2018 05 27 Decs

Kegyelem, irgalom, békesség legyen veletek az Atya Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól az Atyának Fiától igazsággal és szeretettel. Ámen.

Fennálló ének: 77. zsoltár 1. vers: „Az Istenhez az én szómat,…”
1. Az Istenhez az én szómat, Emelém kiáltásomat; Hogy felkiálték hozzá, Beszédem meghallgatá. Mindennémű szükségemben Reménységem csak az Isten; Éjjel kezem feltartom, Az égre hozzá nyújtom.

Derekas ének: 460. dicséret 1-6. vers: „Amint vagyok, sok bűn alatt, …”
1. Amint vagyok, sok bűn alatt, De hallva hívó hangodat, Ki értem áldozád magad: Fogadj el, Jézusom!
2. Amint vagyok – nem várva, hogy Lelkemnek terhe, szennye fogy, Te, aki megtisztíthatod: – Fogadj el, Jézusom!
3. Amint vagyok – bár gyötrelem, S kétség rágódik lelkemen, Kívül harc, bennem félelem: – Fogadj el, Jézusom!
4. Amint vagyok – vak és szegény, Hogy kincset leljek benned én, S derüljön éjszakámra fény: – Fogadj el, Jézusom!
5. Amint vagyok – nincs semmi gát, Kegyelmed mit ne törne át; Hadd bízza lelkem rád magát: – Fogadj el, Jézusom!
6. Amint vagyok – hogy a te szent Szerelmed tudjam, mit jelent Már itt s majd egykor odafent: – Fogadj el, Jézusom!

A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.

Lekció: Ef 1:3-14
„Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban, A szerint, amint magának kiválasztott minket őbenne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek őelőtte szeretet által, Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az ő akaratának jó kedve szerint, Kegyelme dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott minket ama Szerelmesben, Akiben van a mi váltságunk az ő vére által, a bűnöknek bocsánata az ő kegyelmének gazdagsága szerint. Melyet nagy bőséggel közölt velünk minden bölcsességgel és értelemmel, Megismertetvén velünk az ő akaratának titkát az ő jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt magában, Az idők teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind amelyek a mennyekben vannak, mind amelyek e földön vannak; Őbenne, akiben vettük is az örökséget, eleve elrendeltetvén annak eleveelvégzése szerint, aki mindent az ő akaratának tanácsából cselekszik, Hogy legyünk mi magasztalására az ő dicsőségének, akik előre reménykedtünk a Krisztusban: Akiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, üdvösségetek evangéliumát, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével, Aki záloga a mi örökségünknek Isten tulajdon népének megváltatására, az ő dicsőségének magasztalására.”

Imádság

Igehirdetés előtti ének: 288. dicséret 5-7. vers: „Add Szentlelked …”
5. Add Szentlelked ajándékát, Örök életnek jutalmát, Engeszteld Atyád haragját, Láthassuk ő szent irgalmát.
7. Dicsőség légyen Atyának, Tenéked, ő szent Fiának, és a mi Vígasztalónknak, A teljes Szentháromságnak.

Textus: Ef 1:3,5
„Áldott legyen az Isten, aki megáldott minket minden lelki áldással, eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az ő akaratának jó kedve szerint.”

Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!

