Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő Fiától, az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.
Fennálló ének: 151. dicséret 1. vers „Uram Isten, siess minket megsegíteni, …”
Derekas ének: 65. zsoltár 1-3. vers „A Sionnak hegyén, Úr Isten, …”
A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: Józs 20:1-9
„Majd szólt az Úr Józsuénak, mondván: Szólj az Izráel fiainak, mondván: Válasszatok magatoknak menekülésre való városokat, amelyekről szóltam néktek Mózes által, hogy oda szaladjon a gyilkos, aki megöl valakit tévedésből, nem szándékosan, és legyenek azok menedékül nékik a vérbosszuló elől. Aki pedig beszalad valamelyikbe e városok közül, álljon az a város kapujába, és beszélje el az ő dolgait a város véneinek hallatára, és vegyék be őt maguk közé a városba, és adjanak néki helyet, hogy velük lakozzék. Hogyha pedig kergeti azt a vérbosszuló, ki ne adják a gyilkost annak kezébe, mert nem szándékosan ölte meg az ő felebarátját, és nem gyűlölte ő azt annak előtte. És lakozzék abban a városban mindaddig, amíg ítéletre állhat a gyülekezet elé, a míg meghal a főpap, aki abban az időben lesz, azután térjen vissza a gyilkos, és menjen haza az ő városába és az ő házába, abba a városba, amelyből elfutott. És kiválasztották Kedest Galileában a Nafthali hegyén, Sikemet az Efraim hegyén és Kirjáth-Arbát, azaz Hebront a Júda hegyén. Túl a Jordánon pedig Jérikhótól napkelet felé választák Beczert a pusztában, a sík földön Rúben nemzetségéből; Rámothot Gileádban, a Gád nemzetségéből, és Gólánt Básánban a Manassé nemzetségéből. Ezek voltak a meghatározott városok mind az Izráel fiainak, mind a jövevénynek, aki közöttük tartózkodtak, hogy oda szaladjon mindaz, aki megöl valakit tévedésből, és meg ne haljon a vérbosszulónak keze által, míg oda nem áll a gyülekezet elé.”
Igehirdetés előtti ének: 278. dicséret 8. vers „Dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás, …”
Textus: 2Móz 20:12,13
„Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked.” – „Ne ölj.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Ha jól számolok, akkor a maival együtt még 3 alkalommal hirdethetem Isten igéjét, míg megjön az a lelkész, aki nektek kell.
(Hogy Isten rendelése-e, nem tudom, de nekik ő köll. Az a mód azonban, amint ezt véghezviszi a gyülekezet vezetésének egy nem elhanyagolható része, az számomra rendkívül megalázó, de mit várhatnék tőlük?)
Ezért – folytatva a Törvény magyarázatát – kettesével kell haladnunk, hogy a végére érhessek.
Ez okból hallhattátok ma az 5. és a 6. parancsolatot.
Menjünk sora: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked.” A Törvényben ez az egyetlen olyan parancsolat, ami nem tilt, hanem előír. Nem azt mondja, mit ne tegyél, s ha mégis, büntetés lesz, hanem azt, hogy mit tegyél, s ha teszed, mi a jutalma.
Tiszteld… Nem magának kéri, hanem atyád és anyád számára.
Akit tisztelünk, annak tekintélyét elismerjük, fennhatóságát elfogadjuk, akaratának önként alávetjük magunkat, kedvét, tetszését keressük. Tiszteld őket, mert ők érted vannak, hogy felnövekedve te értük lehess! Lehet túlszárnyalni tudásukat – de nem lehet túlszárnyalni azt, amit érted, értünk tettek.
