2018 02 11 Szekszárd

„Jézus pedig monda nékik: Nem szükség elmenniük; adjatok nékik ti enniük.”

Kegyelem, irgalmasság és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól, a mi Megtartónktól.

Fennálló ének: 512. dicséret 1. vers: „Szólj, szólj hozzám, Uram, …”
1. „Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!” Így mondom, mert magam rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.

Derekas ének: 86. zsoltár 1-4. vers: „Hajtsd hozzám, Uram, füledet, …”
1. Hajtsd hozzám, Uram, füledet, És hallgasd meg kérésemet, Mert igen szegény vagyok, Az én szükségim nagyok. Tartsd meg testemet, lelkemet, Tekintsd kegyes életemet, Szolgádhoz térjen kedved, Ki bízik csak tebenned!

2. Hozzád mindennap óhajtok, Nagy szükségemben kiáltok; Te nagy irgalmad szerint Kegyelmezz meg óránkint! Szolgád lelkét vigasztald meg, Uram, kiáltásom halld meg, Mert szívemet e végre Emeltem fel az égre!

3. Uram, jókedvű s édes vagy, A te irgalmasságod nagy, Minden emberhez pedig, Ki hozzád esedezik. Hallgasd meg azért kérésem, És nézd meg esedezésem: Tekintvén kegyelmedre, Figyelmezz beszédemre!

4. Nagy szükségemben óhajtok, Tehozzád szívből kiáltok, És te engem meghallgatsz, Nyavalyámban el nem hagysz. Ugyan nincs sehol több Isten, Ki hozzád hasonló légyen, Nincsen több erős Isten, Ki ily dolgot tehessen.

A mi segedelmünk, istentiszteletünk megáldása és megszentelése
jöjjön az Úrtól, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság,
egy, örök és igaz Isten. Ámen.

Lekció: Mt 14:13-21
„És mikor ezt meghallotta Jézus, elméne onnét hajón egy puszta helyre egyedül. A sokaság pedig ezt hallva, gyalog követé őt a városokból. És kimenvén Jézus, láta nagy sokaságot, és megszáná őket, és azoknak betegeit meggyógyítá. Mikor pedig esteledék, hozzá menének az ő tanítványai, mondván: Puszta hely ez, és az idő már elmúlt; bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek el a falvakba és vegyenek magoknak eleséget. Jézus pedig monda nékik: Nem szükség elmenniük; adjatok nékik ti enniük. Azok pedig mondának néki: Nincsen itt, csupán öt kenyerünk és két halunk. Ő pedig monda: Hozzátok azokat ide hozzám. És mikor megparancsolá a sokaságnak, hogy üljenek le a fűre, vevé az öt kenyeret és két halat, és szemeit az égre emelvén, hálákat ada; és megszegvén a kenyereket, adá a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak. És mindnyájan evének, és megelégedének; és felszedék a maradék darabokat, tizenkét teli kosárral. Akik pedig ettek vala, mintegy ötezeren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.”

Imádság

Igehirdetés előtti ének: 86. zsoltár 6. vers: „Vezess, Uram, útaidban, …”
6. Vezess, Uram, útaidban, Hogy járjak igazságodban, És csak arra hajtsd szívem, Hogy szent nevedet féljem. Néked, Uram, hálát adok, És teljes szívből vigadok, Mindörökké nevednek Dicséretet éneklek.

Textus: Mt 14:16
„Jézus pedig monda nékik: Nem szükség elmenniük; adjatok nékik ti enniük.”

Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!

