Lekció: 2Móz 32:1-14
„Mikor látá a nép, hogy Mózes késik a hegyről leszállani, egybegyűlt a nép Áron ellen és mondá néki: Kelj fel, csinálj nékünk isteneket, kik előttünk járjanak; mert nem tudjuk mint lőn dolga ama férfiúnak Mózesnek, aki minket Egyiptom földéből kihozott. És monda nékik Áron: Szedjétek le az aranyfüggőket, amelyek feleségeitek, fiaitok és leányaitok fülein vannak, és hozzátok én hozzám. Leszedé azért mind az egész nép az aranyfüggőket füleiről, és elvivék Áronhoz. És elvevé kezükből, és alakítá azt vésővel; így csinála abból öntött borjút. És szóltak: Ezek a te isteneid Izráel, akik kihoztak téged Egyiptom földéről. Mikor látta ezt Áron, oltárt építe az előtt, és kiálta Áron, mondván: Holnap az Úrnak ünnepe lesz! Felkelvén azért másnapon jó reggel, áldozának égőáldozattal és hálaáldozattal is; azután leüle a nép enni és inni; azután felkelének játszani. Szóla pedig az Úr Mózesnek: Eredj menj alá; mert megromlott a te néped, amelyet kihoztál Egyiptom földéből. Hamar letértek az útról, amelyet parancsoltam nékik, borjúképet öntöttek magoknak, azt tisztelik, és annak áldoznak, és azt mondják: Ezek a te isteneid Izráel, akik téged kihoztak Egyiptom földéből. Monda ismét az Úr Mózesnek: Látom ezt a népet, bizony keménynyakú nép. Azért hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenük, és törüljem el őket: Téged azonban nagy néppé teszlek. De Mózes esedezett az Úrnak, az ő Istenének színe előtt, mondván: Miért gerjedne Uram a te haragod néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Egyiptomnak földéről? Miért mondanák az egyiptomiak, mondván: Vesztükre vitte ki őket, hogy elveszítse a hegyek között, és eltörülje őket a föld színéről? Múljék el a te haragod tüze, és hagyd abba azt a néped ellen való veszedelmet. Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izráelről, a te szolgáidról, kiknek megesküdtél te magadra, mondván nékik: Megsokasítom a ti magotokat, mint az égnek csillagait; és azt az egész földet, melyről szóltam, a ti magotoknak adom, és örökségül bírják azt örökké. És abba hagyá az Úr azt a veszedelmet, melyet akart bocsátani az ő népére.”
Textus: 2Móz 20:4-6
„Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr, a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
A második parancsolat tagolása eltér az elsőétől: itt nincs bemutatkozás, hanem mindjárt a tiltással kezdődik, amit meg is indokol, és a parancsolat megszegőinek büntetését is megnevezi. De nem csak a büntetést nevezi meg, hanem azt sokszorosan felülmúló mértékű irgalmasságát is megmutatja az Őt szeretők iránt.
„Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak.” Első olvasásra-hallásra értjük a parancsolatot, csak azt nem értjük, miért e tiltás! Még akkor sem értjük igazán, ha halljuk az indoklást: „mert én, az Úr, a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok”
„Ne csinálj magadnak faragott képet” – mert nincs szükség rá! Nincs rá szükség – mert a Teremtő Istent lehetetlenség ábrázolni! Nincs rá szükség – mert veszélybe visz: a szépség láttán azt gondolná az ember: lám mily csodálatosat alkotott, pedig csak a Teremtő munkájáról készített képet, szobrot, „működésképtelen” másolatot.
S a jobban sikerültek előtt sokan hódolni kezdenek – a kép eltávolít a Teremtőtől, helyette az alkotóját kezdjük tisztelni.
Sokan szeretnék jó szívvel megmutatni, láthatóvá tenni, hogy lelki szemeik milyennek látják az Urat – de képtelenség egy képben, egy szoborban mindent elmondani, érhetően, mindenki számára.
Vigyázz, mert itt a büntetés is megjelenik: „megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek.” Az Úr parancsaival való szembefordulás nem csupán engedetlenség, hanem gyűlölet is! Az engedetlen „csak” nem tesz meg valamit. Aki gyűlöl, az megteszi az ellenkezőjét! A büntetés nem feltétlenül azonnali: harmad- és negyedízig való.
De elmondja az is a Törvényadó: „De irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.” Az irgalmassága messze felülmúlja a büntetést, mert nem büntetni kívánja, hanem igazságra és igazságban vezetni népét!
Ha a zsidó kultúra sok évszázados emlékeit vesszük szemügyre, azt látjuk, hogy e parancsolatot betartották, hisz csak növényi motívumokat és geometriai formákat használtak díszítésre. Sok évszázadon át talán, de ott, a pusztában eltértek, megszegték, hűtlenné lettek! Aranyborjút készítettek, míg Mózes a hegyen volt.
