Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő Fiától, az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.
Fennálló ének: 170. dicséret 1. vers „Jövel, ó áldott Szentlélek! …”
Derekas ének: 84. zsoltár 1,5,6. vers „Ó seregeknek Istene, …”
A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: Lk 9:28-36
„És lőn e beszédek után mintegy nyolcadnappal, hogy maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felméne a hegyre imádkozni. És imádkozása közben az ő orcájának ábrázata elváltozék, és az ő ruhája fehér és fénylő lőn. És ímé két férfiú beszél vala ővele, kik valának Mózes és Illés; Kik dicsőségben megjelenvén, beszélik vala az ő halálát, melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni. Pétert pedig és a vele lévőket elnyomá az álom; de mikor felébredtek, látták az ő dicsőségét, és ama két férfiút, kik vele állanak vala. És lőn, mikor azok eltávoztak őtőle, monda Péter Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot, egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek; nem tudván mit mond. És mikor ő ezeket mondá, felhő támada és azokat beárnyékozá; ők pedig megfélemlének, mikor azok bementek a felhőbe. És szózat lőn a felhőből, mondván: Ez amaz én szerelmes Fiam, őt hallgassátok. És mikor a szózat lőn, találtaték Jézus csak maga. Ők pedig hallgatának, és semmit abból, amit láttak, senkinek el nem mondának azokban a napokban.”
Imádság
Igehirdetés előtti ének: 172. dicséret 1. vers „Szűkölködünk nagy mértékben …”
Textus: Lk 9:32
„Pétert pedig és a vele lévőket elnyomá az álom; de mikor felébredtek, látták az ő dicsőségét, és ama két férfiút, kik vele állanak vala.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
„ideje már, hogy az álomból felserkenjünk” –írta Pál apostol a Rómabelieknek.
Nekünk is ideje lenne már! De tart a „még öt perc!” S a „még öt perc” során sem nem alszunk, sem ébren nem vagyunk, csak úgy történnek velünk a dolgok.
Majd 32 év után újra itt. Ideje felébrednünk – hogy mi is látóivá legyünk Jézus dicsőségének! Mert ami azóta történt, az, hogy mindeddig megtartott bennünket – az az Ő dicsősége, hatalma, kegyelme!
Mert mi történt az Igében? A 12-ből 3-at választ Jézus, hogy vele menjenek: Pétert, Jánost és Jakabot. Imádkozni megy Jézus – magával viszi őket; ez is része a tanításnak! De ők elalszanak! Mi meg felháborodunk ezen: Hogyan lehetséges ez! És mi? Mi vagy alszunk – még öt perc! – vagy más vonja el figyelmünket, s nem látjuk meg dicsőségét, nem látjuk meg jelenvalóságát, nem halljuk meg a róla szóló bizonyságtételt.
És akkor az még a jobb eset, ha elalszunk. Mert mennyien nem is indulnak vele, figyelmen kívül hagyják szavait, hívását!
Akkor, ott a hármak amikor felébredtek, még láthatták Jézus dicsőségét, s a két férfiút. De nem hallották, amit azok Jézussal közöltek: mi vár rá.
Ők csak az általuk látottal voltak elfoglalva, mit sem gondolva a következendőkre! Szerették volna – mennyire emberi! – megállítani az időt, rögzíteni a pillanatot: „Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot, egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek; nem tudván mit mond.” A boldog tudatlanság állapotában leledztek!
De Jézus tudta az elkövetkezendőket, s kapta a megerősítést: „Ez amaz én szerelmes Fiam, őt hallgassátok.”
„mikor a szózat lőn, találtaték Jézus csak maga. Ők pedig hallgatának, és semmit abból, amit láttak, senkinek el nem mondának azokban a napokban.”
