Kegyelem, irgalom, békesség legyen veletek az Atya Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól az Atyának Fiától igazsággal és szeretettel. Ámen.
Fennálló ének: 151. dicséret 1. vers: „Uram Isten, siess …”
1. Uram Isten, siess Minket megsegíteni Ily nagy szükségünkben, Krisztus Jézusért, Mi Urunkért És Megváltónkért.
Derekas ének: 66. zsoltár 1,2,4. vers: „Örvendj, egész föld, …”
1. Örvendj, egész föld, az Istennek, És énekelj szép zengéssel! Nagy dicsőségét szent nevének Mindenek dicsérjék széjjel. Mondjátok ezt az Úr Istennek: Csudálatosak dolgaid, Erősséged nagy, hozzád esnek Hízelkedvén ellenségid.
2. A te isteni felségedet E földön mindenek áldják, És dicsőséges szent nevedet Énekléssel magasztalják. Jertek, és ezt jól meglássátok, Minden jól ide figyelmezz: Istennek mily csudálatosak Dolgai az emberekhez.
4. Áldjátok a mi Istenünket, E földön minden emberek, Dicsérjétek az ő szent nevét Nagy zengéssel, minden népek. Mert életünket ő megadá Az ő nagy kegyességéből, Lábainkat meggyámolítá, Oltalmazván eleséstől.
A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: Fil 2:1-4
„Ha annakokáért helye van Krisztusban az intésnek, ha helye van a szeretet vigasztalásának, ha helye van a Lélekben való közösségnek, ha helye van a szívnek és könyörületességnek, Teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén; Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál. Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is.”
Imádság
Igehirdetés előtti ének: 154. dicséret 1. vers: „Úr Jézus, mely igen …”
1. Úr Jézus, mely igen drága A te igédnek világa, Mely bölccsé tévén az elmét, Szüli az Úrnak félelmét. Gerjeszd fel most indulatunk, Hogy míg igédre hallgatunk, Végyen bennünk épületet A hit, reménység és szeretet: Tégy bölcsekké, tégy szentekké!
Textus: Fil 2:4
„Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Napi Igénk első verse tulajdonképpen kérdések sora: Helye van Krisztusban az intésnek? Helye van a szeretet vigasztalásának? Helye van a Lélekben való közösségnek? Helye van a szívnek és könyörületességnek?
Hogy hol? Közöttünk, Krisztus mindenkori gyülekezetében!
Elkerülhetetlen felelni ezekre a kérdésekre. Aki Krisztus követője, az csak igent tud mondani – a nemet mondók nem kerültek közel Hozzá, még nem ismerik Őt.
Az apostol öröme akkor lenne teljessé a Filippibeliekben és a Filippibeliek által, ha ők nem csak meghallanák, de meg is cselekednék kérését: „Teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén; Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál.”
Látszólag magának kér az apostol – de abból a közösség tagjainak, minden tagjának van haszna. Sokan erre azt mondják, hogy ez egy elérhetetlen rózsaszín vágyálom.
Valóban? Nézz szét! Amikor azon gondolkoztam, milyen képpel lehetne ezt szemléltetni, akkor elém került egy ismerősöm bejegyzése:
„Ma délután leültem a nagy hőtől elcsigázva az udvar árnyékos felébe. Kekszet majszoltam. A betonjárdán felfedeztem egy hangyát. Gondoltam adok neki egy kis kekszet. Elmorzsoltam jó apróra, letettem a földre, és figyeltem. Meg is találta a kis állat, gyorsan eltüntetett egy morzsát, majd rácsapott egy másikra. Felemelte, alig bírta el, de vitte, cipelte a járda egyik széle felé egy lyukba.
Nemsokára több tíz hangya jelent meg egy sorban, mindegyik felkapott egy darabkát s vitték a lyukba. Elgondolkodtam, micsoda ösztön játszik ilyen esetekben? Az első falat a megtalálóé volt, a többi a családé, a társaké. Az ember, az okos lény nem így cselekszik. A hangyában megvan a gondoskodás, a fajfenntartási ösztön, és arra használják, hogy túléljék az életük viszontagságait.
Az ember irigy, csak magával törődik. Túl akar járni a másik ember eszén.
A hangya szorgalmas. Ereje 90 %-át a hangyatársadalom érdekében végzi. Az ember fordítva.”
Pál apostol nem a hangyáktól kért, és mégis azok vannak egyenlő indulattal, ugyanazon szeretettel viseltetnek, egy érzésben, semmit nem cselekednek versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ő maguknál. A hangyák. Ők tudnak együtt, egymásért. És mi?
Eljutottunk mai szakaszunk záró verséhez, a jól ismert, sokszor – de pontatlanul – idézett vershez: „Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is.” Miért mondom, hogy pontatlanul? Mert legtöbbször az „is”-ről elfeledkezünk! Pedig nem véletlenül van ott!
Világunkban mindenki mindenben a hasznosságot, a hasznot nézi, várja, követeli. Mindent mérlegelünk: mi hasznos, mi haszontalan. Még a kisebb csínyeket elkövető gyermekeinket is haszontalannak nevezzük. Jó ilyen haszonelvű világban élni, ezzel szinte azonosulni?
Egyáltalán: tudjuk azt, hogy mit jelent a haszon, hasznos?
A Pallas Nagylexikona szerint „valamely dolognak haszna alatt minden előnyét értjük, keletkezzék az a dologból önmagából vagy máskép, pl. hozzájárulás által”. Tehát a haszon az bármilyen előny, ami bárhogy és bármiből keletkezhet.