Képzeletben repüljünk vissza 50 évet – amikor még szűkösen volt telefon. Vacsorához készültök, már csak a gyerekre kell várni, hogy odaérjen az asztalhoz, amikor – minden előzetes jelzés nélkül – beállít egy baráti család. Mit lehet ilyenkor tenni? Előkerül a hagymás zsíroskenyér, talán van egy kis kolbász, meg krumplit lehet sütni. Senki sem marad éhen, s közben jót lehet beszélgetni.
Egykor régen Sarkadi Nagy Pál, az Újszövetségi tudományok professzora – aki tudása mellett fanyar humoráról is ismert volt – azt mondotta nekünk: Ha egy vasárnap délelőtti istentiszteleten észrevesztek a hátsó sorban ülni, utána bátran meghívhattok ebédre. Legfeljebb egy bögrényi vizet kell önteni a leveshez, és máris elegendő lesz.
Igen, de… Egy-kétszemélynyi többlet megoldható. De ott „mintegy ötezeren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.” Ez hozzávetőlegesen 12-15 ezer személyt jelenthet! Hatalmas tömeg! 2-3 kisebb város lakossága! Ha ennyien állítanának be váratlanul, bajban lennénk! Bajban lennénk akkor is, ha nem enni jönnek. De mégsem tehetjük meg, ha elérkezik az étkezés ideje, mi leülünk enni – ők meg nézzék.
A tanítványok körültekintőek voltak, s óvatosan figyelmeztették Jézust: „Puszta hely ez, és az idő már elmúlt; bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek el a falvakba és vegyenek magoknak eleséget.”
Hiszen a 12 majd megoldja valahogy – de az ezrek?
Jézus a sokaságot megszánva gyógyította a betegeket. Belemerült – s a sokaság tagjai egyre reménykedhettek: talán még a mi betegünkre is sor kerül. Sem Jézus, sem a sokaság nem az idő múlását figyelte, hanem a szükséget szenvedőkre, a gyógyulást remélőkre koncentráltak.
A tanítványok nem várt, első hallásra rémítő választ kaptak Jézustól: „Nem szükség elmenniük; adjatok nékik ti enniük.” Ekkora tömeget tudott volna fogadni, ellátni a környék? Bizonnyal nem. Csak a káosz uralkodott volna – s nem a gyógyulások, találkozások miatt maradt volna emlékezetes az a nap. De Jézus nem elbocsátja a tömeget – majd megoldják valahogyan – hanem a tanítványokra bízza ellátásukat.
Mi? Én? Na ne! Miből? Hogyan! Ez azért túlzás! Nekünk is alig elég az, ami van! – ezek lennének mai nyelven az első reakciók.
Tisztázzunk néhány alapvető kérdést! Miért voltak ott? Mit vártak Jézustól? Mennyire bíztak benne?
Kik? A tanítványok – mert elhívta őket. Tanítást vártak és feltételek nélkül követték. A sokaság – mert csodát, gyógyulást, ez által életük megújulását várták Jézustól. És minden egyes gyógyulás híre csak erősítette bizodalmukat.
Tehát senki sem az éhsége miatt volt ott – de azért lett éhes, mert ott volt!
És bekövetkezett a csoda! Megszűnt az éhség, a betegség, a kilátástalanság!
Mi kellett ehhez? Öt kenyér és két hal? Nem! Jézus jelenléte nélkül ez még a 12-nek sem lett volna elég. De ők nem úgy követték Jézust, hogy nagy batyukat vittek magukkal. Nekik Jézus követése volt a fontos!
Egy pillanatra megállva gondoljuk végig, hogy a néhány napos útra mit csomagolunk össze: tisztálkodószerek, sebtapasz, váltóruha, élelem, innivaló, telefon, töltő, powerbank, nasi, napszemüveg. Micsoda málha! Aztán arra ügyelünk, hogy semmit se hagyjunk el – s közben mennyire figyelünk Jézusra.
Az Igebeli történet során történt egy átalakulás – amit alig veszünk észre: „És mikor ezt meghallotta Jézus, elméne onnét hajón egy puszta helyre egyedül. A sokaság pedig ezt hallva, gyalog követé őt a városokból. És kimenvén Jézus, láta nagy sokaságot, és megszáná őket, és azoknak betegeit meggyógyítá. Mikor pedig esteledék, hozzá menének az ő tanítványai…”
Ment tehát Jézus – egyedül. A sokaság gyalog követte. A tanítványok? Valahol ott voltak – valószínűleg Jézus közelében. Passzívak voltak egész nap. Amikor már maguk is kezdtek megéhezni, akkor szólították meg Jézust, nem gondolva végig, hogy neki nincs szüksége figyelmeztetésre – semmi sem kerüli el a figyelmét. „Puszta hely ez, és az idő már elmúlt; bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek el a falvakba és vegyenek magoknak eleséget. Jézus pedig monda nékik: Nem szükség elmenniük; adjatok nékik ti enniük. Azok pedig mondának néki: Nincsen itt, csupán öt kenyerünk és két halunk. Ő pedig monda: Hozzátok azokat ide hozzám.”
És odavitték. És az addig passzív tanítványokat aktiválta Jézus: „vevé az öt kenyeret és két halat, és szemeit az égre emelvén, hálákat ada; és megszegvén a kenyereket, adá a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak.”
Ami nekünk sem elég, ha odaadjuk Jézusnak, és Ő szegi meg, áldja meg, elegendő lesz mindenkinek! Nem nekünk kell az éhséget csillapítanunk a magunkét megosztva – mert mi nem vagyunk Jézus!
Nem az éhség miatt mentek Jézushoz – hanem gyógyulásért, életük megújításáért. Te lehet, hogy néhány embernek alkalmanként tudsz kenyeret adni. De tudsz-e gyógyulást adni mindenféle betegségből? Tudsz-e nem csupán reménységet, hanem bizonyosságot adni, hogy újjá, jobbá, sőt! örökkévalóvá lesz életük.
„És mindnyájan evének, és megelégedének; és felszedék a maradék darabokat, tizenkét teli kosárral. Akik pedig ettek vala, mintegy ötezeren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.”
Néhány gyermekek által feltett kérdés az elmúlt évtizedekből: Mit kapott, aki nem szerette a halat? Volt glutén-mentes kenyér is? Honnan kerültek kosarak? Teljesen lényegtelenek, ha nem a láthatókra figyelünk.
Ha Jézus nyomában vagyunk, hittel, egyre erősödő reménységgel, akkor eltűnik a betegség, megújulsz, nem éhezel meg – mert Ő ad! Mindent!
Ha betegségeid miatt egyre nehezebb az életed, ha nyomaszt elöregedésed, ha féled a mindennapi kenyér meglétét – akkor nagy valószínűséggel nem vagy Jézus nyomában, közelében. Ő ad! Mindent!
Nem beosztani kell, hogy gondoskodjunk magunkról, hanem Jézus elé vinni, és tőle venni gyógyulást, megújulást, kenyeret.
Zárjuk mai Istenre figyelésünket Jakab apostol tanításával:
„Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é őt a hit? Ha pedig az atyafiak, férfiak vagy nők, mezítelenek, és szűkölködnek mindennapi eledel nélkül, És azt mondja nékik valaki ti közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nékik, amikre szüksége van a testnek; mi annak a haszna? Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.” (Jak 2:14-17)
Ámen.

