Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő Fiától, az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.
Igehirdetés előtti ének: 90. zsoltár 1. vers: „Tebenned bíztunk eleitől fogva…”
Textus: Zs 90, 25, 23, 42 válogatott versei
„Az Isten embereinek imádsága. Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre!
Hozzád emelem, Uram, lelkemet!
Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm.
Istenem, benned bízom; ne szégyenüljek meg.
Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem.
Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem.
Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért.
Vezess engem a te igazságodban és taníts engem, mert te vagy az én szabadító Istenem, mindennap várlak téged.
Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy.
Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek.
Láttassék meg a te műved a te szolgáidon, és a te dicsőséged azoknak fiain. És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mi rajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!
Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.”
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Néhány évvel ezelőtt, a halottak napján családommal jártuk a temetőt, megállva, elcsendesedve a hozzátartozók sírjánál. Én csak két arcot tudtam felidézni, gyermekeim is kérdezték, kinek a sírjánál állunk, s mi majd odatalálunk-e a tietekéhez.
Tanítjuk őket, ahogyan tanultuk magunk is, ti is, ahogy ti is tanítjátok családjaitok ifjabbjait, hogy hogyan emlékezünk eleinkre, becsülve őket akkor is, ha személyes találkozásuk tán nem is volt velük.
A temetőből hazatérve a zsoltárokat kezdtem olvasni, ebből született az előbb hallott, talán kicsit furcsa válogatás.
Isten embereinek imádságaiból állt egybe egy ima, ami taníthat, bátoríthat, gyámolíthat ma is, mikor szeretteinkre emlékezni jöttünk. Mit mond?
Nemzedékről nemzedékre Istenhez emelt lélekkel, az Úr pásztorolása alatt élhettünk, Őreá bízva minden dolgunkat. S Ő adott füves legelőt, csendes vizeket, útjait megismertette eleinkkel, ösvényire megtanított bennünket is. Igazságában élhetünk, s Krisztusért való igazságából élhetnek szeretteink, akik már megjárták a halál árnyékának völgyét, akik már megtapasztalták azt, amiben mi reménykedünk: nem kell félnünk a gonosztól, mert Ő velünk van, megtartva ígéretét, minden napon, úgy életünkben, mint halálunkban, és megláttatik az Ő műve szolgáin: Krisztus áldozatáért kegyelmet, életet, üdvösséget talál nála mindenki.
Nem csüggednünk, bizonytalankodnunk kell, hanem Istenben bízón élni, mert Ő szabadításunkra munkálkodik. Azért küldte értünk az Egyszülött Fiát, hogy megmutassa: jó kedvvel van irántunk, megtartásunkat munkálja. S szeretteink – ha tudnának üzenni nékünk a számukra már elérkezett, számunkra még eljövendő országból – a tudtunkra adnák: jósága és kegyelme követnek minket életünk minden napján, s az Úr házában lakozhatnak – s lakozhatunk majdan mi is – hosszú ideig.
Így, szeretteinkre emlékezve, érettük hálát adva bízzuk magunkat Isten oltalmára, gondviselésére, szeretetére. Ámen.
Imádság
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
Záróének: 23. zsoltár 1. vers: „Az Úr énnékem őriző pásztorom…”