Krisztus feltámadott! Bizonnyal feltámadott! Az Úrnak nevében: kegyelem, irgalmasság és békesség legyen veletek Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól, a mi Megtartónktól. Ámen.
Fennálló ének: 345. dicséret 1. vers „Ím nagy Isten, most előtted …”
Derekas ének: 348. dicséret 1-3. vers „Örvendezzetek egek, ti is földi seregek!”
A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: Lk 24:1-12
„A hétnek első napján pedig kora reggel a sírhoz menének, vivén az elkészített fűszerszámokat, és némely más asszonyok is velök. És a követ a sírról elhengerítve találák. És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét. És lőn, hogy mikor ők e felett megdöbbenének, ímé két férfiú álla melléjök fényes öltözetben: És mikor ők megrémülvén a földre hajták orczájokat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt, Mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bűnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni. Megemlékezének azért az ő szavairól. És visszatérvén a sírtól, elmondák mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek. Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab anyja Mária, és egyéb asszonyok ővelök, akik ezeket mondák az apostoloknak. De az ő szavuk csak üres beszédnek látszék azok előtt; és nem hivének nékik. Péter azonban felkelvén elfuta a sírhoz, és behajolván látá, hogy csak a lepedők vannak ott; és elméne, magában csodálkozván e dolgon.”
Imádság
Igehirdetés előtti ének: 338. dicséret 1. vers „Lelki próbáimban,…”
Textus: Fil 4:4
„Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Húsvét – a feltámadás ünnepe – sokak számára az értetlenség napja. Nem csak a tanítványok, az asszonyok, hanem mi is értetlenül állunk a nyitott sír előtt. Ki, miért és hogyan nyitotta meg? S hasonlók a kérdéseink, amikor azt is meglátjuk, hogy nem csak nyitott a sír – de üres is! Most már mindennek vége! Még a sír is üres! Teste sincs itt – hogy illatos kenetekkel megkenhetnénk; sírjához is hiába jövünk – mert Ő nincs ott! Úgy érezhetik – érezhetjük (?): becsaptak, rászedtek, kiraboltak. S most még a ránkszakadó fájdalmunkban sem lehetünk magunkban – mert fényesruhájú idegenek jönnek. Egy csepp nyugalmat szeretnénk, megbékélést önmagunkkal, feloldozást bűntudatunk alól, hogy nem éltünk időben a lehetőséggel! Így, hirtelen, nem tudunk mit kezdeni az üres sírral. S még végig sem gondolhatjuk újra a történteket, már szólnak is hozzánk: „Mit keresitek a holtak között az élőt?” kit és hol keresünk? Bolondnak néznek minket? Mi a kereszten halált szenvedett Jézus keressük, aki meghalt, akit eltemettek! Az élőt miért keresnénk itt, a sírban?! Különben is: az élőt nem kellett keresnünk – mert velünk volt! Ő keresett meg és szólított meg minket. Megtalált és elhívott – kövess! S mi követtük – de megölték, meghalt, s mi itt maradtunk nélküle. S most még a sírja is üres, még a teste sincs itt. Ezt mondják a fényesruhájúak is: „Nincs itt, mert feltámadott!” A még soha nem történt eseménnyel állunk szemben, kicsit értetlenül. Érteni szeretnénk! Mint amikor az iskolában tanítónk elmagyarázta: a 2+3*4 értéke attól függ, hogy hol vannak a zárójelek. Mert lehet 2+12=14 vagy 5*4=20. S utána megkérdezte: értitek? Arra mondhattuk: értjük. De a meghalt – nincs itt – feltámadt – ezt biz nem értjük. Szeretnénk értelemre jutni, félelmeinktől megszabadulni, örvendezni. Feltámadott. Ez olyan érthetetlen, megfoghatatlan, ellenőrizhetetlen. Csak az elszomorító tényt látjuk: nincs itt. De okát nem látjuk, nem értjük.
Hosszú, keserves, gyötrelmes órák telnek el a tanítványok életében, míg félelmük nem csak eloszlik a feltámadottal való találkozáskor, hanem örvendezésre vált! Ott, az Emmausba vezető úton, s akkor is későn, amikor JC már elment! Amíg velük volt, amíg beszélgettek, csak vándornak nézték, nem ismerték fel. Csak akkor ébredtek rá, hogy ki van velük, amikor JC megáldotta és megszegte a kenyeret, hogy nékik adja. A feltámadott nem számon kért – hanem adott! Feltámadt JC, hogy táplálja övéit: testüket, lelküket, hitüket.
Szeretünk örvendezni, nagyon vágyunk rá, s nagyon ritkán van rá igazán lehetőségünk. Szüntelen keressük az örömöt. Gyermekeinkben, barátainkban, munkánkban, sportban, művészetben, előbbrejutásban, érvényesülésben – sorolhatnánk hosszan. Keressük – de újra és újra azt kell éreznünk, nem teljes az örömünk. Mindig lehetne még nagyobb, még tökéletesebb. Aztán – sokaknál – következik az alkohol és a narkó. Mindez azért van, mert rosszban akarunk örvendezni. Nagypéntek és Húsvét inkább fájdalmas számunkra – mert bűneinket és múlandóságunkat látjuk. Pedig az öröm – a Húsvét! Nem a félrehengerített kő, nem az üres sír, nem az angyalok szava – hanem a feltámadott Krisztussal való találkozás! Örülni sok mindenben, sok mindennek lehet. De mindenkorra való, maradandó örömöt csak a feltámadottal való találkozás ad! Minden ideigvaló örömforrás félelmeink és fájdalmaink mellé ad egy cseppnyi boldogságot. A feltámadottal való találkozásunk azonban elveszi minden félelmünket és fájdalmunkat – s azok helyébe adja a mindent betöltő, teljes és maradandó örömöt. S ez az öröm mondatja velünk a húsvéti boldogító hírt: „Jézus és, mi is élünk, a haláltól nem félünk!” S erről az Úr Krisztusban való örömről tesz bizonyságot Pál apostol – erre hív, erre bíztat minket is! Nem elég néha, olykor-olykor örülni. Az Úrban kell, az Úrban jó, az Úrban lehet mindenkor örülni! „Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!”
Testvéreim! Számunkra ünnep a húsvét, a feltámadás. Talán még tudjuk is mondani a jó hírt: Krisztus feltámadott! De vajon ezt mint puszta tényt hozzuk a másik tudtára, vagy érződik hangunkon-lényünkön, hogy ez míly nagy örömöt jelent nékünk?! Hogy élménnyé, igazán örömünneppé legyen a húsvét – találkozni kell a feltámadott, élő Jézus Krisztussal! Ő hírül adta, s maga is megjelölte, hogy hol találkozhatunk vele: Galileában – az elhívásunk, együttlétünk, együttmunkálkodásunk helyén. S ha vágsz az örömre, az igazira, a mindent feledtetőre, a teljesen betöltőre → indulj!
Indulj – s már a hozzá vezető úton kezd eltölteni az öröm: találkozni fogok vele, látni fogom az Urat! S ez az öröm teljessé és örökkévalóvá lesz – ott, Őelőtte! Indulj hát örömmel a vele való együttmunkálkodásra – hogy az elé állás majdan öröm és ne ítélet legyen! Ámen.
Imádság
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.
Igehirdetés után: 348. dicséret 4, 5. verse: „Előtted arcra esünk, ...”
Záróének: 105. zsoltár 1. vers „Adjatok hálát az Istennek,…”
Himnusz
„Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.” (Rm 13:8)