„amim van, azt adom néked…”
A Kegyelem legyen mindazokkal, akik szeretik a mi Urunk Jézus Krisztust romlatlanságban. Ámen
Fennálló ének: 23. zsoltár 1. vers: „Az Úr énnékem őriző pásztorom, …”
1. Az Úr énnékem őriző pásztorom, Azért semmiben meg nem fogyatkozom. Gyönyörű szép mezőn engemet éltet, És szép kies folyóvízre legeltet; Lelkemet megnyugtatja szent nevében, És vezérl engem igaz ösvényében.
Derekas ének: 479. dicséret 1-4. vers: „Hinni taníts, Uram, kérni taníts! …”
1. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indítsd fel szívemet, Buzduljon fel, neked Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!
2. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Lélekből, lelkesen kérni taníts! Üdvözítőm te vagy, Észt, erőt, szívet adj, Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!
3. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts! Lásd gyengeségemet, Erősíts engemet, Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!
4. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts! Majd ha kegyelmesen Nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!
A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: Acta 3:1-10
„Péter és János pedig együtt mennek vala fel a templomba az imádkozásnak órájára, kilencre. És hoznak vala egy embert, ki az ő anyjának méhétől fogva sánta vala, kit minden nap le szoktak tenni a templom kapujánál, melyet Ékesnek neveznek, hogy kérjen alamizsnát azoktól, akik bemennek a temlomba. Ez mikor látta, hogy Péter és János a templomba akarnak bemenni, kére őtőlük alamizsnát. Péter pedig mikor szemeit reá vetette Jánossal egyben, monda: Nézz mi reánk! Az annakokáért figyelmez vala reájok, remélvén, hogy valamit kap tőlük. Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj! És őt jobbkezénél fogva felemelé, és azonnal megerősödének az ő lábai és bokái. És felszökvén, megálla és jár vala és beméne ővelök a templomba, járkálva és szökdelve és dícsérve az Istent. És látá őt az egész nép, hogy jár és dícséri az Istent: És megismerék őt, hogy ő volt az, aki alamizsnáért ült a templomnak Ékeskapujában; és megtelének csodálkozással és azon való álmélkodással, ami történt vala ővele.”
Imádság
Igehirdetés előtti ének: 154. dicséret 1. vers: „Úr Jézus, mely igen drága …”
1. Úr Jézus, mely igen drága A te igédnek világa, Mely bölccsé tévén az elmét, Szüli az Úrnak félelmét. Gerjeszd fel most indulatunk, Hogy míg igédre hallgatunk, Végyen bennünk épületet A hit, reménység és szeretet: Tégy bölcsekké, tégy szentekké!
Textus: Acta 3:6
„amim van, azt adom néked…”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Kisgyerekként nagyanyám vigyázott rám. Sokszor jártam vele Budapest utcáit. Gyakran mentünk el a Nagymező utca Majakovszkij utca sarkán lévő Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplom előtt. Szinte mindig láttam ott egy csonkolt lábú embert ülni a templomajtó közelében, előtte a földön egy sapkával, amibe az adományokat kérte. Mellette egy kézzel írt lapon: Hadirokkant vagyok. Filléreket gyűjtött, aminek akkor még volt értéke. Egy alkalommal – mert nekem filléreim sem voltak – a zsebemből elővettem egyet a keresztanyám által Szabolcsból küldött almák közül, s azt adtam neki. Rám mosolygott, megköszönte, jóízűen beleharapott.
Akkor még nem ismertem a ma minket megszólító bibliai történetet. Aranyom, ezüstöm nem lévén azt adtam neki, amim volt: almát.
Évekkel később már nem láttam ott, nem tudom, mi lett vele.
Ő nem születésétől fogva volt sérült, a világháborúban vesztette el a lábát, Amikor nagyobb lettem, akkor tudtam meg, hogy édesanyám öccse a háborúban tűnt el… Nagyanyám a sérült kéregetőt látva talán fiára emlékezett. Olykor a kevésből adott is valamit – de mindig kapott: a reményt, hátha él még valahol a fia.
