Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő Fiától, az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.
Fennálló ének: 138. zsoltár 1. vers: „Dicsér Téged teljes szívem …”
Derekas ének: 312. dicséret 1-4. vers: „Várj ember szíve készen …”
A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: Mt 11:2-10
„János pedig, mikor meghallotta a fogságban a Krisztus cselekedeteit, elküldvén kettőt az ő tanítványai közül, monda néki: Te vagy-é az, aki eljövendő, vagy mást várjunk? És felelvén Jézus, monda nékik: Menjetek el és jelentsétek Jánosnak, amiket hallotok és láttok: A vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangélium hirdettetik; És boldog, aki én bennem meg nem botránkozik. Mikor pedig azok elmentek vala, szólni kezde Jézus a sokaságnak Jánosról: Mit látni mentetek ki a pusztába? Nádszálat-é, amit a szél hajtogat? Hát mit látni mentetek ki? Puha ruhába öltözött embert-é? Ímé akik puha ruhákat viselnek, a királyok palotáiban vannak. Hát mit látni mentetek ki? Prófétát-é? Bizony, mondom néktek, prófétánál is nagyobbat! Mert ő az, akiről meg van írva: Ímé én elküldöm az én követemet a te orcád előtt, aki megkészíti előtted a te útadat.”
Imádság:
Igehirdetés előtti ének: 512. dicséret 1. vers: „Szólj, szólj hozzám Uram, …”
Textus: Mt 11: 3
„Te vagy-é az, aki eljövendő, vagy mást várjunk?”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Múlt vasárnap is szóltam ez igéről – nem olvasva előre a Bibliaolvasó kalauzban – de azért maradt mondanivaló.
Hogyan is mondhatnánk más szavakkal? Te vagy az, akit az Ígéret Fiának szólíthatunk? Rád van szükségünk, vagy valaki másra?
Bárhogyan is fogalmazzuk át a kérdést, egy valami megmarad: A kérdező kapcsolatban van a kérdezettel!
Keresztelő János esetében a kapcsolatot az ő elküldött tanítványai jelentették.
Ezt – vagy az ilyen – kérdéseket csak akkor vallhatjuk magunkénak, ha van valami ismeretünk, érdeklődésünk Jézus iránt. S akkor megyünk magunk, vagy keresünk valakit, akinek van személyes tapasztalata, hogy elmondja a feleletet kérdéseinkre.
De mit tehet az, aki mindebből kimaradt. Talán nem is számára felróható okból. Mit tehet az, aki nem hallott róla?
Ilyen nincs, nem létezhet! – kezdjük máris elhárítani felelősségünket. De nézzük magunkat, adventi készületeinket egy külső szemmel: napi menetrendünk mit sem változik. Feszültebbek, kapkodóbbak, kicsit gyűröttebbek vagyunk. Ahogy közelít a karácsony, egyre erősebben látszik rajtunk a nyomás. Mindig keresünk valamit, járkálunk valami után, tülekszünk, válogatunk, elégedetlenkedünk.
A külső szemlélő meg gondolkozhat minket látva: Mit vár, mire készül ez a sok ember?
Jézus János követeinek felelvén, „monda nékik: Menjetek el és jelentsétek Jánosnak, amiket hallotok és láttok: A vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangélium hirdettetik; És boldog, aki én bennem meg nem botránkozik.”
A sokaságot pedig így kérdezte: „Mit látni mentetek ki a pusztába? Nádszálat-é, amit a szél hajtogat? Hát mit látni mentetek ki? Puha ruhába öltözött embert-é? Ímé akik puha ruhákat viselnek, a királyok palotáiban vannak. Hát mit látni mentetek ki? Prófétát-é? Bizony, mondom néktek, prófétánál is nagyobbat! Mert ő az, akiről meg van írva: Ímé én elküldöm az én követemet a te orcád előtt, aki megkészíti előtted a te útadat.”
Mi mindezeket szépen meghallgatjuk, évről-évre, alkalomról alkalomra, bólogatunk is, úgy van, igazán szól! Csak azt nem vesszük észre – vagy nem akarjuk észrevenni? – hogy hozzánk szól.