Testvéreim! Az álom és a valóság, azok felcserélése sokszor félrevezeti az embert. A valóság, mint egykori álom létrejöttének feltüntetése sokakat félrevezet: „Vannak hamis próféták, akik Azt hirdetik nagy gonoszan, Hogy már megállhatunk, mert itten Az ígéretnek földe van. Hazugság, szemtelen hazugság, Mit milliók cáfolnak meg, Kik nap hevében, éhen-szomjan, Kétségbeesve tengenek.” – mondta egykor Petőfi. Nem erről álmodtunk, nem ilyenről álmodtunk! – mondták, mondják sokan – s mily keveseké a szó: Igen, valósággá lettek álmaink!
A tanítványok álma egykor az volt: Jézust Messiásnak látni, Isten országa megvalósítójának, dicsőségesnek, igazságosnak. Amit pedig Mózes és Illés jelentett ki, az – emberi szemmel – ennek az ellenkezője volt: Jézus az üldözött, a megvetett, az elhagyott, a hazugság elszenvedője, dicstelen, megalázott, megfeszített. De ezt a tanítványok nem hallották, mert aludtak.
A paradoxon: a mélység elszenvedésével hozza el az álmodni sem mert magasságot: Elszenvedi a bűnök ítéletét, hogy megbizonyítsa: van bocsánat minden mi bűnünkre!
Ha mi is lehorgonyozni akarnánk Péter vágyai szerint: „Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot, egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek;” – akkor ezzel attól fosztanánk meg magunkat és mieinket, amiért Jézus az életét adta: Isten országa beteljesedésétől, az üdvösség honának elérésétől. S ezzel a szépnek, kegyesnek tűnő vággyal – csináljunk hajlékot, maradjunk itt, mert itt jó! – tagadóivá lennénk Jézusnak, sőt: ellenségeivé! Hiszen akkor szinte annak hirdetőivé válnánk: Nem kell Isten országa nekünk, mert nekünk itt a jó!
Nem szabad, hogy a jelen még oly kedvünk szerinti pillanataiban leragadjunk! Mert Jézus elhívásának elfogadása nem megállás, hanem elindulás! Ő nem úgy szólított meg: Állj meg egy percre, tölts velem egy órát, egy estét, egy napot! – hanem azt mondta: Te kövess engem! Ezért a Jézussal való lét nem lehet ácsorgás, letáborozás, hanem haladás – mindenkor Ővele. A célt megismertette velünk: Országát! Az utat meg velünk járja – hogy ne tévedjünk el, hogy ne fáradjunk el, hogy ne adjuk fel.
Mi évszázadok óta épületeket emelünk, díszítünk, versengve egymással: melyik nagyobb, szebb, fenségesebb.
Jézus a ,ai újszövetségi igénkben a templomot és Jeruzsálemet látva nem a templomról szól! Számára az a találkozás helye – az imádság helye – és az a legfontosabb, akivel találkozhatunk, akit megszólíthatunk, s aki mindenkor felel szavainkra!
„És mikor közeledett, látván a várost, síra azon. Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók! de most elrejtettek a te szemeid elől. Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid tekörülötted palánkot építenek, és körülvesznek téged, és mindenfelől megszorítanak téged. És a földre tipornak téged, és a te fiaidat tebenned; és nem hagynak tebenned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét. És bemenvén a templomba, kezdé kiűzni azokat, akik adnak és vesznek vala abban, Mondván nékik: Meg van írva: Az én házam imádságnak háza; ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.” (Lk 19:41-46)
Nem hajlékot kell építenünk, nem letáborozunk kell, mert mi már felébredhettünk az álmunkból, a még öt perc is már régen letelt. Ideje hát felserkennünk, s indulnunk Mesterünk után! Ámen.
Imádság
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.
Záróének: 455. dicséret 1 – 5 vers „Testvérek, menjünk bátran, …”
„A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az Ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, Ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká!” (1Pt 5:10)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérlek – ha van rá lehetőséged – támogasd a Decsi Református Temetőért Alapítványt.