A jeruzsálemi templom Ékes kapujához hozzátartozói naponta vitték a sántát, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől. Ez volt megélhetésének egyetlen forrása. Ő megszólította az arra haladókat. A budapesti emberről nem tudom, volt-e hozzátartozója, kapott-e bármit is súlyos sérülése okán. De emlékszem: nem szólt, nem kéregetett. Helyette a lapja beszélt: Hadirokkant vagyok. Beszélni csak ennyit halottam: Köszönöm. Sem kérést, sem panaszt. Akkor kisgyermekként, a háború vége után több mint 14 évvel ez fel sem tűnt nekem. De valahányszor az Ékes kapunál történteket olvasom a Szentírásból, nekem ő jut eszembe, akinek még nevét sem tudom.
Ő nem beszélt – a nyomorúsága szólt. Péter és János is látta a sánta nyomorúságát, s mert megszólíttattak, meg kellett állniuk. A templomba menet számba kellett venniük, mijük is van. Van-e valami, amit megoszthatnak a szükséget látóval.
Napjainkban minket ki állít meg a templomhoz közeledtünkben röpke számvetésre? Koldusok nincsenek, kéregetők vannak. Többnyire autókkal jövünk a templomba – észre sem vennénk őket. Meg napjainkban már nem a templomok közelében tanyáznak – jobb területet találnak a bevásárlóközpontok táján. Vagy azért nem itt vannak, mert itt már nem számítanak semmire? Aranyra, ezüstre vágynának? Aligha. Egy tál levesre, egy darab kenyérre talán – olyankor hosszú sorok állnak az osztóhelyeken. De van-e vágyakozás arra, amit a számvetést követően Péter és János tudott adni? A napi élelmiszeren, a megfagyást megakadályozó öltözeten túl van-e vágyakozás a fordulatra, a gyógyulásra? A templomkapunál lévő olyat kapott, amit nem várt, amit nem is remélt: „Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!” S nem csak szóltak, tettek is: „És őt jobbkezénél fogva felemelé, és azonnal megerősödének az ő lábai és bokái.”
„amim van, azt adom néked…”
De mink van? Ma, augusztus 19-én. Itt, most. Azonnal.
A szükségben lévők elvárásainak akarunk megfelelni – vagy a lehető legfontosabbat kívánjuk adni? De mi a legfontosabb? Neki – nekünk. S ha a kettő nem egyezik? Dönteni kell – mert a nem-döntés is döntés!
Többnyire a kényelmesebbet választjuk, s valamennyit előveszünk a tárcánkból. Úgy, amint várják tőlünk. Lehet, hogy nem sok, lehet, hogy nem igazán segít, lehet, hogy nem a legszükségesebbre költik – de így biztosan nem szégyenülünk meg hitünk gyengeségén, mert tán hiába mondanánk: „Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!” S ha nem csak szólunk, hanem teszünk is jobbkezénél fogva felemelve és nem erősödnek meg az ő lábai és bokái? Kerüljük a megszégyenülés eshetőségét, s inkább meg sem állunk, vagy szótlanul előveszünk valamennyit.
Ahhoz, hogy esetleges megszégyenülésünkön elmélkednénk, hosszú út vezet. Mert ha nem is a szükséget lévő elvárásainak kívánunk megfelelni, akkor még maradnak a nagyon is racionális gondolataink: ha sérült, el kell látnunk; ha ruházata hiányos, fel kell öltöztetnünk; ha szomjas – inni, ha éhes, enni kell adnunk; s mindezek után valami módon biztonságos elhelyezéséről is gondoskodni kívánunk. Úgy érezzük, mindezekkel teljesítjük Urunk parancsát, mint megmaradásra, üdvösségre vágyók: „Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg.” (Mt 25:34-40)
De lehet-e megfelelni az Úr elvárásának úgy, hogy a legfontosabbat meg sem próbáljuk adni!? Csak úgy lehetünk az Úrhoz igazodók, ha nem csupán az általunk fontosnak tartottakat tesszük meg, hanem a legszükségesebbet, az egy fontos dolgot is – amit azonban nem mi határozunk meg. Nem ők, nem mi, hanem Megváltó, Szabadító Urunk!
