Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő Fiától, az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.
Fennálló ének: 23. zsoltár 1. vers: „Az Úr énnékem őriző pásztorom, …”
1. Az Úr énnékem őriző pásztorom, Azért semmiben meg nem fogyatkozom. Gyönyörű szép mezőn engemet éltet, És szép kies folyóvízre legeltet; Lelkemet megnyugtatja szent nevében, És vezérl engem igaz ösvényében.
Derekas ének: 479. dicséret 1-4. vers: „Hinni taníts, Uram, kérni taníts! …”
1. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indítsd fel szívemet, Buzduljon fel, neked Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!
2. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Lélekből, lelkesen kérni taníts! Üdvözítőm te vagy, Észt, erőt, szívet adj, Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!
3. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts! Lásd gyengeségemet, Erősíts engemet, Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!
4. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts! Majd ha kegyelmesen Nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!
A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése jöjjön az Úrtól, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök és igaz Isten. Ámen.
Lekció: Jer 1:4-10
„Szóla pedig az Úr nékem, mondván: Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé. És mondék: Ah, ah Uram Isten! Ímé, én nem tudok beszélni; hiszen ifjú vagyok én! Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én; hanem menj mindazokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, amit parancsolok néked. Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! mond az Úr. És kinyújtá az Úr az ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba! Lásd, én e mai napon népek fölé és országok fölé rendellek téged, hogy gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj!”
Imádság
Igehirdetés előtti ének: 66. zsoltár 8. vers: „Jertek, halljátok,…”
8. Jertek, halljátok, hadd beszéljem Tinéktek, istenfélőknek, Amiket Isten tett énvélem, Mily kegyesen tett lelkemnek! Hogy szájammal hozzá kiálték, Ottan meghallgata engem, Azért beszédével nyelvemnek Mindenkor őtet dicsérem.
Textus: Jer 1:4
„Szóla pedig az Úr nékem, mondván.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Bibliát nagyon sokféle módon lehet olvasni. Lehet a Bibliaolvasó Kalauz szerint, napi rendszerességgel. Mások – szintén napi rendszerességgel, avagy alkalmanként –a Biblia könyveit veszik sorra. Vannak, akik úgy keresik az Úr hozzájuk szóló aktuális üzenetét, hogy szinte találomra ütik fel a Szentírást. Bármelyik módon lehet kérni a napi eligazítást, vagy adott élethelyzetben való iránymutatást.
Ma mi a Bibliaolvasó Kalauz szerinti igeként hallottuk Jeremiás elhívását.
Amikor a mai szolgálatra történt felkérést követően kikerestem az adott igét, Isten Lelke emlékezésre indított.
1973-ban, sorkatonai szolgálatom során ott volt a polcomon a zöld műanyagba kötött Bibliám. Jól megfért a szabályzatok között. Számomra ez jelentette a legfőbb szabályzatot.
Akkor már egyre érlelődött bennem, hogy igent mondok az Úr hívó szavára, de telve voltam szorongással, félelemmel; nem voltam meggyőződve arról, hogy alkalmas vagyok erre a feladatra. Épp úgy, mint Jeremiás. Választ, útmutatást, megerősítést kerestem – Biblia-olvasásban, imádságban. Az akkor olvasott Igék közül kiemelkedett – amint az a későbbi évtizedek során megerősödött bennem – a ma már jól ismerten megszólaló-megszólító Ige. Kiemelkedett, mert nem csak én olvastam, hanem „Szóla pedig az Úr nékem, mondván.”
Ő szólt: „Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé. És mondék: Ah, ah Uram Isten! Ímé, én nem tudok beszélni; hiszen ifjú vagyok én! Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én; hanem menj mindazokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, amit parancsolok néked. Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! mond az Úr. És kinyújtá az Úr az ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba! Lásd, én e mai napon népek fölé és országok fölé rendellek téged, hogy gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj!”
A következő napokban újra és újra elolvastam, majd levelet írtam az akkor már nyugdíjas szüleimnek: Jó lenne beszélnünk, fontos. Vasárnap délelőtt meglátogatott édesanyám, s elmondva mindezt, megkérdeztem: tudják-e vállalni, hogy 5 évig újra iskolába járjak. Édesanyám erre annyit mondott: ha valóban Isten hívására fordulok ebbe az irányba, akkor ők ebben nem akadályozhatnak, hanem tőlük telhetően segíteni fognak.
A hosszú vajúdásom során erősítette ezt még egy másik ige is: „szóljad az én beszédimet nékik, vagy hallják, vagy nem…” (Ez 2:7) Ez egybehangzott a korábban (és ma is) olvasott jeremiási igével:„az én igéimet adom a te szádba!” Adom, hogy szóljad!
Nem fényes jövőre hívott, nem magasságokkal csábított, hanem egyetlen feladattal bízott meg: „beszéld mindazt, amit parancsolok néked.” „szóljad az én beszédimet nékik, vagy hallják, vagy nem…” Nem azt kellett elérnem, hogy hallgassanak rám, nem nagy dolgokat kellett véghezvinnem, hanem „csak” szólni az Ő beszédét, amint Ő adja, amint Ő parancsolja.
Leszerelésem után ígértek karriert, lakást, biztos anyagiakat – de megszólítóm más irányt szabott nekem. „Az én igéimet adom a te szádba!” „szóljad az én beszédimet nékik…”
Jónéhány évvel később bizonyossá lett számomra, nem csupán igei fordulat a „Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek…” Igen Ő óvott engem a világra, Ő jelölte ki szüleimet, hogy az Ő útját vállaljam, hogy tőlük megkapjak minden muníciót, amire az emberi oldalról szükség lehet.