Ma, Szentháromság vasárnapján figyelmeztet minket Istenünk Atyánk, hogy terve, mégpedig örökkévaló terve van velünk – de mégsem marionett bábúként lát és kezel minket. Gondviselése nem azt jelenti, hogy rendben tartja mozgatózsinórjainkat, hanem azt, hogy szüntelen figyelemmel kísér bennünket, s ha le is tértünk a Hozzá vezető útról, Ő keresi, megtalálja a visszavezetésünk lehetőségeit, s erre felhívja a figyelmünket – de a döntést nekünk kell meghozni!
Ezt teszi ma is. Ma is döntésre, korábbi döntésünk megerősítésére hív. Mindezért „Áldott legyen az Isten, aki megáldott minket minden lelki áldással, eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az ő akaratának jó kedve szerint.”
Áldott legyen eleve elhatározásáért! Áldott legyen kiválasztásunkért! Áldott legyen bűneink bocsánatáért!
Sok ember nem csupán félreérti, de – valószínűleg magamentésből – félre is magyarázza Teremtőnk eleve elrendelését: én már csak ilyen vagyok, nem tehetek róla, ilyennek rendeltettem!
Ilyennek? A Teremtő a világot, és abban mindent jónak, igen jónak teremtett. Mindennek megvolt a rendeltetése, célja, feladata. De nem gépeket alkotott, hanem minden állatot és embert élő lélekké! A jóság egyszerűségében, de a döntés szabadságában teremtettünk! Életre, megmaradásra, a szeretet idilli csendjében, a Lélek teljességének békességében.
De jöttek a döntések, a rossz döntések is – ami után nem találta az ember a visszatérés lehetőségét. Nem annyira az édeni kert kapujában lángoló pallostól félt, mint inkább annak megvallásától: Vétkeztem az ég ellen és Teellened, nem vagyok immár méltó…
A méltóságáról könnyen lemondó ember ezzel egyre méltatlanabbá tette magát, s egyre csak távolodott. A Teremtőtől eltávolodott, a halk parancsokat meghallani és teljesíteni dacból sem akaró ember önmagát keményítette meg, s e megkeményedéssel önmagának kívánta bizonyítani: számomra már nincs lehetőség a visszaváltozásra, a visszatérésre, s így önmagát ítélte meg és el – s mindezt Teremtője eleve döntésére fogta!
És a Teremtője szomorúan nézte de – annak biztos tudatában, hogy jónak, igen jónak teremtett mindent – hagyta: legyen nekik hitük, meggyőződésük szerint.
Adott még figyelmeztető jeleket, küldött követeket, hátha meglátják, meghallják…
Aztán elküldte közénk a jót, a teljességgel tökéletest, az Embernek Fiát, „eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az ő akaratának jó kedve szerint.”
Ez az eleve elrendelésünk! Hogy „a maga fiaivá fogad”. Nem valamiért, nem valamennyiért, nem érdemekért, nem győzelmekért – hanem csak. Mert Őbenne még megvolt, mert Őbenne még megvan a Teremtés szeretete! A gyönyörködés vágya! Benned, bennünk kíván gyönyörködni!
Most magunkra nézünk, vizsgálódunk: lehet még találni bennünk, rajtunk, köztünk valami gyönyörködésre érdemest?
Köztünk, akiknek elei „megragadván, gonosz kezeikkel keresztfára feszítve megölék”
De Péter az első Pünkösdkor, a megvilágosító és bátorságot adó Lélek kitöltetését követően tudta így mondani: „Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott halálra”. Hogy benne mi ítéltessünk el, s feltámadásában minekünk nyíljon életre vezető kapu!
Hát ezért a tántoríthatatlan bizalomért, újjáteremteni kész szeretetért, a ránk is kitöltött Lélekért: „Áldott legyen az Isten, aki megáldott minket minden lelki áldással, eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az ő akaratának jó kedve szerint.”
Testvéreim!
Azt mondják sokan, vannak kiválasztottak és vannak ki nem választottak.
Életre, örökkévalóra elhívottak – és kárhozatba taszítandók.
Valóban? Gyerekkoromban a tornaórán a tanár megbízott két fiút, válasszanak csapatot. Mindkettő igyekezett a legügyesebbeket, legerősebbeket összeválogatni – s aztán egymás ellen indultak.