Ráfelelő ének: 65. zsoltár 3. vers: „Javaival a te házadnak …”
Javaival a te házadnak Megelégíttetünk, Szép dolgain te templomodnak Gyönyörködik szívünk. A te csuda igazságodból Megfelelsz minekünk, Hallgass meg, Isten, velünk tégy jól, Ó, mi segedelmünk!

Imádság

MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!

Hirdetések: A kapott hirdetések ismertetése.

Záróének: 472. dicséret 1-3. vers „Mennyit zengi a lelki békét, …”
1. Mennyit zengi a lelki békét, A szívek csendjét énekünk, Bár künn kín és ínség üzenget Sok hangos jajszóval nekünk. Az óra, testvér, gyorsan elfut S az ember útja, sorsa zord, Nincs rá időd, hogy álmodozva A lelked meddőn tékozold.

2. Ebből az éhség csal ki könnyet, Az ott a fagy miatt remeg, Házad táján sorvadva élnek éhes, lerongyolt gyermekek. Az apjuk gyötrött mély szemében A meghasonlás láza él, Értük megmentő harcra kelni: Elhívatás, testvéri cél.

3. Lelkek éjét oszlatni fénnyel: Reád az Úr ezt bízta, lásd, S azt, hogy hozz Krisztus szent nevével A bűnösnek szabadulást. Az Isten vérét adta értünk; Láttasd, hogy szent példája hat, S hogy áldott útját járva hittel Te is adod egész magad.

ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.

„Jézus pedig monda nékik: Nem szükség elmenniük; adjatok nékik ti enniük.”

Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérlek – ha van rá lehetőséged – támogasd a Decsi Református Temetőért Alapítványt.