Tisztelet és szeretet – kézen fogva járnak. De lehet-e parancsra? S lehet-e paranccsal szeretetre és tiszteletre kényszeríteni? De más, ha az Úr mondja, más, ha emberek rendelik el. Ha emberek rendelik, akkor kénytelen-kelletlen úgy teszünk, mintha. Bár igaz: a mintha-szeretet, a mintha-tisztelet sóhajtásnyit sem ér! De mégis vannak, akik nagy kompromisszum-készen megelégednek ennek elfogadásával. De ha Isten rendeli, akkor a mintha-tisztelet is tiszteletlenség, a mintha-szeretet is szeretetlenség! A fő bajom az, hogy mi – mindezek ellenére – egy ilyen minthákkal teli világot alakítottunk volna ki magunk körül, ahol mintha-élnénk, mintha-boldogulnánk, de nem mintha fogunk belenyomorodni!
Mert elfeledtük már rég ezt az 5. parancsolatot, már kiveszett belőlünk-közülünk a tisztelet, megbecsülés, szeretet. Az idősebb korosztály egykor még tisztelt néhány tanítót, tanárt, még találtak olyanokat, kikre fel lehetett nézni. De amint kezdett alábbhagyni a szülők tisztelete, úgy kezdett fogyni a tisztelhetők száma is. Sőt! Már odáig is eljutottunk, hogy a nyílt tiszteletlenséggel lehet egyesek tiszteletét kivívni! Dobáld meg, ne hagyd szóhoz jutni, s akkor téged tapsolunk.
Azok juthatnak el idáig, akik még saját szüleikben sem látták meg, mit is lehet tisztelni rajtuk. Nem feltétlenül az akadémikus tudást, de az odaadó verítéket, az aggódás teli gondoskodást, az „előbb a gyereknek szedj, nekem elég, ami marad” osztozkodást.
A mindennap látottakban nagyon nehéz meglátni a tiszteletre méltót, hiszen vannak más tulajdonságaik is. De meg lehet és kell látni a jót, a tiszteletet érdemlőt, hogy mienk lehessen a parancsolathoz fűzött ígéret: hosszú ideig élhessünk azon a földön, amelyet az Úr, a mi Istenünk ád minékünk! Nem önmegvalósításba kell kezdenünk, átgázolva még szülőkön, testvéreken, rokonokon is, nem megszereznünk kell, harcosan-dacosan, hanem elfogadni az egyébként megszerezhetetlent: azt a földet, azt az országot, amit az Úr ad nékünk, nem magunkért, érdemeinkért – hanem a Fiúért!
„Ne ölj.” – hangzik a hatodik parancsolat. Két szó, öt betű – nincs ki ne értené. Ezt magyarázni sem kell – mehetünk tovább, gondolják sokan.
Tényleg nem? Akkor a lekcióként hallott szakasz miért van? Itt (is) csak tiltás – nincs megnevezve a büntetés. Nem is kell – aki öl, megölik, a vérbosszú törvénye szerint. De amint hallhattuk korábban, van más ölés is: gondatlanságból, véletlenül. Azt másként kell megítélni – elég büntetés a bizonytalan idejű számkivetés!
De ölni nem csak gyilkos fegyverrel lehet! Mert fegyver nélkül, hozzá sem érve a másikhoz olyan helyzetbe lehet taszítani, a kilátástalanságnak, nincstelenségnek, reménytelenségnek oly sötétjébe, hogy szerencsétlen nem lát mást, mint megtérni Teremtőjéhez, s az Ő irgalmasságára bízni magát!
S voltak a hosszú századok során sokan, kik magukat ünnepeltetve használták ki a népet, vették el milliók kenyerét, jövőjét, reményét.
„Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.
Szíve szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatűnt,
emlékezően és okádva,
mint aki borba fojt be bűnt.”
(József Attila: Hazám - a legvégén olvasható a teljes vers!)
A költő a nemzetpusztításról írt – ma is aktuálisan. S mi úgy teszünk, szép jámboran, mintha erre nem vonatkozna a „Ne ölj!”
Pusztítjuk egymást, magunkat, acsarkodunk egymás ellen, sokszor csak tehetetlenségünk miatt.