De mégis, a legszükségesebb adása helyett, – már gondolatunkban is megsértve-bántva az ismeretlen szükséget szenvedőt – ideológiát is gyártunk magunknak, a Szentírásra, Jézusra hivatkozva: Gyöngyöt disznók elé? „Ne adjátok azt, a mi szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket.” (Mt 7:6)
Nem ebekkel, nem disznókkal teszünk jót, hanem „amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg.” A szükségben lévőben tudjuk-e meglátni megmentőnket, Krisztus Urunkat?
Ha van szent hitünk, akkor nem szégyenülünk meg. Ha meg csak mi tartjuk szentnek azt, amit magunkban hitnek vélünk, akkor Jézus tiltó tanácsa nem vonatkozik rá! Nem kibúvót kell keresni! Jézus szavát kell meghallanunk, és aszerint cselekednünk!
„Akkor írástudók és farizeusok jőnek vala Jézushoz, Jeruzsálemből, mondván: Miért hágják át a te tanítványaid a vének rendeléseit? Mert nem mossák meg a kezeiket, mikor enni akarnak. Ő pedig felelvén monda nékik: Ti meg miért hágjátok át az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által? Mert Isten parancsolta ezt, mondván: Tiszteld atyádat és anyádat, és: Aki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal lakoljon. Ti pedig ezt mondjátok: Aki atyjának vagy anyjának ezt mondja: Templomi ajándék az, amivel megsegíthetlek, az olyan akár ne is tisztelje az ő atyját vagy anyját. És erőtlenné tettétek az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által. Képmutatók, igazán prófétált felőletek Ésaiás, mondván: Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai.” (Mt 15:1-9)
Egyetlen lehetőségünk van: azt adni, amink van! Ha van! Ha nem csak tudunk róla, de ott van bennünk, mélyen szívünkbe gyökerezve, hiszen „A szívnek teljességéből szól a száj.” (Mt 12:34)
Azt kell adnunk, ami számunkra, a mi értékrendünk szerint mindenek felett való! Adni a vallástételt: Krisztus nélkül senkik és semmik vagyunk, nincstelenek. Mert nem ’valami’ kell az élethez: nem öltözet, eledel, egészség, állás, vagyon, hanem a Megtartó!
Be kell ismerned nincstelenséged és a Krisztusban való gazdagságodat:
„Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!” – Krisztust követve az Ő útján, üdvösséged országa felé!
Ez semmi – mondanák sokan. Pedig ez a legtöbb! Éhségedet nem veszi el, testedet nem takarja esőtől, széltől, nem ad gyógyulást betegségeidből – de ezeknél többet ad: ráállít az útra, a Krisztus nyomában országába vezetőre! Krisztus útján járva megtapasztalod: már itt védett vagy; itt járva már nem szúr, nem sajog; van táplálék, van melegség – mert már az út teljessé tesz a szeretetben. Az út már az ország része! Az örökkévaló országé!
Ámen.
Ráfelelő ének: 251. dicséret 1, 8. vers: „Meghódol lelkem …”
1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség. Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.
8. Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imádlak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.
Imádság
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
Hirdetések: A kapott hirdetések ismertetése.
Záróének: 396. dicséret 1-3. vers „Ébredj, bizonyságtévő Lélek!…”
1. Ébredj, bizonyságtévő Lélek! A várfalakra őrök álljanak, Kik bátran szólnak harcra készek, Ha éj borul le, vagy ha kél a nap. Hívásuk zengjen messze szerteszét, Az Úrhoz gyűjtve népek seregét!
2. Ó, bárha lángod fellobogna S ébredne föl sok nemzet fényinél Ó, bár sok szolga, sarlót fogva, Aratna, mígnem leborul az éj! Urunk, e roppant, ért vetésre nézz: A munka sok, a munkás oly kevés!
3. Küldd útra hírnökid csapatját, És adj erőt onnan felül nekik, Hogy veszni a pogányt se hagyják, És szerteűzzék Sátán seregit. Országod jöjjön el minél elébb, Hirdetve szent neved dicséretét!
ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.
„amim van, azt adom néked:
a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!”
(Acta 3:6)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!