„Az Úr pedig jobban megáldá a Jób életének végét, mint kezdetét”
Kegyelem, irgalmasság és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól, a mi Megtartónktól.
Fennálló ének: 265. dicséret 1. vers: „HAGYJAD az Úr Istenre …”
1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret.
Derekas ének: 42. zsoltár 1-3. vers: „Mint a szép híves patakra …”
1. Mint a szép híves patakra A szarvas kívánkozik, Lelkem úgy óhajt Uramra, És hozzá fohászkodik, Tehozzád, én Istenem, Szomjúhozik én lelkem, Vajon színed eleiben Mikor jutok, élő Isten?
2. Könnyhullatásim énnékem Kenyerem éjjel-nappal, :/: Midőn azt kérdik éntőlem: Hol Istened, kit vártál? Ezen lelkem kiontom, És házadat óhajtom, Hol a hívek seregében Örvendek szép éneklésben.
3. Én lelkem, mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben, nem hágy el, Kiben örvendek végre, Midőn hozzám orcáját, Nyújtja szabadítását; Ó, én kegyelmes Istenem, Mely igen kesereg lelkem!
A mi segedelmünk, istentiszteletünk megáldása és megszentelése
jöjjön az Úrtól, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság,
egy, örök és igaz Isten. Ámen.
Lekció: 1Kor 9:1-18
„Nem vagyok-é apostol? Nem vagyok-é szabad? Nem láttam-é Jézus Krisztust, a mi Urunkat? Nem az én munkám vagytok-é ti az Úrban? Ha egyebeknek nem vagyok apostoluk, de bizony néktek az vagyok, mert az én apostolságomnak pecsétje az Úrban ti vagytok. Ez az én védelmem azok ellenében, akik vádolnak engem. Nincsen-é arra jogunk, hogy együnk és igyunk? Nincsen-é arra jogunk, hogy keresztyén feleségünket magunkkal hordozzuk, mint a többi apostolok is és az Úrnak atyjafiai és Kéfás? Avagy csak nekem és Barnabásnak nincs-é jogunk, hogy ne dolgozzunk? Kicsoda katonáskodik valaha a maga zsoldján? Kicsoda plántál szőlőt, és nem eszik annak gyümölcséből? Vagy kicsoda legeltet nyájat, és nem eszik a nyájnak tejéből? Vajon emberi módon beszélem-é ezeket? vagy nem ezeket mondja-é a törvény is? Mert a Mózes törvényében meg van írva: Ne kösd fel a nyomtató ökörnek száját. Avagy az ökrökre van-é az Istennek gondja? Avagy nem érettünk mondja-é általában? Mert mi érettünk íratott meg, hogy aki szánt, reménység alatt kell szántania, és aki csépel, az ő reménységében részesnek lennie reménység alatt. Ha mi néktek a lelkieket vetettük, nagy dolog-é, ha mi a ti testi javaitokat aratjuk? Ha egyebek részesülnek a ti javaitokban, mért nem inkább mi? De mi nem éltünk e szabadsággal; hanem mindent eltűrünk, hogy valami akadályt ne gördítsünk a Krisztus evangéliuma elé. Nem tudjátok-é, hogy akik a szent dolgokban munkálkodnak, a szent helyből élnek, és akik az oltár körül forgolódnak, az oltárral együtt veszik el részüket? Ekképpen rendelte az Úr is, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek. De én ezek közül eggyel sem éltem. Nem azért írtam azonban ezeket, hogy velem is így történjék, mert jobb nékem meghalnom, hogysem valaki hiábavalóvá tegye az én dicsekedésemet. Mert ha az evangéliumot hirdetem, nem dicsekedhetem, mert szükség kényszerít engem. Jaj ugyanis nékem, ha az evangéliumot nem hirdetem. Mert ha akaratom szerint művelem ezt, jutalmam van; ha pedig akaratom nélkül, sáfársággal bízattam meg. Micsoda tehát az én jutalmam? Hogy prédikálásommal ingyen valóvá tegyem a Krisztus evangéliumát, hogy ne használjam ki ama szabadságomat az evangélium hirdetésénél.”
Imádság
Igehirdetés előtti ének: 265. dicséret 2. vers: „AZ ÚRRA bízzad dolgod …”
2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.
