A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: 1Kor 13:1-13
„Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi hasznom abból. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy. De legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszűnnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás, de mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.”
Textus: 1Móz 17:1b
„Megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj énelőttem és légy tökéletes!”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Ez újesztendő reggelén Istenünk elsőként a szeretetet hirdetteti felénk, mintegy egész évre, teljes életre szóló - programot ad: „Járj énelőttem és légy tökéletes!”
Hajdanán Ábrámot szólította meg így, hogy szövetséget kössön vele, és Ábrahámmá tegye. S az emberi elme számára lehetetlen, teljesíthetetlen parancshoz az emberi elme számára ugyancsak lehetetlennek tűnő, teljesíthetetlennek látszó ígéretet fűz: „Megkötöm az én szövetségemet énközöttem és teközötted, és felette igen megsokasítlak téged.” És a te feleséged, akit ne Szárainak nevezz, hanem Sárának, gyermeket szül. Holott ekkor Ábrahám már 99 esztendős, és Sára is a 90.-ben jár. Lehetetlen - gondolhatta Ábrahám, gondolhatta Sára - és mégis meglett.
E jelent azért élhette át és azért így élhette át Ábrám, mert hitének, bizodalmának volt előzménye, s mert a jelen kétségeit legyőzve lett következménye.
Az előzmény: Ábrám az Úr szavára útra kelt. „Eredj ki a te földedből és a te rokonságod közül és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én mutatok néked. És nagy nemzetté teszlek téged, és felmagasztalom a te neved és áldás leszesz. És megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei. És kiméne Ábrám, amint az Úr mondotta neki.” Indult az ismeretlenbe, engedelmesen.
Most, a jelenben, az akkori jelenben az Úr jelenik meg néki. Nem mennyei szózat, nem látomás, nem angyal, nem álom, hanem az Úr, az örökkévaló, mindenható Isten, személyesen. Végigkerestem a Szentírást. Az Úr háromszor jelenik meg személyesen. Nem látomásban, nem angyal által, nem álomban, hanem személyesen a mindenható Isten, mindháromszor Ábrahámnak. Még Mózesnek is, az égő csipkebokorban is „csak” az Úrnak angyala jelenik meg és szólítja meg.
S a következmény? Mindent meg kell tennie azért, hogy az Úrnak parancsát teljesítse. Mert ez nem kérés, nem kívánság, amit mérlegelhetünk: meghallgatjuk?; vizsgálgathatjuk: módunkban áll teljesíteni? Ez parancs, amit végre kell hajtani! Parancs, ami egykor Ábrámhoz szólt, de ami ez esztendőnek reggelén hozzánk szól, ahogyan ma az Úr a mi számunkra adja ezt a parancsot.
Nekünk is vannak előzményeink: az Úr előtt mi sem vagyunk ismeretlenek. Sem ismeretlenek, sem közömbösek nem vagyunk számára. Látja azt az utat, amit eddig tettünk meg, Őrá hallgatva. Nem becsüli le, de látja, hogy a tökéletestől még messze vagyunk. S Ő mégsem másutt keres, nem másokat keres, nem más népet gyűjt magának, hanem bennünket kíván tökéletessé tenni, tökéletesnek látni, tökéletességre vezetni. Ezért a jelen: megszólításunk, a szövetség ismételt felkínálása, megújítása. Mert az Úr nem csak parancsot ad, de képessé is tesz annak véghezvitelére, ha engedelmesek vagyunk és maradunk hozzá! Előtte nincs lehetetlen, mert a mindenható Isten szólít meg ma téged, Ő mondja és Ő kínálja fel számodra: „Járj énelőttem és légy tökéletes!”
Ő mindenkihez szól, és mégis vannak, akiket annyira elfoglal önnönmaguk jövendőjének tervezése, pozíciójuk építése, hogy meg sem hallják, észre sem veszik a jelenvalót, az őket is szólítót.
Aztán vannak, akik hallják ugyan, de meg vannak győződve arról, hogy nem hozzájuk szól, a parancs nem rájuk vonatkozik, hiszen ők tökéletesek. Nagyon meg vannak elégedve magukkal.
Az első csoport biztosan nincs itt, mert nem hallja.
A második csoport biztosan nincs itt, mert úgy véli, hogy neki nincs szüksége sem kegyelemet kérni, sem segedelemért kiáltani.
De van egy harmadik és egy negyedik csoport is.
Vannak, akik az Úr előtt járást még vállalnák ugyan, de azt gondolják: a légy tökéletes túl magas mérce, s ha azt el nem érhetjük, akkor minek hiábavalón fáradnunk az Isten előtt való járással? És ők azok, akik hallják, és valahol a szívük mélyén még jönnének is, de aztán a szív tanácsa helyett az ész megfontolására hallgatva inkább a második csoporthoz csatlakoznak. Ezt követően még megerősítést is kapnak tévedésükben, hiszen előbb-utóbb megtalálják azokat - és megtalálják őket azok -, akik szolgai módon saját érdekeik szerint dicsérik őket. A dicsérők hízelkedése megerősíti őket tévesen igaznak vélt maguk-megítélésében. Ez az az út, melyen eljutnak odáig: de hiszen miért is kellene nekem az Úr előtt járnom, hiszen már én is tökéletes vagyok - ha nem is az abszolút mérték szerint, de relatív módon, az átlaghoz viszonyítottan. Életük tragédiája - amit most még nem éreznek, fel sem foghatnak - nem más, mint hogy megelégednek ezzel, az Úr helyett az átlaghoz viszonyulással.