Egykor voltak menedékvárosok – de ne tegyünk úgy, mintha nekünk, ma és itt, nem lenne menedékünk! Ne tegyünk úgy, mintha nem volna megmentőnk!
A „Ne ölj!” legdrasztikusabb megszegése Jézusnak, Isten egyszülött Fiának megölése volt. S Ő mit tett, szenvedésében, a kereszten? Nem fenyegetődzött: Megbosszul engem az én Atyám! – hanem így fohászkodott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek!”
S nem csak kérte, hanem feltámadott, közénk jött, Lelke által velünk van, hogy abba a menedékvárosba vezessen bennünket, ahol a kegyelem, a megbocsátó szeretet igazságával ítélnek felettünk. S már az odavezető úton is menedéket, oltalmat ad a reá hagyatkozóknak, az Őbenne bízóknak, hogy ma is meghalljuk az Úrnak szavát: „Bizonyságul hívom ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod; Hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, és hogy hallgass az Ő szavára, és ragaszkodjál hozzá; mert ő a te életed és a te életednek hosszúsága; hogy lakozzál azon a földön, amely felől megesküdött az Úr a te atyáidnak, hogy nékik adja azt” (5Móz 30:19-20)
Testvéreim! A Törvénynek nem egyik vagy másik parancsolatát kell megtartanunk – esetleg még válogatva is közülük – hanem valamennyit. De valamennyi megtartásához csupán egyetlen dologra van szükségünk: szeretetre. Szeretetre Teremtőnk iránt, szeretetre szüleink felé, szeretetre egymás iránt. S ha ez a szeretet érzékelhetően megvan és cselekvővé válik szívünkben, ereinkben, akkor lesz valósággá közöttünk Jézus szava: „Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: Íme itt, vagy: Íme amott van; mert íme az Isten országa ti bennetek van.” (Lk 17:21)
Ámen.
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.
Szekeres István kurátor úr 10 éve
Konyecsniné Toma Krisztina
Záróének: 472. dicséret 1,4,5. vers „Mennyit zengi a lelki békét, a szívek csendjét …”
„Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba,
és ajtódat bezárva imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van;
és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván.”
(Mt 6:6)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom
a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérlek – ha van rá lehetőséged – támogasd
a Decsi Református Temetőért Alapítványt.
Számlaszáma: 70400036-10308275
Köszönöm.
József Attila: Hazám
1
Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellőzködő, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,
nagy, álmos dzsungel volt a lelkem
s háltak az uccán. Rám csapott,
amiből eszméletem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,
a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor
munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.
2
Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár
bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!
S a hozzáértő, dolgozó
nép okos gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk.
Az erőszak bűvöletében
mit bánja sok törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!
3
A földesúr, akinek sérvig
emeltek tönköt, gabonát,
csákányosokkal puszta tért nyit,
szétveret falut és tanyát.
S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát.
Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,
hisz "nyiltan" dönt, ki ezer éve,
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ.
4
Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.
Szíve szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatűnt,
emlékezően és okádva,
mint aki borba fojt be bűnt.
Volt, aki úgy vélte, kolomp szól
s társa, ki tudta, ily bolondtól
pénzt eztán se lát a család.
Multunk mind össze van torlódva,
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ.
5
A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre,
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.
Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.
Szövőlány cukros ételekről
álmodik, nem tud kartelekről.
S ha szombaton kezébe nyomják
a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért.
6
Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.
Nem adna jogot a parasztnak,
ki rág a paraszt kenyerén
s a summás sárgul, mint az asztag,
de követelni nem serény.
Ezer esztendő távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségből a nép fia.
Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.
7
S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad -
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!
Totyogjon, aki buksi medve
láncon - nekem ezt nem szabad!
Költő vagyok - szólj ügyészedre,
ki ne tépje a tollamat!
Adtál földmívest a tengernek,
adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,
hogy mi ne legyünk német gyarmat.
Hadd írjat szépet, jót - nekem
add meg boldogabb énekem!