Ez volt akkor. És azóta?
Lesem szavát és igyekszem szólni az Ő beszédét. Ehhez csak annyi kellett, hogy Őrá hallgassak mindenkor, feltételek nélkül.
Én, a Pesten felnőtt ifjú ember, soha nem gondoltam, hogy vidéken fogok élni. De jött egy theológiai ebédnél Deme Bertalan esperes, és a zuglói segédlelkészt Mözsre hívta. Jöttem, mert az Úrtól valónak éreztem. Még egy év sem telt el, amikor Szemenyei Sándor, a nyugdíjba készülő zuglói lelkipásztor felkért, hogy szabadsága 1 hónapja alatt helyettesítsem, majd pedig legyek az utódja. A helyettesítést elvállaltam – de maradtam Mözsön, mert nem az Úrtól valónak éreztem a hívást.
Aztán alig telt el 2 év, és Decsre hívtatok. Nem tettem fel a szokásos álláskeresős kérdéseket – hanem jöttem, hogy egy népesebb közösségben szólhassam a rám bízottat. Jöttem, mert hívásotok válasz volt az Úrhoz intézett kérésemre.
Az évek során – nem időrendben – hívtak Ceglédre, Gödöllőre, Kelenföldre. Még bemutatkozó szolgálatra sem mentem, maradtam köztetek. Maradtam, bár csábító volt a hívás – de az Úr nem rendelt indulást. De adta, hogy sok helyen szóljam az Ő nékem adott szavát. Hirdethettem – a teljesség igénye nélkül – Pécset, Debrecenben, Miskolcon, Sárospatakon, Nagykőrösön, Balatonszárszón.
Az Úr szavának hirdetése volt a legfőbb dolgom – ezzel nem mindenkor csak barátokat gyűjtöttem. De nem szólhattam a magam szavát sem násznép előtt, sem újszülöttért hálát adó családi körben, sem friss gyászt hordozók között. Mindenkorra érvényes volt: „menj mindazokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, amit parancsolok néked.” Mindezek során megtartotta elhívó ígéretét: „És kinyújtá az Úr az ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba!”
A legnehezebb próbatétel az volt, mikor egyszercsak kérdezett az Úr: Kire hallgatsz, kit követsz? Rám – vagy… Csak Rád – feleltem azonnal, s lettem számkivetetté, időlegesen elnémítottá, a háborúság kerülése okán önként, de tudva, emlékezve hívásomkor mondott szavára: „Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged!”
Jöttek hát esztendők, amikor a hallható szavak helyett a cselekedetek beszédével tettem eleget elhívásának - „szóljad az én beszédimet nékik…”
Nem kerestem lehetőségeket – azok találtak rám. Nem feledtem elhívó szavai közül: „Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged!”
És szólhattam egyre többször, egyre rendszeresebben, újra. Mindig az Ő szavát.
Most mondhatjátok: ez nem igehirdetés, nem prédikáció volt. Nem objektív igemagyarázat. Valóban. Objektív akkor lehet, ha csak azt akarod megtudni, hogy mi történt Jeremiással, mi történt mindazokkal, akiket az idők során – bár formailag különböző szavakkal, de azonos tartalommal – megszólított: Kövess engem! Ez olyan, mint amikor egy cipőt, egy kabátot nézegettünk a kirakatban. Másé. Objektíven. De ha behívnak: próbáld fel – máris szubjektívvé lesz: tetszik? Kényelmes? Praktikus? A te méreted? Mintha rád öntötték volna!
Igen, vállalom, szubjektív voltam. Azt mondtam el, amit számomra jelentett, jelent. Ami megerősített, úton tartott, akihez ragaszkodhattam, akihez ragaszkodhatok, aki útra hívott, aki az úton vezet, országa felé.
Mindenki csak szubjektív lehet. Mindenkit másként szólít meg, mindenkit más szolgálatra rendel, mindenki felé személyesen fordul, mindenkitől személyes követést kíván.
Hagyd hát a hűvös, hideg, tényeket keresgélő, távolságtartó objektivitást!
Ne félj a Lélek tüzétől, nem megéget, csak felhevít!
Elmondtam hát, „amiket Isten tett énvélem, mily kegyesen tett lelkemnek! Hogy szájammal hozzá kiálték, ottan meghallgata engem, azért beszédével nyelvemnek mindenkor őtet dicsérem.” Ámen.
Imádság
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.
Hirdetések: A kapott hirdetések ismertetése.
Záróének: 396. dicséret 1-3. vers „Ébredj, bizonyságtévő Lélek!…”
1. Ébredj, bizonyságtévő Lélek! A várfalakra őrök álljanak, Kik bátran szólnak harcra készek, Ha éj borul le, vagy ha kél a nap. Hívásuk zengjen messze szerteszét, Az Úrhoz gyűjtve népek seregét!
2. Ó, bárha lángod fellobogna S ébredne föl sok nemzet fényinél Ó, bár sok szolga, sarlót fogva, Aratna, mígnem leborul az éj! Urunk, e roppant, ért vetésre nézz: A munka sok, a munkás oly kevés!
3. Küldd útra hírnökid csapatját, És adj erőt onnan felül nekik, Hogy veszni a pogányt se hagyják, És szerteűzzék Sátán seregit. Országod jöjjön el minél elébb, Hirdetve szent neved dicséretét!
„A világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.”
(1Jn 2:17)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!