Áron nem tudta visszatartani őket. Elkérte arany ékszereiket – gondolva, hogy ragaszkodnak azokhoz – de odaadták, hogy bálványt készítsenek. Mert Mózes nem volt velük, magukra maradottnak érezték magukat, s kellett valami.
Mózes a hegyen volt, hogy lehozza az Isten ujjával írt törvénytáblákat. Az Úr haragra gerjedve szól Mózeshez: „Eredj menj alá; mert megromlott a te néped, amelyet kihoztál Egyiptom földéből. Hamar letértek az útról, amelyet parancsoltam nékik, borjúképet öntöttek magoknak, azt tisztelik, és annak áldoznak, és azt mondják: Ezek a te isteneid Izráel, akik téged kihoztak Egyiptom földéből. Monda ismét az Úr Mózesnek: Látom ezt a népet, bizony keménynyakú nép. Azért hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenük, és törüljem el őket: Téged azonban nagy néppé teszlek.” S ekkor valami nem várt történik! Mózes nem helyesel az Úrnak: Jól teszed, megérdemlik, hűtlenekké lettek! S köszönöm a rám vonatkozó ígéretet, hogy nagy néppé teszel! Nem, Mózes nem magára gondolt, nem magáért könyörgött, mert nem személyét tartotta fontosnak, hanem azt, hogy az Úr ígéretei beteljesedjenek. Ezért esedezni kezdett az Úrhoz: „Miért gerjedne Uram a te haragod néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Egyiptomnak földéről? Miért mondanák az egyiptomiak, mondván: Vesztükre vitte ki őket, hogy elveszítse a hegyek között, és eltörülje őket a föld színéről? Múljék el a te haragod tüze, és hagyd abba azt a néped ellen való veszedelmet. Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izráelről, a te szolgáidról, kiknek megesküdtél te magadra, mondván nékik: Megsokasítom a ti magotokat, mint az égnek csillagait; és azt az egész földet, melyről szóltam, a ti magotoknak adom, és örökségül bírják azt örökké.” Az Úr engedett Mózes könyörgésének. De amint lejött Mózes, „és mikor közeledett volna a táborhoz, látá a borjút és a táncolást, és felgerjede Mózesnek haragja, és elveté kezéből a táblákat, és összetöré azokat a hegy alatt. Azután fogta a borjút, amelyet csináltak, tűzben megégette, és apróra törte mígnem porrá lett, és a vízbe hintvén, itatta azt az Izráel fiaival. És monda Mózes Áronnak: Mit tett néked e nép, hogy ilyen nagy bűnbe keverted? Felele Áron: Ne gerjedjen fel uram haragja: ismered e népet, hogy gonosz. Mert azt mondák nékem: Csinálj nékünk isteneket, akik előttünk járjanak; mert ama férfiúnak Mózesnek, ki minket Egyiptom földéről kihozott, nem tudjuk mint lőn dolga. Én pedig felelék: Kinek van aranya? Szedjétek le; és nékem ideadták, én pedig a tűzbe vetettem, és e borjú formáltaték. És látván Mózes, hogy a nép megvadula, mert Áron megvadítá vala őket, ellenségeik csúfjára. Megállt Mózes a tábor kapujában, és monda: Aki az Úré, ide hozzám! és gyűlének őhozzá mind a Lévi fiai. És szóla nékik: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, menjetek által és vissza a táboron, egyik kaputól a másik kapuig, és kiki ölje meg az ő atyjafiát, barátját és rokonságát. A Lévi fiai pedig a Mózes beszéde szerint cselekedének, és elhulla azon a napon a népből úgymint háromezer férfiú. És mondá Mózes: Ma szenteljétek kezeiteket az Úrnak, kiki az ő fia és atyjafia ellen, hogy áldása szálljon ma reátok. És másnap monda Mózes a népnek: Nagy bűnt követtetek el, most azért felmegyek az Úrhoz, talán kegyelmet nyerhetek a ti bűneiteknek. Megtére azért Mózes az Úrhoz, és monda: Kérlek! Ez a nép nagy bűnt követett el: mert aranyból csinált magának isteneket. De most bocsásd meg bűnöket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedből, a melyet írtál. És monda az Úr Mózesnek: Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvemből. Most azért eredj: vezesd a népet a hová mondottam néked: Ímé, Angyalom megy előtted; és az én látogatásom napján ezt az ő bűnöket is meglátogatom. És megverte az Úr a népet ezért is, amit cselekedtek a borjúval, melyet Áron készített vala.” Ámen.
„Íme én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova mész, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem amit néked mondtam.”
(1Móz 28:15)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom
a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérem – ha van rá lehetőséged – támogasd
a Decsi Református Temetőért Alapítványt.
Számlaszáma: 70400036-10308275
Köszönöm.