Textus: Jób 42:12
„Az Úr pedig jobban megáldá a Jób életének végét, mint kezdetét, mert lőn néki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Amikor ifjú lelkészként az igehirdetésekre készültem, sosem gondoltam arra, hogy a Korinthusbeliekhez írt levél e szakaszát válasszam alapul. Most sem én választottam, csak újfent nem tértem ki előle. Ha alaposan átgondoljuk, s nem csupán a szavak egyezőségét keressük, akkor jó eligazodáshoz segítenek Jób könyvének utolsó versei. Akár úgy is mondhatnánk: Jobb Jóbbal!
Hiszen itt is, ott is a pénzről, gazdagságról, megélhetésről van szó. Annak idején azért nem választottam e szakaszt, hogy véletlenül se tűnjek telhetetlen papzsáknak. Elfogadom az apostol kijelentését, egyetértek gondolataival – de az igehirdetőnek sosem lehet dolga a maga megélhetéséről beszélni. E nélkül is megkapja olykor: persze, hogy ezt mondja, hiszen ezért fizetik! Az így szólók fel sem fogják az apostol szavait – talán sosem hallották – melyek az Úr minden szolgájára érvényesek: „Mert ha az evangéliumot hirdetem, nem dicsekedhetem, mert szükség kényszerít engem. Jaj ugyanis nékem, ha az evangéliumot nem hirdetem.”
Hitelesebben, elfogadhatóbban. Egyszerűségben, de szívből szólón!
Az Ige hirdetője nem bérprédikátor! Nem azt nézi, mit kap érte! Egy munkás választhat munkahelyet annak alapján, hogy hol milyen juttatásokat kap. Az igehirdető erre nem figyelhet – mert nem Ő választja meg: hol és kik között szólja Isten üzenetét, hanem – hitünk szerint – Istennek Szent Lelke tölti el a közösséget a lelkészválasztás alkalmával, s a meghívott ugyanezen Lélektől tudakolja imáiban: az Ő akarata, vagy csupán emberi választás a meghívás? Szomorú, ha csak a jobb megjelenés vagy a jobb megélhetés lehetősége a választás alapja.
Minden választáskor, az azt előkészítő döntések meghozatalakor előre tekint az ember, lehetséges alternatívákat vizsgál: melyiknek milyen kimenetele valószínű, melyik kedvezőbb, melyik megvalósulása, megvalósíthatósága biztosabb. Nem csak a lelkészi szolgálati hely megválasztásakor van így, de minden olyan esetben is, amikor életpályát, iskolát, szakmát, munkahelyet, lakóhelyet választunk. Sajnos kevéssé gondolunk rá, hogy az evangélium hirdetése, az örömüzenet továbbadása nem csak a lelkészek feladata, hanem Krisztus minden követőjéé! Igaz, nem feltétlenül szavakkal, hanem az igazsághoz való feltétlen ragaszkodással, Isten és felebarátaink szolgálatával.
Munkahely keresésekor valószínűleg nem választ egy kevésbé tőkeerős céget még akkor sem, ha az több jövedelmet ígér – mert nem biztos, hogy az meg is tudja azt adni!
„Majd felvivén őt az ördög egy nagy magas hegyre, megmutatá néki e föld minden országait egy szempillantásban, És monda néki az ördög: Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, akinek akarom; Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz. Felelvén pedig Jézus, monda néki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.” (Lk 4:5-8) Ezt tudta Jézus, tudta Pál, tudta Jób. Mi is tudjuk – vagy csupán ismerjük. Az ismerés: hallottam róla. A tudás: gyakorlom is! Számukra a kockázatelemzés során nem volt alternatívája annak, hogy „az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.” Sajnos napjainkban nagyon sokan nem így gondolkoznak, sokaknál fel sem merül az Úr szolgálatának lehetősége! Primitíven arra gondolnak, az csak a templomban történhet.
Vagy talán éppen az a baj, hogy gondolkozunk?! Nem lenne szabad még eljátszani sem annak gondolatával, hogy mi lesz a következménye – rövid és hosszú távon – annak, ha nem az Urat, a mi Istenünket imádjuk és nem néki szolgálunk! Ez nem egy lehetséges alternatíva! De nem azért kell a Sátán cimborájává tevő rossz döntést elkerülnünk, hogy jól lehessen dolgunk és gazdaggá lehessünk – hanem mert erősen gyökerezve bennünk van: az Úr a mi Istenünk! „Áldott legyen az Úr! Napról-napra gondoskodik rólunk a mi szabadításunk Istene!” (Zs 68:20) Az Úr napról-napra való gondoskodásának pedig nincs alternatívája!
