Textus: Mt 28:11-20
„Mialatt pedig ők mennek vala, ímé az őrségből némelyek bemenvén a városba, megjelentének a főpapoknak mindent ami történt. És egybegyülekezvén a vénekkel együtt, és tanácsot tartván, sok pénzt adának a vitézeknek, Ezt mondván: Mondjátok, hogy: Az ő tanítványai odajövén éjjel, ellopák őt, mikor mi aluvánk. És ha ez a helytartó fülébe jut, mi elhitetjük őt, és kimentünk titeket a bajból. Azok pedig fölvevén a pénzt, úgy cselekedének, amint megtanították őket. És elterjedt ez a hír a zsidók között mind e mai napig. A tizenegy tanítvány pedig elméne Galileába, a hegyre, ahová Jézus rendelte vala őket. És mikor megláták őt, leborulának előtte; némelyek pedig kételkedének. És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és íme én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Húsvét: kinek az öröm, kinek a kudarc.
A tanítványok számára az asszonyok hozták az örömhírt: Krisztus feltámadott, bizonnyal feltámadott! Számukra az öröm forrása lett az, aminek látványától először megrémültek: a nyitott, üres sír! De meghallották az angyal bíztató szavait: „Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadott, amint megmondta. Jertek, lássátok a helyet, ahol feküdt az Úr. És menjetek gyorsan és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból; és íme előttetek megy Galileába; ott meglátjátok őt, íme megmondottam néktek.” S amint mentek, „szembe jött ővelük Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve! Azok pedig hozzá járulván, megragadták az ő lábait, és leborultak előtte. Akkor mondta nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.”
S itt kezdődik mai igeszakaszunk: ami örömhír volt a tanítványok számára, útnak indító, az a kudarc az őrség részére: nem tudták megakadályozni Jézus feltámadását! De – közbevetőleg – lehet-e kudarcról beszélni, amikor az embernek Isten angyalával kellene szembeszállnia? „íme nagy földindulás lett; mert az Úrnak angyala leszállva a mennyből, és oda menve, elhengerítette a követ a sír szájáról, és reá ült arra. A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó. Az őrizők pedig tőle való féltükben megrettentek, és olyanokká lettek, mint a holtak.” De el kellett mondaniuk megbízóiknak a történteket: „megjelentettek a főpapoknak mindent, ami történt. És egybegyülekezve a vénekkel együtt, és tanácsot tartva, sok pénzt adtak a vitézeknek, ezt mondva: Mondjátok, hogy: Az ő tanítványai odajöttek éjjel, ellopták őt, mikor mi aludtunk. És ha ez a helytartó fülébe jut, mi elhitetjük őt, és kimentünk titeket a bajból. Azok pedig fölvéve a pénzt, úgy cselekedtek, amint megtanították őket. És elterjedt ez a hír a zsidók között mind e mai napig.” A főpapság hazugságra bírta az őrséget, s ez a hazugságuk mulasztással vádolta őket, hiszen őrségben elaludni főben járó bűn minden időben! De mi majd kimentünk titeket – ígérték csalfán – abból a bajból, amit el sem követtek az őrök!
Mindezen közben a tanítványok, s mindazok, akik hírét vették Jézus feltámadásának, Galileába értek, s találkoztak a feltámadott Úrral. „És mikor meglátták őt, leborultak előtte; némelyek pedig kételkedtek.” Mert lám, a kételkedés sem az út vállalásától, sem a dicsőítéstől nem tart vissza. Tamás, a kételkedő számára nem is volt szükséges, hogy éljen a Jézus által felkínált lehetőséggel: anélkül, hogy megérintette volna Jézus sebeit, leborult előtte: „Én Uram és én Istenem!”
A kétségtől szabadult, az elfutásból visszatért, s szétrebbenésből egybegyűlt tanítványok a feltámadás hírére indultak, hogy a feltámadottal való találkozásuk bizodalmukat meggyőződéssé acélosítsa! „És hozzájuk menve Jézus, szólt nékik, mondva: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és íme én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!”
A minden hatalommal bíró Úr, ki egykor tanítvánnyá hívta őket, a tanítványokat tanítókká rendelte! Ez igékkel részesültünk egykor mindnyájan a keresztség sákramentumában, hogy előbb tanítványai, majd felnövekedve hitünknek, ismereteinknek továbbadói, tanítói legyünk! Mert arra rendelt, hívott minket Megváltónk, hogy tanítványaivá legyünk – tanítványaivá tegyünk! Ámen
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!