezzük, hogy nem kellene a kívánságot tiltani. Valóban tudunk példákat mondani, amikor nem kellene. Ne kívánj gyorsabb lenni, melegebb vagy szellősebb ruhában járni. Villannyal világítani, gázon főzni.
Hiszen – úgy gondoljuk – a 10. parancsolat azt tiltja, hogy ne kívánd, ne vedd el! – azokat, amit felsorol.
Valóban, a kívánság, az előbbre jutás, a boldogulni akarás vágya minden korban hajtotta az embert, aki új felfedezésekre, találmányokra törekedett.
S napjainkban azt sulykolják: kívánd! Nem azt, amit tilt a 10 parancsolat, a törvény! De kívánd az új filmet, a nagyobb televíziót, az utazást, az autót, az új öltözetet, a divatot, a telefont! Kívánatos, vedd meg – s tönkreteszed magad, mert az egyéniségedet veszted el! Mert immár nem te választasz, hanem elfogadod, hogy az a jó, amit eléd adnak. S hányan élnek meg jól abból, hogy hamis tanúbizonyságot téve a silányt kívánatosnak állítják előtted, s te rájuk hallgatsz?
Mit tehetünk? Nem kell csukott szemmel járnunk, mert akkor sűrűn hasra esünk! A kívánság, a vágyakozás azonban nem vezethet ahhoz, hogy vedd el, lopd el, szerezd meg – bármi áron! Kell tudnunk különbséget tenni jó és rossz, hasznos és haszontalan, szükséges és felesleges között. Itt is mértékletességet kell tanúsítanunk, ahogy Pál apostol mondá Timótheusnak: „Élj egy kevés borral…”
Nem azért akarjunk valamit, mert másnak van. Vegyük komolyan: a mi Urunk minden szükségest megad minékünk! Ezért imádkozhatunk, ezért hálát adhatunk!
Ne többre vágyjunk, hanem vágyjunk a mennybe! A többre vágyás ellenségeket szerez és bűnt szül, a mennybe vágyás közösségbe visz, ahol társakra, barátokra, testvérekre találsz!
A többre vágyással azt mondod: Kevés neked az, amit az Úr ad, kevés az, amiért Krisztus az életét adta!
A mennybe vágyással pedig azt vallod: Hálatelt szívvel fogadod Jézus megváltó munkáját, azt, hogy érted is adta életét; azt, hogy érted is alászállt a poklokra, hogy te mennybe mehess! Hogy valóban életed lehessen és bővelkedhess országa javaiban. Ámen.
„Egyet cselekszem: azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén,
azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem
az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” (Fil 3:14)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom
a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérlek – ha van rá lehetőséged – támogasd
a Decsi Református Temetőért Alapítványt.
Számlaszáma: 70400036-10308275
Köszönöm.