Amikor Jób gyors egymásutánban kapta azokat a híreket, amik nemhogy együtt, de egyenként is földre taglóznának minket, mit tett?
„Akkor felkele Jób, megszaggatá köntösét, megberetválá a fejét, és a földre esék és leborula. És monda: Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve! Mindezekben nem vétkezék Jób, és Isten ellen semmi illetlent nem cselekedék.” (Jób 1:20-22)
Nem miérteket kérdezett – hasztalanul. Nem keseregni kezdett. Nem sajnálta, és különösen nem sajnáltatta magát. Mindezek után is és mindezek ellenére is bízott az Úrban! Tudatában volt annak, hogy az Úrtól van mindene, az Úré mindene!
Ha mélységeket kellett is járnia, bizodalma beigazolódott!
„Az Úr pedig jobban megáldá a Jób életének végét, mint kezdetét, mert lőn néki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara.”
Saul is az Úrban bízón, iránta való buzgó szeretettel indult Damaszkuszba Krisztus követőit fogságba ejteni, de az út során porba hullva megsemmisült, hogy nincstelenné válva, mégis gazdagodva Pálként keljen fel a porból, a Krisztussal való, már-már lehetetlenséget súroló találkozás örömével. S megbízatott ez öröm hírének, az evangéliumnak továbbadásával – s ez által vagyon nélkül is gazdaggá lett, hogy az örömhírrel gazdagíthasson sokakat! Saul-Pál szíve teljességével az Urat igyekezett szolgálni teljes életében. Addig is, azután is! Nem az odaszántsága, elszántsága változott meg az út porában – csupán az irányultsága! Így vall erről ő: „Buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam. De amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem, És találtassam Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján: Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az Ő halálához; Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására. Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. Atyámfiai, én önmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna: De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” (Fil 3:6-14) „Mert ha az evangéliumot hirdetem, nem dicsekedhetem, mert szükség kényszerít engem. Jaj ugyanis nékem, ha az evangéliumot nem hirdetem.”
Ha szívből szeretnéd, vágyakozva vágyod, hogy a te életed végét is megáldja az Úr, mi tegyél?
Lehetne szebbnél szebb, igazán példát adó bibliai helyek sorát citálni. Ha most ezt tenném, akkor ezzel arra bíztatnálak benneteket: éltetek mindennapjaiban ti is hasonlóan tegyetek. De a világban élő, Istenről alig valamit tudó embert sokszor riasztja a szó – mert lelke mélyén fél Istentől. Ezért gyakran a szavaknál többet ad egy segítségül nyújtott kéz, egy odafordulás, egy mosoly, egy kis bíztatás. Jób és Saul-Pál példája alapján ilyenekkel valósíthatjuk meg, amit az Ige mond! Előbb tetteinkben, előbb a magunk életében, aztán fordulva mások felé, s csak ezt követően szavakba foglalva: „Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet, amelyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt.” (1Tim 6:12)
„Hirdesd az ígét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással.” (2Tim 4:2)
„Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében.” (Ef 6:10) Ámen.
Ráfelelő ének: 42. zsoltár 7. vers: „Én lelkem, mire csüggedsz el …”
7. Én lelkem, mire csüggedsz el: Mit kesergesz ennyire? Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást, Nyilván megmutatja nekem, Hogy csak ő az én Istenem.
Imádság
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
Hirdetések: A kapott hirdetések ismertetése.
Záróének: 265. dicséret 3-7. vers „A TE irgalmasságod …”
3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.
4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; Reánk is szent áldásod Bőséggel öntözöd. Művednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.
5. BÍZZÁL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is derít.
6. ŐBENNE vesd halálig Jó reménységedet: Ő biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled azt.
7. Ő MEGCSELEKSZI végre Velünk azt, ami jó; Ösvényünk erőssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.
ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.
„Az Úr pedig jobban megáldá a Jób életének végét, mint kezdetét”
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérlek – ha van rá lehetőséged – támogasd a Decsi Református Temetőért Alapítványt.