Kegyelem, irgalmasság és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól, a mi Megtartónktól.
Fennálló ének: 512. dicséret 1. vers: „Szólj, szólj hozzám, Uram, …”
1. „Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!” Így mondom, mert magam rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.
Derekas ének: 86. zsoltár 1-4. vers: „Hajtsd hozzám, Uram, füledet, …”
1. Hajtsd hozzám, Uram, füledet, És hallgasd meg kérésemet, Mert igen szegény vagyok, Az én szükségim nagyok. Tartsd meg testemet, lelkemet, Tekintsd kegyes életemet, Szolgádhoz térjen kedved, Ki bízik csak tebenned!
2. Hozzád mindennap óhajtok, Nagy szükségemben kiáltok; Te nagy irgalmad szerint Kegyelmezz meg óránkint! Szolgád lelkét vigasztald meg, Uram, kiáltásom halld meg, Mert szívemet e végre Emeltem fel az égre!
3. Uram, jókedvű s édes vagy, A te irgalmasságod nagy, Minden emberhez pedig, Ki hozzád esedezik. Hallgasd meg azért kérésem, És nézd meg esedezésem: Tekintvén kegyelmedre, Figyelmezz beszédemre!
4. Nagy szükségemben óhajtok, Tehozzád szívből kiáltok, És te engem meghallgatsz, Nyavalyámban el nem hagysz. Ugyan nincs sehol több Isten, Ki hozzád hasonló légyen, Nincsen több erős Isten, Ki ily dolgot tehessen.
A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése jöjjön az Úrtól, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök és igaz Isten. Ámen.
Lekció: Mk 8:27-38
„És elméne Jézus és az ő tanítványai Czézárea Filippi falvaiba; és útközben megkérdé az ő tanítványait, mondván nékik: Kinek mondanak engem az emberek? Ők pedig felelének: Keresztelő Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül. És ő monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus. És rájuk parancsola, hogy senkinek se szóljanak felőle. És kezdé őket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektől és a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni. És ezt nyilván mondja vala. Péter pedig magához vonván őt, kezdé dorgálni. És ő megfordulván és az ő tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tőlem Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra. A sokaságot pedig az ő tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem. Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért? Mert valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljő az Ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”
Imádság:
Igehirdetés előtti ének: 86. zsoltár 6. vers: „Vezess, Uram, útaidban, …”
6. Vezess, Uram, útaidban, Hogy járjak igazságodban, És csak arra hajtsd szívem, Hogy szent nevedet féljem. Néked, Uram, hálát adok, És teljes szívből vigadok, Mindörökké nevednek Dicséretet éneklek.
Textus: Mk 8:27, 29, 38
„Kinek mondanak engem az emberek?” „Ti pedig kinek mondotok engem?” „Mert valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljő az Ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
„Kinek mondanak engem az emberek?” „Ti pedig kinek mondotok engem?” Baráti társaságban is megkérdezhető.
Nem azért, hogy ahhoz igazítsuk magunkat, hogy azt tartanánk a legfontosabbnak – hanem: mennyire esik egybe a mások által látott kép az önképünkkel. Kinek mondanak a távolvalók, kinek a közellévők? Akik kevésbé és akik jobban ismernek.
Bír ez valami fontos, ügydöntő jelentéssel? Szerintem nem. Hiszen Jézus a Hegyi beszédben arra tanít mindannyiunkat: „Hogy ne az emberek lássák böjtölésedet, hanem a te Atyád, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván.” (Mt 6:18)
Pál apostol bíztatása teljesen összhangban van Jézus tanításával: „Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.” (Gal 1:10) Másutt pedig: „Nem a szemnek szolgálván, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem mint Krisztus szolgái, cselekedvén az Istennek akaratát lélekből,” (Ef 6:6)
Akkor miért Jézus kérdése? Bizonnyal arra kíváncsi: látják-e rajta, hogy nem a magáét szólja, cselekszi, hanem vezetés alatt lévőként annak akaratát, aki elküldte őt!
A tanítványok elmondják: „Keresztelő Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül.” Tehát az emberek érzékelik, hogy Istennel van kapcsolatban – de e kapcsolat felfoghatatlan mértéke nem látható számukra.
Következik az újabb kérdés, a személyes megszólítás: „Ti pedig kinek mondotok engem?” Itt már a személyes meggyőződésre kérdez.
„Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus. És rájok parancsola – mármint Jézus – hogy senkinek se szóljanak felőle.” Péter gyors, tényszerű válaszát értjük. De a folytatást nem értjük. Miért ne szóljanak? Csak ők, vagy mi sem? S akkor hogyan teljesíthető a missziói parancs: „És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!” (Mt 28:18-20)
Értetlenségünk feloldása ott van Jézus kettős kérdésében: „Kinek mondanak engem az emberek?” „Ti pedig kinek mondotok engem?” Amikor elmenve tanítványokká teszünk nem csak minden népeket, hanem ennél kézzelfoghatóbban: gyermekeinket, unokáinkat, akkor a tanítvánnyá tétel nem rekedhet meg ott, hogy arra tanítjuk meg őket, hogy az emberek kinek mondják Jézust.
Nem arra kell megtanítani, hogy kinek illik mondani Őt! Ha tud is valaki erre válaszolni – abban csak ismeret van, nem pedig személyes meggyőződés, személyes hit! A konfirmáció ezzel szemben a személyes hit megvallása, nem betanított szövegek ismétlésével, hanem a szív megnyitásával való felelet a „Ti pedig kinek mondotok engem?” kérdésre. „Jézus monda: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám.” (Mt 16:17)
Miért hát, hogy senkinek se szóljanak felőle? Azért, hogy ne mások látásáról adjanak számot, nem mások szavait ismételgessék, hanem bízzák tanítóik a tanítványokat az Istennek Lelkére, aki majd kijelenti magát bennük, aki által megszületik bennük a személyes meggyőződés! Nem test és vér,hanem lélek!
Tudja Jézus, hogy nagyon nehéz mások előtt személyes hitünkről, Isten-látásunkról szólni. Ezért is adja figyelmeztetését: „Mert valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljő az Ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”
Hányszor éltük meg buszon, vonaton utaztunkban, hogy minő badarságokat, féligazságokat, istentelen gondolatokat harsognak emberek. S valljuk meg, mintegy bűnvallásunkként, hogy csendben maradtunk, nem vállaltuk fel a konfrontálódást a hitetlen többséggel. Talán nem Jézust szégyelltük. Talán csak a Hegyi beszéd egy verse jutott eszünkbe: „Ne adjátok azt, ami szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket.” (Mt 7:6)
Valljuk be inkább: féltünk, s még kicsit szégyelltük is elmondani, hogy van közünk Jézushoz. Olyanok voltunk, mint nagycsütörtök éjszakáján Péter a kakasszó előtt. Igaz, mi nem mondtuk ki azt, amit Péter: nem ismerem. Csak csendben maradtunk.
És most, itt, Tőled, tőlem kérdezi: „Ti pedig kinek mondotok engem?” Én, Te, kinek mondom Őt? Nem csupán gondolom, hanem mondom is! Vallást teszek róla, bízva, hogy majd Ő is vallást tesz rólam!
Szégyelled – vagy látszik rajtad, hogy hozzá tartozol.
Ő a győztesek közé váltott be, s megígérte: „Aki győz, oszloppá teszem azt az én Istenemnek templomában, és többé onnét ki nem jő; és felírom őreá az én Istenemnek nevét, és az én Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely az égből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet.” (JJel 3:12)
Rajtad van! Ne leplezd, ne takargasd, ne kérkedj vele.
Övé vagy, hogy benned is, általad is oszlassa lelkek éjét.
A feltámadott Jézus a Tibériás tengerénél az Őt korábban háromszor megtagadó Péterhez: „Mikor aztán megebédelének, monda Jézus Simon Péternek: Simon, Jónának fia: jobban szeretsz-é engem ezeknél? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy szeretlek téged! … Monda néki ismét másodszor is: Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy én szeretlek téged. … Monda néki harmadszor is: Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem? Megszomorodék Péter, hogy harmadszor is mondotta vala néki: Szeretsz-é engem? És monda néki: Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged.” (Jn21:15-17)
Én sem mondhatok mást: Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged.
Valld meg te is, testvérem. Ámen.
Imádság
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.
Hirdetések
Záróének: 472. dicséret 1-3. vers „Mennyit zengi a lelki békét, …”
1. Mennyit zengi a lelki békét, A szívek csendjét énekünk, Bár künn kín és ínség üzenget Sok hangos jajszóval nekünk. Az óra, testvér, gyorsan elfut S az ember útja, sorsa zord, Nincs rá időd, hogy álmodozva A lelked meddőn tékozold.
2. Ebből az éhség csal ki könnyet, Az ott a fagy miatt remeg, Házad táján sorvadva élnek éhes, lerongyolt gyermekek. Az apjuk gyötrött mély szemében A meghasonlás láza él, Értük megmentő harcra kelni: Elhívatás, testvéri cél.
3. Lelkek éjét oszlatni fénnyel: Reád az Úr ezt bízta, lásd, S azt, hogy hozz Krisztus szent nevével A bűnösnek szabadulást. Az Isten vérét adta értünk; Láttasd, hogy szent példája hat, S hogy áldott útját járva hittel Te is adod egész magad.
„Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.” (Zs 118:8)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!