Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő Fiától, az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.
Fennálló ének: 77. zsoltár 1. vers: „Az Istenhez az én szómat, …”
Az Istenhez az én szómat, Emelém kiáltásomat; Hogy felkiálték hozzá, Beszédem meghallgatá. Mindennémű szükségemben Reménységem csak az Isten; Éjjel kezem feltartom, Az égre hozzá nyújtom.
Derekas ének: 475. dicséret 1-3. vers: „Imádkozzatok és buzgón kérjetek!”…
1. „Imádkozzatok és buzgón kérjetek!” Bűnös voltunkért, Uram, ó, ne vess meg! Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk, Hallgass meg Fiad nevébe', ha kérünk.
2. „Keressetek buzgón és megtaláltok!” – Téged keresünk, Uram: hogy bűn s átok Erőt ne vegyen mirajtunk, légy nékünk Égi utunk, igazságunk, életünk!
3. „Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!” – Elfáradtunk, Uram, e világ zaján; Ó, nyisd meg az égi béke szép honát, Add, hogy zenghessünk örök halleluját!
A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése jöjjön az Úrtól, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök és igaz Isten. Ámen.
Lekció: Jn 10:31-42
„Ismét köveket ragadának azért a zsidók, hogy megkövezzék őt. Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot mutattam néktek az én Atyámtól; azok közül melyik dologért köveztek meg engem? Felelének néki a zsidók, mondván: Jó dologért nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért, tudniillik, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat. Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok? Ha azokat isteneknek mondá, akikhez az Isten beszéde lőn (és az írás fel nem bontható), Arról mondjátok-é ti, akit az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz; mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?! Ha az én Atyám dolgait nem cselekszem, ne higgyetek nékem; Ha pedig azokat cselekszem, ha nékem nem hisztek is, higgyetek a cselekedeteknek: hogy megtudjátok és elhiggyétek, hogy az Atya énbennem van, és én őbenne vagyok. Ismét meg akarák azért őt fogni; de kiméne az ő kezökből. És újra elméne túl a Jordánon, arra a helyre, ahol János először keresztelt vala; és ott marada. És sokan menének őhozzá és mondják vala, hogy: János nem tett ugyan semmi csodát; de mindaz, amit János e felől mondott, igaz vala. És sokan hivének ott őbenne.”
Imádság
Igehirdetés előtti ének: 445. dicséret 1. vers: „Szólsz hozzám, Istenem, …”
1. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen Már-már megindulok, hogy rád bízzam magam, De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem, Áldd meg ma lelkemet több hittel, ó, Uram.
Textus: Jn 10:38
„Ha pedig azokat cselekszem, ha nékem nem hisztek is, higgyetek a cselekedeteknek: hogy megtudjátok és elhiggyétek, hogy az Atya énbennem van, és én őbenne vagyok.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Az előzmény:„Körülvevék azért őt a zsidók, és mondának néki: Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk nyilván! Felele nékik Jézus: Megmondtam néktek, és nem hiszitek: a cselekedetek, amelyeket én cselekszem az én Atyám nevében, azok tesznek bizonyságot rólam. De ti nem hisztek, mert ti nem az én juhaim közül vagytok. Amint megmondtam néktek: Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem: És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből. Az én Atyám, aki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10:24-30)
Bizonytalanság volt a Jézus körül lévőkben, egyértelmű, szóbeli kijelentésre vártak. Erre válaszul mondta Jézus: „a cselekedetek, amelyeket én cselekszem az én Atyám nevében, azok tesznek bizonyságot rólam.” Vagyis: cselekedetei hitelesítik szavait.
Mielőtt ítélni kezdenénk Izrael fiait: hogyan nem látták meg Jézusban a megígért és oly nagyon várt Messiást? – gondoljuk végig: Vajon mi hogyan fogadnánk, ha megáll valaki köztünk, és cselekedeteire hivatkozva azt jelenti ki: Én és az Atya egy vagyunk? Erre védekezésül azt mondjuk: ez más, ez nem összehasonlítható! Nem összehasonlítható – mert nem valaki szólt hozzájuk, hanem Jézus, Isten egyszülött Fia, a Megváltónk! Nem úgy vagyunk mi is, hogy a könnyebbet választjuk mindenkor: a szavak alapján ítélünk, ahelyett, hogy a cselekedeteket – még inkább: a cselekedeteket is – vennénk számba?!
