Kegyelem, irgalom, békesség legyen veletek az Atya Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól az Atyának Fiától igazsággal és szeretettel. Ámen.
Fennálló ének: 19. zsoltár 1. vers: „Az egek beszélik …”
Derekas ének: 345. dicséret 1-4. vers: „Ím, nagy Isten, …”
A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: 1Móz 3:1-13
„A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy amely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. És látta az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kívánatos az a fa a bölcsességért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evett, és adott vele levő férjének is, és az is evett. És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevették, hogy mezítelenek; fügefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csináltak maguknak. És meghallották az Úr Isten szavát, aki hűvös alkonyatkor a kertben járt; és elrejtőzött az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között. Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém. És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél? És monda az ember: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nékem arról a fáról, úgy ettem. És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig monda: A kígyó ámított el engem, úgy ettem.”
Imádság
Igehirdetés előtti ének: 173. dicséret 1. vers: „Nem vagyunk mi magunkéi,…”
Textus: 1Móz 3:5b
„megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Böjt második vasárnapján az Ige a bűnbeesés történetével szólít meg minket – s elmondja, hogy az ember hogyan törte meg először a böjtöt. S bár az Ige itt Ádámról és Éváról szól – de érezzük: valamennyien érintettek vagyunk.
„És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezte az embert, akit formált. És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját.”
„És parancsolta az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz.”
Gyenge védekezésünk: ezt Éva, az első asszony nem hallhatta, mert csak ezt követően: „monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt. És formált az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert amely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve. És nevet adott az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az ember hozzá illő segítő társat nem talált. Bocsátott tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaludt. Akkor kivett egyet annak oldalbordái közül, és hússal tölté be annak helyét. És alkotta az Úr Isten azt az oldalbordát, amelyet kivett az emberből, asszonnyá, és vitte az emberhez. És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett. Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté. Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyellték.”
A férfi megosztotta a nővel az Úr tiltását. Egyszerű volt az, hiszen egyetlen fa volt csupán tiltott! Egyetlen „böjti” előírás: annak gyümölcsétől tartózkodjanak. A kígyó a maga hamisságával mégis rávette őket: „Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy amely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.” S engedtek a kísértésnek, megnyilatkoztak szemeik – és észrevették, hogy mezítelenek.
Testvéreim! Az ember míg nem hallgatott a gonoszra, érezhette: minden az övé, minden érte és neki teremtetett. A böjt – az egyetlen tiltott fa gyümölcsétől való tartózkodás – Isten mellett tartotta, örömmel, tiszta, naiv, ártatlan gyermeki érzésekkel töltötte el – akkor még tudott őszinte lenni. De az első bűn után, a böjt megtörése után elsőként azt látták meg, hogy semmijük sincs, hogy semmi sem az övék, hogy mezítelenek. Addig fel sem tűnt, természetes volt, a bűn után látták meg és kezdték szégyellni. Körülkötőket készítettek maguknak és elrejtőztek. Ettek a jó és gonosz tudásának fája gyümölcséből – s mindjárt látták és tudták: gonoszt cselekedtek, mert olyanná akartak lenni, mint Isten. De ez a vágyuk csak részben teljesült: valóban olyanná lett az ember, mint az Isten: jónak és gonosznak tudójává. De maradt egy lényeges, mindent meghatározó különbség: az ember tudja, ismeri a jót – de nem tudja véghezvinni és – sokszor akaratlanul is – a gonoszt cselekszi. Pál apostol így vall erről: „tudom, hogy nem lakik énbennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok. Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én művelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn.” (Rm 7:18-20) Erre is áll Jézus szava: „A Lélek kész, de a test erőtelen.”
Az ember ismeri a jót – és cselekszi a gonoszt. Isten egészen más! Ő ismeri a gonoszt, a bennünk lakozót, a minket kárhozatba taszítót – és cselekszi a jót: értünk, megmentésünkért. S mindezt teszi azért, mert szereti az embert. Még így is, nincstelenül is, mezítelenségében is. Szeretetének, bűnbocsátó irgalmának első jele, első megnyilvánulása az volt, hogy a tiltáskor kilátásba helyezett fenyítést nem váltotta valóra! „mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz.” – mondta a bűneset előtt → de mégis adott időt az embernek a bűnbánatra és a megtérésre → és még segítséget is küldött, hogy az ember visszataláljon Hozzá! Küldte Fiát, Jézust, hogy általa visszatérhessünk az Isten szeretetének birodalmába. De – ahogy az ének is mondja – „köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény, s tehozzád bűnömért, lásd, el nem juthatok”
Testvéreim! Eleink után mi is tudói vagyunk jónak és gonosznak – de mindent önmagunkra vonatkoztatva, magunkhoz viszonyítva ítélünk jónak vagy gonosznak. Mi a jót keressük, de a földi jót, mert annak igézetében élünk. A bűneset óta sok idő eltelt, mezítelenek sem vagyunk, és bár tudjuk, hogy semmit sem hoztunk e világra és semmit sem viszünk ki innét, mégis azt gondoljuk: mindez mind a miénk, mi ezekhez görcsösen ragaszkodunk, s ezért oly idegen számunkra a böjt!
Szeretteim! Ha valóban a jót keressük – nem a földit, hanem az örökkévalót, nem a nekünk, hanem a mindenkinek jót – akkor meg kell látnunk nincstelenségünket – az ének szerint: „Jövök, semmit nem hozva, keresztedbe fogózva, meztelen, hogy felruházz, árván, bízva, hogy megszánsz”. Egyetlen jónk, javunkra valónk: Jézus keresztje, megtartatásunknak, életünknek, Isten hozzánk való kegyelmének jele!
Böjt van, amikor igyekeznünk kell távoltartani magunkat mindattól, ami távol tart, elválaszt Istentől. Bár tudóivá lettünk jónak és gonosznak, mégis csak keressük-kutatjuk, mi a jó, az Istenhez közelítő. Erre kegyelmes Atyánk ad feleletet a próféta szavával: „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.” (Mik 6:8) Ámen.
Imádság
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.
Záróének: 458. dicséret 1-4. vers „Aki értem megnyíltál, …”
„Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az ő kegyelme!” (Zs 118:1)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérlek – ha van rá lehetőséged – támogasd a Decsi Református Temetőért Alapítványt.
Számlaszáma: 70400036-10308275. Köszönöm.