S végezetül a negyedik csoport: akik bár tudatában vannak tökéletlenségüknek, mégis örömmel vállalják az Isten előtt való járást, a vele való szoros kapcsolatot, hogy éppen általa vezetetten mind jobban közelítsenek a tökéletes felé, a tökéletesség felé, hogy Krisztusban és Krisztusért tétessenek tökéletessé.
Szeretteim! Mi, akik itt vagyunk, csak ebbe, a negyedik csoportba tartozhatunk. Tökéletesek nem vagyunk, ha néha ezt szomorú is beismerni. Még szomorúbb, hogy nem is lehetünk magunktól tökéletessé. De mégis „Amint vagyok...” a tökéletességre kell igyekeznünk, törekednünk. Mennyei Atyánk nem a tökéleteseket gyűjtötte magához. Fiát nem az igazakért küldte, hanem a bűnösökért. Mert a betegeknek van szükségük az orvosra, a bűnösöknek van szükségük a megtérésre. A tökéletes Isten közelségét a tökéletlen el nem viselheti. Ezért van szükség az orvosra és a megtérésre. Egykor az áldozati állatot is a tökéletesekből, a hibátlanokból kellett választani. Hogy jön ide az áldozat? Hát nem valljuk-e Kálvinnal: Szívemet égő-élő hálaáldozatként Istenhez emelem! Amit Istenhez kívánunk emelni, azt tökéletessé kell tenni, mert csak hibátlant, tisztát áldozhatunk az Úrnak. S hogy magunkat felajánlhassuk, ezért Ő maga minket tökéletesekké, szilárdakká, állhatatosakká tesz - ha engedjük, ha hálaadással fogadjuk.
Mi hát a feladatunk ez új esztendő reggelén, amikor egész esztendőnket, s hosszabb távú jövendőnket is szeretnénk megalapozni? Első dolgunk az, hogy meg kell vallanunk tökéletlenségünket Istennek, hogy annak súlya ne rémisztő teherként nehezedjen ránk. Ha megvalljuk, Ő leveszi. Válasszatok! Hordjuk tovább a terheket, vagy lerakjuk? Akkor még mindig nem vagyunk tökéletesek, de lendületet vehetünk. S égetően szükség van újabb lendületre. Hányszor választottunk már. S választani nagyon sokszor a legkevésbé rossznak tűnőt választottuk. Nekünk a tökéletest kell választanunk. Válasszatok magatoknak, még ma, akit szolgáltok - hangzott a felszólítás Józsuétól. Nekünk is, mint akkor Józsuénak és háznépének, kell választanunk. Elsőként az Urat, Krisztust, akit szolgáljunk, hogy utána tőle kapott bölcsességgel választhassuk azokat, akik készek velünk együtt megvallani tökéletlenségüket, s Krisztustól kérni tökéletesítésüket.
Mindannyiunknak kérnünk kell, Őelőtte járva. Nem elég azonban kérnünk imádságainkban. Hányan mondják: tiszteletes úr, imádkozom én minden nap. Képzeljétek el azt a párbeszédet, amikor gyermeketek kér valamit és feleltek gyermeketeknek, aki úgy tesz, mintha semmit sem hallana. Kértek valamit tőle, és meg sem mozdul. De ha ti nem teljesítitek kérését, lehetőleg azonnal, minden mást félbehagyva, akkor szemrehányást tesz: hányszor könyörögtem már! Éppen olyanok velünk, mint mi mennyei Atyánkkal! Nem elég hát kérnünk, imádságainkkal szólongatnunk örökkévaló Atyánkat, hanem gyermekeiként az Ő szavát meg is kell hallanunk! Meghallanunk és megcselekedni parancsait! Őelőtte járva megszólítanunk Őt, meghallanunk szavát és megcselekednünk parancsait. Nem egyiket vagy másikat, hanem mindet meg kell tennünk. Élnünk kell napról napra az Igével, hogy abból megismerjük parancsait. Istent nem csak megszólítanunk kell, hanem rendszeresen beszélgetnünk Ővele. Az legyen legfőbb böjtünk, hogy ne magunk akarjunk okosak lenni, ne abban bízzunk, hogy ha mi kellő számban együtt vagyunk, akkor elég értelmesek leszünk. Hanem Istennel kell rendszeresen beszélgetnünk, mert Ő a fő, mi csak tagjai. Ő adja az utasítást, a vezérlést, amit nekünk teljesítenünk kell.
Testvéreim! A tökéletesedés útja ennyire egyszerű: élj az Igével, imádd és szolgáld Istenedet, nem kisértve Őt, mindenkor azt cselekedve, amit néked megparancsolt. Se többet ne vállalj, se kevesebbet ne tégy! Mindenkor, mindenben csak az Ő akaratát, tökéletességre törekedve, Krisztusban bízva, kegyelmét remélve. Ő szól most hozzád: „Járj énelőttem és légy tökéletes!” Ámen.
„Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak,
hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért.” (Mt 20:28)