Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő Fiától, az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.
Fennálló ének: 89. zsoltár 1. vers: „Az Úrnak irgalmát …”
Derekas ének: 234. dicséret 1 - 4. vers: „Jer, kérjük Isten …”
A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: 2Kor 3:12-18
„Azért ilyen reménységben nagy nyíltsággal szólunk; És nem, miként Mózes, aki leplet borított az orcájára, hogy ne lássák Izráel fiai az elmulandónak végét. De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ószövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el; Sőt mindmáig, amikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre. Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel. Az Úr pedig a Lélek; és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság. Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.”
Imádság
Igehirdetés előtti ének: 172. dicséret 1. vers: „Szűkölködünk …”
Textus: 2Kor 4:6
„Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Mózes arcán azalatt a 40 nap alatt, míg fent volt a törvényadás hegyén, felragyogott az Úr dicsőségének világossága. Sugárzó arccal jött vissza népe közé a táborba, s kénytelen volt leplet tenni orcája elé, amit csak az Úr előtt vett le. A sötétség nem tűrte a világosságot, még akkor sem, ha múlandó ideig való volt, mint Mózse orcájának ragyogása. Mai Igénkben Pál apostol: „ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van, mivelhogy a Krisztusban tűnik el.” Ez a lepel nem a ragyogást takarja – hanem Krisztust takarja el szemeik elől. Beburkolja szívüket, elválasztja mindentől – s így önmagukban maradnak.
Leplezett orcák, leplezett érzések, leplezett életek – ismerősek ezek ma is. Leplezzük a rosszat és a jót is. Sem megszégyenülni, sem dicsekvőnek tűnni nem kívánunk. Nem akarunk másnak mutatkozni, mint a tömeg, nem akarunk kitűnni közülük → mert félünk: akkor a tömeg kivet magából. Inkább úgy gondoljuk: jobb leplek alatt-mögött szép csendben meghúzódni, kivárni, míg elrendeződnek a dolgok. Nem véleményt formálni, különösen nem megosztani – mert hátha más vélemény lesz meghatározóvá a tömegben. Inkább azzal bíztatjuk-nyugtatjuk magunkat: az igazság megvan, ha lepel alatt is.
Elfeledjük: a lepel Krisztusban eltűnik, s immár fedetlen arccal szemlélhetjük Őt. S ha Őt fedetlenül nézhetjük – akkor nyilvánvalóvá lesz mindaz, amit addig lepleztünk, minden napvilágra jő, láthatóvá válik, hogy hová tartozik!
Ha a Lélek által Hozzá hasonlatosakká lehettünk, akkor a leplet eldobva, nyílt arccal és nyílt szívvel kell a világ elé állnunk – immár semmit sem kendőzve és takargatva → lássék: ragyog-e rajtunk Krisztus dicsőségének fénye?
A lepel kettős akadály: akik előtt van, nem láthatják meg Jézust; nem látható meg rajtuk, hogy találkoztak-e már vele. A tükör által, homályosan való látásunk nem e lepel miatt van?
De minek bármit is takargatni: az Úr előtt lehull a lepel. A lepel lehullása – szabadság; szabadulás a sötétségből a fényre, a homályból a világosságra. Az Úr szólt: Legyen világosság – és lőn világosság! Az Úr szólt: Legyen – ne csak körülötted, benned is! „Világosságot ő gyújt Szívünkben, Erőt, bátorságot nyújt Éltünkben…” Ha Ő világosságot gyújtott benned – ne szégyelld, ne leplezd, ne takargasd! Akkor az áldott Lélek van mellettünk, s újjá születtetünk! Arra a célra: „Lelkek éjét oszlatni fénnyel: Reád az Úr ezt bízta, lásd, S azt, hogy hozz Krisztus szent nevével A bűnösnek szabadulást.” Ez feladatunk – mert a világosság nem öncél. Hiszen Jézus így tanít: „Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak. Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5:15-16)
Ha világosságot kaptál – használnod kell! Nem takargathatod, nem olthatod el – Jézus fényében nem élhetsz csukott szemmel, vak módra, tapogatódzva és keresgélve → mert ez Jézus megtagadása!
A Jézustól való világosságod nem gyertya vagy elemlámpa, hogy takarékoskodni kellene vele. Árasztani kell a fényt, hogy betöltse a házat, a világot. Vigyázz! Elolthatod – de újra meg nem gyújthatod! Arra nincsen hatalmad!
Isten világosságot teremtett – még a fény előtt betöltötte világossága a mindenséget. Világosságot adott néked Lelke által – hogy a bűn sötétjéből megszabadulva az igaz, mindent beragyogó világosságban élhess. Parancsolatot vettünk: „mint világosságnak fiai úgy járjatok.” (Ef 5:8)
Körülöttünk van sok fény – de van-e bennünk, rajtunk, körülöttünk világosság? Kendőzetlen, az igazságot leplezetlenül megvilágító, szeretetet és békét sugárzó világosság! Vagy csak a határon – a fény és az árnyék határán, a már nem sötétség – de még nem ragyogás területén vagyunk még?
Olykor még a legnagyobb képtelenségre is készek vagyunk: árnyékot vetni önmagunkra → mert félünk a mindent felfedő világosságtól!
Valóban vigyáznunk kell! De nem a minket beburkoló lepel meglibbenésére, lehullására, hanem arra, hogy az egykor Mózes arcát eltakaró lepel nehogy Krisztust takarja el előlünk, nehogy alkalmatlanná legyünk a megvilágító szolgálatra, Isten dicsősége világosságának továbbragyogtatására – s így az halotti leplünkké legyen!
Az apostol által így bíztat minket Istenünk: „Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus.” (Ef. 5:14)
Dobjuk el a leplet, ne akadályozzuk, hogy Isten akarata rajtunk is beteljesedjék. Ő a mibennünk lévő sötétségből is világosságot ragyogtat föl – szívünkbe adva Krisztus szeretetét, hogy az által megvilágosítottan s áttüzesítetten igazzá legyen rajtunk Jézus ígérete-szava: „Aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” (Jn 8:12) „Ti vagytok a világ világossága.” (Mt 5:14)
Úgy legyen. Ámen.
Imádság
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.
Záróének: 397. dicséret 1-5. vers „Ó, Sion, ébredj,…”
„Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.” (Mt 11:29)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérlek – ha van rá lehetőséged – támogasd a Decsi Református Temetőért Alapítványt.
Számlaszáma: 70400036-10308275. Köszönöm.