Ma, itt, tőlünk (is) kérdezi: „Mit látni mentetek ki…”
És várjuk, keressük a jeleket. A Messiás eljövetelének jeleit – hiszen karácsony készül. „A vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangélium hirdettetik; És boldog, aki én bennem meg nem botránkozik.” Nem látjuk. Nem jót keresünk.
Jézus újra-eljövetelének, visszajövetelének jeleit láthatnánk – de azokat meg nem tartjuk ide illőnek. Pedig ma is érvényes: „Ímé én elküldöm az én követemet a te orcád előtt, aki megkészíti előtted a te útadat.” Ez Keresztelő Jánosról szól, Jézusra mutatva!
Menjünk ki az út mellé. S kérdezzük meg az embereket – kicsiket és nagyokat, gyermekeket, véneket – mit várnak Karácsonykor, Karácsonytól? S a feleletek szégyenítenek bennünket: Mert sorolják, kit, mit, miből mennyit. Ki kisebbet, ki nagyobbat vár, ki csak találkozást, egy kis melegséget, baráti szót, magánya enyhülését, egy tál ételt, egy darabka süteményt. S van másik véglet is: Mi ide meg oda utazunk, távoli tájra, elszakadni az itthoni mindennapoktól.
Van-e, ki a Isten hozzánk való szeretetének örömét, az értünk adatott Fiúval való találkozást várja?
Várj ember szíve készen, mert jő a hős, az Úr – énekeltük. S ha az emberek szíve nem Őt várja, nem Rá vár – az nem csak az emberek „bűne”, hanem valamiképpen a miénk is, mert mi nem, vagy nem jól készítettük az Úrnak útját, nem egyengettük a Hozzá vezető ösvényt. Persze a hibát mindig könnyebb a másikban megtalálni, mintsem magunkban. Össze is vagyunk zavarodva: Az Úr útját kell készítenünk az emberekhez, vagy az emberek útját az Úrhoz, az Úrhoz gyűjtve népek seregét?
Most mi is a dolgunk?
Nem Keresztelő Jánosok vagyunk – legfeljebb a kérdést tolmácsoló követek. De a mi kérdésünk nem a megváltó munkára, hanem a kegyelem eljövetelére vonatkozik.
De el kell mondanunk, amit Jézus keresve-követve látunk és hallunk!
Testvéreim! Tudom, hogy mindez nem jó adventi prédikáció. A kisded várásáról, annak előkészületeiről kellett volna szólnom: Legyen hely, bölcső, takaró, étel, tisztaság, rend. Készüljünk fel érkezésére, a legnagyobb ajándék fogadására. Mert félő, hogy a mi egymás számára készített ajándékaink elvonják úgy az ajándékozó, mint a megajándékozott figyelmét arról a legfontosabb ajándékról, amit Atyánk adott nékünk!
De mégis csak jó, mert arra bíztat: Bennünk – szívünkben és lelkünkben – legyen hely, bölcső, takaró, étel, tisztaság, rend. Hogy átéljük: őnélküle hiányos a mi életünk!
De a mi adventünk nem a kisded várása, évről-évre, mintha újra megszülethetne → hanem a kegyelem, a bűnbocsánat várása, szomjúhozása, fogadására való készület. A mi adventünk nem örömünnep, hanem bűnbánat! Bűnbánat azért, hogy Gondviselő Atyánknak Fiát kellett hozzánk küldenie, hogy visszavezessen bennünket az Atyai útra. Fiát kellett halálra adnia, hogy a bűneinktől megtisztítson, alkalmassá tegyen az Ő országába való belépésre!
S bűnbánatunk majd a kegyelem adventjének beteltével vált boldog örömre, a kegyelembe fogadottak boldog örömére!
„Te vagy-é az, aki eljövendő, vagy mást várjunk?” – szólt hozzánk Keresztelő János kérdése. S most mi felelhetünk rá: Jézus az, aki eljött, elvette bűneinket, magáénak jegyzett minket, s mi csendesen, bűneinket bánva, azoktól távoltartani igyekezve magunkat, várjuk a mi Urunkkal való újabb találkozást, a kegyelemmel való beteljesedést. Ámen.
Imádság
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.
Záróének: 345. dicséret 1-4. vers „Ím nagy Isten, most előtted …”
„Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!
Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16: 13-14)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérlek – ha van rá lehetőséged – támogasd a Decsi Református Temetőért Alapítványt.
Számlaszáma: 70400036-10308275. Köszönöm.