A szavaink – akár a kimondottak, akár az írásban rögzítettek – semmit sem érnek, ha cselekedeteink, életvitelünk, mindennapjaink gyakorlata nem áll mögöttük, mintegy hitelesítőként. Szavaink és cselekedeteink egységére van szükség, hogy ne legyen mondható ránk: vizet prédikál és bort iszik! Hogy könnyebben érthető legyen: Annak idején egy miskolci SDG nap alkalmával egy önkiszolgáló étteremben ebédeltünk kb 100-an. Palkó fiam előbb végzett, s ebéd utáni cigijére az étterem ablaka előtt gyújtott rá. Édesanyja máris ki akart engem küldeni: Szólj rá, ne dohányozzon! Nem tehetem, mert az nem hiteles. Ne az szóljon rá, aki maga is szívja! Csak az szólhat, akinek szavai és tettei összhangban vannak! Jakab apostol erről az egységről, egybehangzásról így tanít: „Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é őt a hit? Ha pedig az atyafiak, férfiak vagy nők, mezítelenek, és szűkölködnek mindennapi eledel nélkül, És azt mondja nékik valaki ti közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nékik, amikre szüksége van a testnek; mi annak a haszna? Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában. De mondhatja valaki: Néked hited van, nékem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből, és én meg fogom néked mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet. Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek. Akarod-é pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt? Avagy Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazíttatott-é meg, felvivén Izsákot, az ő fiát az oltárra? Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit;” Jakab 2:14-22
Kérdezhetnétek: Mi van olyankor, ha hitünkből, Urunk tanításából, útmutatásából tudjuk, mit kellene tennünk, de bátorság helyett félelem van bennük, ami megbénít minket, meggátolva a cselekvésünket? Szomorúan, de azt kell mondanom: Akkor a hitünk csak kegyes látszat: úgy gondoljuk, hogy van, de valójában nincs is! Mert ha lenne, mindenre lenne erőnk, bátorságunk a minket megerősítő Krisztus által, ki így szólt: „Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.” (Mt 17:20)
A hit nem egy emléktárgy, régről való kedves csecsebecse, amit csak őrizni kell valahol: polcon, láda mélyén vagy a padláson. Az sem jobb, ha a szívedben őrzöd! Nem őrizni kell – hanem használni! Naponta, mindenkor, következetesen! Nem csupán olykor elővenni, felszínre engedni, hanem mindenkor annak vezérletével végezni minden mi dolgunkat!
„Mert amiképpen holt a test lélek nélkül, akképpen holt a hit is cselekedetek nélkül.” (Jakab 2:14-22)
Mit vall Pál, a sokféle módon megpróbált, de porban megtisztított apostol: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.” (Gal 2:20)
Ha bennünk is Krisztus él, hitben, erőben, békességben – akkor Őbenne és Őáltala mindenre van erőnk! Akkor nem a magunk hitéről kell szólnunk, nekünk nem önmagunkról kell bizonyságot tennünk, hanem a kegyelem egyedüli forrásáról, Krisztus minket megváltó tettéről!
Testvéreim! Sokfelől, sokfélék, a legkülönbözőbb indulattal támadják az egyházat, gyalázzák Krisztus nevét. Mindez nem csak elszomorít, de el is bizonytalanít bennünket. Valamit tennünk kell – hát beszélni kezdünk. Beszélni a hangzavarban, ahol oda sem figyelnek ránk, vagy csak legyintenek. De ahhoz bátortalanok – had ne mondjam: gyávák – vagyunk, hogy engednénk tetteinket szólni helyettünk. Nem úgy általában az egyház tetteit, hanem ki-ki a maga hitvalló tetteit, melyekkel megéli Isten törvényét, láthatóvá teszi annak hatalmát és erejét, akiben hisz.
Jézustól akkor, ott szavakat kértek. Tőlünk itt, most nem szavakat várnak! Nem begubódzást, elrejtőzést, hanem tetteket, melyekkel megmutatjuk: Szeretjük az Urat, a mi Istenünket, és felebarátunkat, mint magunkat!
„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” (Ef 2:8-9)
Aligha van olyan ember, aki – kimondva vagy kimondatlanul – nem szeretne az élet, az örökkévaló részesévé lenni. Hogy ez a vágy teljesülhessen, nem cselekedetekre van szükség, mert nem a cselekedeteinkben van megmaradásunk. De szükség van hitünk cselekvésére – mert holt a hit cselekedetek nélkül. A hit önmagában láthatatlan – a hitből fakadó, hitünkre épülő cselekedeteink által válik láthatóvá, érzékelhetővé!
Urunk ma így szólított meg bennünket: „Ha pedig azokat cselekszem, ha nékem nem hisztek is, higgyetek a cselekedeteknek: hogy megtudjátok és elhiggyétek, hogy az Atya énbennem van, és én őbenne vagyok.”
Ezzel ad számunkra iránymutatást, hogy hitvallásunk és az abból fakadó cselekedeteink egységével adjuk bizonyságát annak, nem csak hallói, de teljesítői is vagyunk szavának: „Maradjatok énbennem és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha énbennem maradtok.” (Jn 15:4)
Ámen.
Imádság
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.
Hirdetések: A kapott hirdetések ismertetése.
Záróének: 445. dicséret 2-6. vers „Sok szép ígéretem …”
2. Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd szívem. A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam, És törvényed szerint nem éltem semmiben.
3. Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál: Én nem dicsértelek s nem hirdettem neved; Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, Hogy ha szeretsz, miért sújt vessződ engemet?
4. Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény, S tehozzád bűnömért, lásd, el nem juthatok. A béklyó súlya nyom, levetném, összetörném, De lelkem gyenge még s jaj, összeroskadok.
5. Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed, Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak úgy neked. Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged, Bús, gyarló bűnös én, hadd légyek gyermeked.
6. Nagy lelked élt, Uram, a prófétás időkben, Az fénylett át a szent s apostol életén; Áldj meg s kegyelmedet reám is töltsd ki bőven, Hogy Jézust nézzem és ővéle győzzek én.
„Öltözzetek föl azért, mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést; Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is” (Kol 3:12-13)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérlek – ha van rá lehetőséged – támogasd a Decsi Református Temetőért Alapítványt.