Teremtő Atyánk az életre győztes csapatba hív – lepődj meg! – mindenkit! Az ügyest, az ügyetlent, a bátrat és a gyávát, a szépet és a kevésbé tetszetőst, az erőst és a gyengét, a gyorsat és a lassút, a kitartót és a könnyen elfáradót. S ahogy egymásra néznek, elcsodálkoznak: hogy lehetünk mi egy csapatban? Úgy, hogy a KAPITÁNY, az Élet Fejedelme kiválasztott, és mi elfogadtuk az Ő kiválasztását. Nem értem, engem miért, azt sem, hogy őt miért, s őt miért nem. De ilyen nincs! Nincs olyan, akit nem hívott volna a csapatába! Nincs olyan, akit nem kívánna az örök életre jutók között látni! „lészen - ezt mondja az Isten – kitöltök az én Lelkemből minden testre!” Ismétlem: Minden testre! Harcra hív, a Lélek által a hit harcára, de nem mások, hanem önmagad ellen! Ezt a harcot mindenkinek egyedül, de a Lélek segedelmével kell megvívnia, ezért szól mindenkihez a buzdítás: „Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet, amelyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt.” (1Tim 6:12) Harcold, ne add fel, győztesnek hivattál!
Vagyunk, akik a Lélek választását átélve csapatába állunk, örömmel mondva: „Áldott legyen az Isten, aki megáldott minket!”
Vannak, akik a Lélek hívását hallva elcsodálkoznak, s csodálkozásuktól szinte bénulva állnak: Nem létezik! Engem is? Itt valami tévedés lesz! Mi hasznomat veheti?
S vannak, akik a kitöltött Lelket lerázzák magukról, szép szárazra törölköznek, azt mondva: ebbe a társaságba én nem kívánok tartozni! Ilyen alakok közé!
Az első, az Istent áldó társaság már a mennyben érzi-érezheti magát.
A csodálkozók talán – míg nem késő – egyszer nekibátorodnak, elindulnak.
A szárazra törölközöttek pedig létrehozzák maguknak – „legyen néked a te hited szerint” alapon – az Isten nélküliség helyét, a poklot. S közben sajnáltatják magukat: számunkra ez rendeltetett.
Pedig a Lélek hívására mindenki szabad akarattal felelhet.
Én már feleltem! Ugye te is?
Most ne mond azt, igen, már túl vagyok a feleleten, talán jól, talán rosszul válaszoltam – Isten eleve rendelése szerint! Nem! Ő életre rendelt, mindnyájunkat, de döntened neked kell, hívására neked kell felelned!
Még – zárszó helyett – 3 dolog a 3 csoporttal kapcsolatban:
Ki hogyan mondja az Úri imádságban: Legyen meg a te akaratod…
Az első: örömmel, hogy akár közreműködhet az Úr tervének megvalósulásában.
A második: beletörődve – mert úgyis az lesz, amit az Úr akar. Csakhogy ezzel éppen önmagától hárítja el az üdvösséget!
A harmadik: ezzel nem foglalkozik – mert sosem imádkozik, azt a gyengeség jelének tartja.
Isten eleve elrendelése az üdvösségre vonatkozik és mindarra, ami ahhoz vezet. Nem rendeli el a vasárnapi ebédet, de ad tanácsokat, utasításokat, mint az apostoloknak elhívásukkor: Kövess! Mindenki másban, másként, de a cél egy: az üdvösség, az örök élet.
Ezt is másként fogadják a csoportok!
Az első hálával fogadja, sőt: kéri az útmutatást, s mindent igyekszik megtenni, megpróbál mindent az üdvösségére vonatkoztatva végezni!
A második: majd ahogy jónak látom.
A harmadik még elutasítóbb: az én életemet én irányítom!
Végül nem feledkezhetünk meg arról, hogy a 3 csoport között oda-vissza van átjárhatóság!
Az életre hívottak, az áldottak köréből is ki lehet esni – mert holt a hit cselekedetek nélkül!
A most még közömbösek is megtértekké lehetnek – mert az Úr nem csak hívott magához minden megfáradtat, megterheltet, hanem készséges is befogadásukra!
Még a most elutasítók, csak önmagukban bízok számára is van még parányi fény – mert Istennél minden lehetséges!
Mindhárom csoport tagjai számára mindez addig lehetséges, míg tart a ma!
A Lélek hívására mindenki szabad akarattal felelhet, újra és újra megerősítve – vagy megváltoztatva korábbi válaszait. Én már feleltem! Ugye te is? Akkor most mindnyájunk számára a bizonyítás ideje jön, hogy hitünk mellé cselekedeteket ragasszunk! Ámen.

Imádság

MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!

ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.

Hirdetések: A kapott hirdetések ismertetése.

Záróének: 265. dicséret 1-4. vers „HAGYJAD az Úr Istenre …”
1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret.

3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.

5. BÍZZÁL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is derít.

7. Ő MEGCSELEKSZI végre Velünk azt, ami jó; Ösvényünk erőssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.

„Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít.” (Rm 4:8)

Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!