A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: Acta 1:1-11
„Első könyvemet írtam, Theofilus, mindazokról, a miket kezdett Jézus cselekedni és tanítani, Mind a napig, melyen fölviteték, minekutána parancsolatokat adott a Szent Lélek által az apostoloknak, kiket választott vala magának. Kiknek az ő szenvedése után sok jel által meg is mutatta, hogy ő él, negyven napon át megjelenvén nékik, és szólván az Isten országára tartozó dolgokról. És velök összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem: Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap múlva. Mikor azért azok egybegyűltek, megkérdék őt, mondván: Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek? Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyeztetett. Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig. És mikor ezeket mondotta, az ő láttokra felemelteték, és felhő fogá el őt szemeik elől. És amint szemeiket az égre függesztették, mikor ő elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában, Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe.”
Textus: Acta 1:11b
„akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Két ünnep, amit nehezen ért meg az ember: Áldozócsütörtök és Szentháromság-vasárnap.
Mennybemenetel: Énokh, Illés → de Jézus más! „Mennybe menése az ember Fiának Záloga lelkünk mennyei jussának..”
Sok téveszme kapcsolódik – mert meg akarják magyarázni a megmagyarázhatatlant.
Nem lehet – mert teljességgel a semmibe vezető – Jézus életének bármely mozzanatát az egészből kiszakítani, tanításának bármely részletét hangsúlyossá tenni – mert így a többiről vonnánk el figyelkmet!
A mennybemenetelben semmi csodálatos nincs – ezt mondták a fehér ruhás férfiak: „Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe.”
Jézus oda ment, ahonnan jött. Ez nem jelenti azt, hogy előtte nem volt és azóta nincs. Semmiképpen nem jelenti, hogy nem teljesíti: „íme én tiveletek vagyok minden napon, a világ végezetéig!”
Az értetlenkedőknek nagyon is testhez kötöttek gondolataik: a létezést a testtől nem tudják elválasztani → mert megérteni akarják, holott nem a megértésre törekedve lehet egyszerűen elfogadni: Testben a mennyben, az Atyának jobbján, ahonnan majd első – de a megígért és kitöltetett Lelke által – ígérete szerint – velünk!
„Mit állotok nézve a mennybe?” – szólt egykor, s szólhatna ma is sokakhoz a fehérruhások kérdése. Mert vannak, kik állnak és néznek; mások állnak és nem néznek; míg megint mások meg sem állnak, s nem is néznek a mennybe. Rohannak a maguk vélt útjain, szüntelen lábuk elé nézve, lehajtott fejjel, s közben maguknak duruzsolják: az élet egy szörnyű hajsza…
Hányan megállnak → visszajövetelét várva, s minden dolgukkal felhagyva: hamarosan eljő! S hányan: „Halogatja még az én uram a hazajövetelt!”
„Ti is azért legyetek készek: mert a mely órában nem gondolnátok, abban jő el az embernek Fia.” (Lk 12:40)
„Monda pedig az Úr: Kicsoda hát a hű és bölcs sáfár, kit az úr gondviselővé tőn az ő háza népén, hogy adja ki nékik élelmüket a maga idejében? Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ilyen munkában talál! Bizony mondom néktek, hogy minden jószága felett gondviselővé teszi őt. Ha pedig az a szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; és kezdené verni a szolgákat és szolgálóleányokat, és enni és inni és részegeskedni: Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, és kettévágatja őt, és a hitetlenek sorsára juttatja.” (Lk 12:42-46)
Hogyan talál hát, amikor eljő: Állva, mennybe nézve? Magad útjain bóklászva? Kicsapongva, zsarnokoskodva, uralomra törve?
Nem állnunk kell, mennybe bámulva, nem a magunk kedve szerint élni → mert Jézus nem velünk lesz, majd, valamikor, hanem velünk van. Ma is, tegnap is, holnap is! Nem veszítettük el – s ne veszítsük el!
Igaz, hitvallásunkban: „felméne a mennyekbe; ül a mindenható Atya Istennek jobbján; onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat.”
De ebből nem szabad arra a következtetésre jutnunk: felment, nincs itt, míg el nem jő!
De hát akkor mit jelent az, amit a fehérruhások mondtak: „akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe.”
Számunkra váratlanul, elképzelhetetlenül, valóságosan. Oly természetességgel – az Ő számára – mint aki hazatér Atyjához, eljő barátaihoz!
Nem a magunk igazát kell keresnünk, hanem bizalommal Jézusra kell hagyatkoznunk, még ha nem értjük is, de elfogadhatjuk igazságát.
Látjuk: nincs itt. Tapasztaljuk: velünk van. Helyet készít, hogy helyet találjunk. Nem csak majd találhatunk helyet, hanem most is Ő készít számunkra helyet az Ő társaságában. Erről a helyről arra a helyre csak Jézus az út! Ha már most az Övéi vagyunk, az Övéi maradhatunk mindörökké!
Ahogyan énekeltük is ma: „te utat nyitottál És tanítottál mennybe menni, Adjad, hogy téged kövessünk És siessünk nyomodba lenni.”
Mennybe ment, hogy megmutassa: az út nem itt, a múlandóságban ér véget, hanem az örökkévaló országba ível!
Velünk van, mert az Ő vezetése nélkül egyikünk sem tudna végigmenni az úton! Velünk van, hogy végigvezessen, felsegítsen, bátorítson, s az út végén kaput nyisson, hogy Őérette megérkezésünk legyen az Atyához, befogadásunk örökkévaló országába! Ámen.
„Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.” (Jer.Sir. 3:24)