Az előny viszont az értékítéletből származik, mert valamit jobbnak, vagy rosszabbnak minősítünk, tehát értékesnek vagy kevésbé értékesnek, esetleg kimondottan értéktelennek tekintünk. A haszon azért fontos, mert az határozza meg a cselekvést, hiszen a jobb eléréséért, vagy rosszabb elkerüléséért tesz bármit is az ember. Ez a haszonra, hasznosságra törekvés önmagában nem baj, amíg nem mások kárára történik, amíg nem válik önzéssé!
A hangya megtalálva a maga napi morzsáját nem raktárt készített magának, hogy holnapra és holnaputánra is legyen tartaléka – hanem szólt a többieknek: nektek is jut! Tanulhatnánk tőlük!
Egykor a nyugdíjrendszer úgy jött létre, hogy amit befizettek a dolgozók, azt megkapják az idősek – s majd idős korukban ők is kapnak az akkori fiatalabbak befizetéseiből. Az együttérzésre, egymás kölcsönös segítésére és a bizalomra épült ez a rendszer. Ezzel szemben ma az öngondoskodásra bíztatnak: tegyél félre magadnak, magaddal törődj, magadról gondoskodj! Csak magadban bízzál, csak a magadét keresd! Az önzést oltogatják belénk! Elhintik a bizalmatlanság magvait: nem biztos, hogy neked jut majd elég a közösből! Mindenkinek meg kell küzdenie a magáéért!
Egykoron „Anániás, Safirával, az ő feleségével, eladá birtokát. És félre tőn az árából, feleségének is tudtával, és valami részét elvivén, az apostoloknak lábai elé letevé. Monda pedig Péter: Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Lelket, és a mezőnek árából félre tégy? Nemde megmaradva néked maradt volna meg, és eladva a te hatalmadban volt? Miért hogy ezt a dolgot cselekedted szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek. Hallván pedig Anániás e szavakat, lerogyott és meghala; és mindenekben nagy félelem támada, kik ezeket hallják vala. Az ifjak pedig felkelvén, begöngyölék őt, és kivivén eltemeték. Történt aztán mintegy három órai szünet múlva, hogy az ő felesége, nem tudva, mi történt, beméne. Monda pedig néki Péter: Mondd meg nékem, vajon ennyiért adtátok-é el a földet? Ő pedig monda: Igen, ennyiért. Péter pedig monda néki: Miért hogy megegyeztetek, hogy az Úrnak lelkét megkísértsétek? Ímé a küszöbön vannak azoknak lábaik, akik eltemették férjedet, és kivisznek téged. És azonnal összerogyott lábainál, és meghala; bemenvén pedig az ifjak, halva találák őt, és kivivén eltemeték férje mellé. És támada nagy félelem az egész gyülekezetben és mindazokban, kik ezeket hallják vala.” (Acta 5:1-11)
Az ő bűnük nem az volt, hogy félretettek maguknak, hanem az, hogy nem annyit kaptak a földjükért, amit az apostolok lábaihoz tettek. Bizalmatlanságuk vezette őket a hazugságra, a közösség félrevezetésére.
Ha bízok egy közösségben, akkor nem tartalékolok magamnak, mert számíthatnak rám, és számíthatok rájuk. Nekem is akkor jó, ha jó a közösség minden tagjának jó. Ebből következően nem magamat, hanem a közösséget kell segítenem – mert az ő gyarapodásuk egyben az én gyarapodásom is!
Lehet végletekbe esni. Az elsőt már kitárgyaltuk: csak magamra számíthatok. Ebben a hibában sokan leledznek s erre még bíztatást is kapnak.
A másikban kevesebben – ez a másik véglet, a ló másik oldala: mindent csak a közösségnek, csak a rászorulóknak, mert én azért vagyok. S míg a mások hasznát keresi, közben a saját családjáról – olykor még önmagáról is – teljesen elfeledkezik.
Ezért mondtam már jóelőre: ne feledjük el az „is”-t!
Az, hogy „Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is.” azt jelenti: nem magamnak, nem másoknak, hanem nekünk. Az „is” az összekötő!
Mi kell ehhez? Hogy mondja Pál? „Igyekezzetek pedig a hasznosabb ajándékokra. És ezenfelül még egy kiváltképpen való utat mutatok néktek.” (1Kor 12:31) Mi ez a kiváltképpen való út? „ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.” (1Kor13:3) „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16:14)
Aki csak azért tesz jót, hogy így gyűjtsön „hasznot” – az gyűjt-e? Szeretet nélkül nem megy! Szeretet nélkül képmutatás! Aki csak embertársait próbálja segíteni, szeretni, előbb-később belefárad! Az Isten iránti szeretet nélkül csak ideig-óráig végezhetjük dolgainkat, mert tartóssá, maradandóvá, mindenkor hasznossá csak úgy lehetünk, ha Atyánk hozzánk való szeretetéből táplálkozva az Ő szeretetét, szeretetének tárgyait adjuk tovább! Ha a tőle kapott erővel, értelemmel az Ő útjait járjuk – és erre az útra nem csak szép, malasztos szavakkal hívogatunk másokat, de segítjük is őket!
Jézus főpapi imájában kéri: „az a szeretet legyen őbennük, amellyel engem szerettél, és én is őbennük legyek.” (Jn 17:26)
Törekednünk kell a hasznosabb ajándékokra – melyek közül legnagyobb a szeretet!
Ámen.
Imádság
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.
Hirdetések: A kapott hirdetések ismertetése.
Záróének: 395. dicséret 1-3. vers „Isten szívén megpihenve …”
1. Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát, Hitünk karja úgy ölelje Édes Megváltónkat át! Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei; Mi cselédek, ő a gazda, Ő miénk, övéi mi.
2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai, :/: Tudjuk egymásért harcolva, Ha kell, vérünk ontani. Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk; Fájna néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.
3. Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy, :/: Míg eggyé lesz benned végre Minden szív az ég alatt; Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk, S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.
„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13:34)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!