Textus: Mikeás 6:6-8
„Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-é a magasságos Istennek? Égőáldozatokkal menjek-é elébe, esztendős borjúkkal?! Kedvét leli-é az Úr ezernyi kosokban, vagy tízezernyi olaj-patakokban? Elsőszülöttemet adjam-é vétkemért, vagy méhem gyümölcsét lelkemnek bűnéért?! Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr tetőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.”
Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Beszélgetés az úton – három igehelyet olvasok.
1Móz 11:1-9 „Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala. És lőn mikor kelet felől elindultak vala, Sineár földén egy síkságot találának és ott letelepedének. És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és égessük ki jól; és lőn nékik a tégla kő gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt. És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén. Az Úr pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építenek vala az emberek fiai. És monda az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, amit elgondolnak magukban. Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvüket, hogy meg ne értsék egymás beszédét. És elszéleszté őket onnan az Úr az egész földnek színére; és megszűnének építeni a várost. Ezért nevezék annak nevét Bábelnek; mert ott zavará össze az Úr az egész föld nyelvét, és onnan széleszté el őket az Úr az egész földnek színére.”
Ap.Csel. 2:5-8 „Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak. Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni. Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, akik szólnak? Mimódon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk?”
Lk. 24:13-32 „És ímé azok közül ketten mennek vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtől hatvan futamatnyira vala, melynek neve vala Emmaus. És beszélgetének magok közt mindazokról, amik történtek. És lőn, hogy amint beszélgetének és egymástól kérdezősködének, maga Jézus hozzájuk menvén, velük együtt megy vala az úton. De az ő szemeik visszatartóztatának, hogy őt meg ne ismerjék. Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, amelyeket egymással váltotok jártotokban? és miért vagytok szomorú ábrázattal? Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás, monda néki: Csak te vagy-é jövevény Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban e napokon? És monda nékik: Micsoda dolgok? Azok pedig mondának néki: Amelyek esének a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt: És mimódon adák őt a főpapok és a mi főembereink halálos ítéletre, és megfeszíték őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek. Hanem valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek minket, kik jó reggel a sírnál valának; És mikor nem találták az ő testét, haza jöttek, mondván, hogy angyalok jelenését is látták, kik azt mondják, hogy ő él. És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és úgy találák, amint az asszonyok is mondták; őt pedig nem látták. És ő monda nékik: Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhívésére, amiket a próféták szóltak! Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe? És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, amik ő felőle megirattak. Elközelítének pedig a faluhoz, amelybe mennek vala; és ő úgy tőn, mintha tovább menne. De kényszeríték őt, mondván: Maradj velünk, mert immár beestvéledik, és a nap lehanyatlott! Beméne azért, hogy velök maradjon. És lőn, mikor leült velök, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén, nékik adá. És megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerék őt; de ő eltünt előlük. És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-é a mi szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázá nékünk az írásokat?”
„Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr tetőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.”
Alázatosan járni Istennel azt jelenti, hogy emberekként beszélgetünk egymással és az Úrral s nagyon tudatosan figyelünk mindarra, amit hallunk. Ennek megfelelően az Egyetemes Imahetet azzal a bibliai történettel kezdjük, amely a beszélgetésnek lényegéről szól. A beszélgetés központi része az ökumenikus mozgalomnak, hiszen az teret nyit az egymástól való tanulásra, a közös dolgaink megosztására és a különbözőségeink megismerésére. Ezen az úton a kölcsönös megértés felé haladunk. Az egység keresésének ajándékában megerősödhetünk a tekintetben, hogy Isten elvárásaira felelnünk kell: az igazi beszélgetésben az igazságot keressük, és a kedvességet gyakoroljuk. A felszabadulás élménye az egész világon nyilvánvalóvá teszi, hogy a szegénységre ítélt emberek elszigeteltségét legyőzi a párbeszéd gyakorlása.
A mai igénk a Teremtés Könyvéből, valamint a pünkösdi történetből egyrészt az ember cselekedetéről beszél, másrészt Isten nagy felszabadító tervéről. Bábel városának és tornyának története először is leírja, hogy ahol nincs nyelvi akadály, ott nagy dolgok történhetnek. Mindazonáltal arról beszél a történet, hogy ezt a nagy lehetőséget az emberek önmaguk önző hírnevének növelésére akarták fordítani: „szerezzünk magunknak nevet” Ez volt a késztetésük arra, hogy egy nagy várost és tornyot építsenek. Ennek a tervnek az lett a vége, hogy a beszédük összezavarodott. Ebből megtanulhatjuk, hogy az igaz emberségünket azzal szolgáljuk, ha türelmesen figyelünk a másik emberre, aki nem olyan, mint mi.
A Szentlélek pünkösdi kitöltetése – amely mögött Jézus Krisztus feltámadásának hatalma áll – teszi lehetővé a megértést a különbözőség közepette is. Most arra nyerünk meghívást, hogy osztozzunk a beszélgetés ajándékában, hogy Krisztus és az Ő felszabadító ereje felé fordulva figyeljünk egymásra. Arra hívattunk, hogy a Szentlélek erejében járjunk.
Az emmausi úton járó tanítványok élménye egy olyan beszélgetés, amely a veszteség és a meghiúsult reménység lelki környezetében zajlik. Hasonló helyzetben találjuk magunkat, mint olyan egyházak tagjai, amelyek megosztottságban élnek és olyan társadalmak tagjai, amelyeket előítéletek és egymástól való félelmek szabdalnak szét. Mégis, éppen ez az a helyzet, amelybe Jézus csatlakozik a beszélgetőkhöz. Nem úgy, mint egy felsőbbrendű tanár, hanem egyszerűen, mint útitárs. Része akar lenni beszélgetéseinknek és az a kívánsága, hogy mi is Vele akarjunk maradni. Akarjunk Vele többet beszélgetni mindaddig, amíg egyszer csak felismerjük, hogy a feltámadott Úrral találkoztunk.
Minden keresztyénnek van valamelyes ismerete a Jézussal való találkozásról és szavának arról a hatalmáról, amely által hevül a szívünk. A felismerésnek ez az élménye arra hív, hogy mélyebb egységben legyünk Krisztussal. Folyamatos beszélgetés egymással és Jézussal – még széthúzásaink közepette is – az egység felé vezető úton tart bennünket. Ámen.