Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő Fiától, az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.
Fennálló ének: 77. zsoltár 1. vers: „Az Istenhez az én szómat, ...”
Derekas ének: 295. dicséret 1,2. vers: „Jézusom, ki árva lelkem ...”
A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: Rm. 6:1-11
„Mit mondunk tehát? Megmaradjunk-é a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen? Távol legyen: akik meghaltunk a bűnnek, mimódon élnénk még abban? Avagy nem tudjátok-é, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk azért ővele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk. Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele eggyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk. Tudván azt, hogy a mi óemberünk ővele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: Mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól. Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is ővele. Tudván, hogy Krisztus, aki feltámadott a halálból, többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik, Mert hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer; hogy pedig él, az Istennek él. Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban.”
Imádság
Igehirdetés előtti ének: 155. dicséret 1. vers: „Ó Úr Isten, légy közöttünk, ...”
Textus: Rm. 6:12-14
„Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban: Se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek. Mert a bűn tirajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Az olvasott igéből két verset had olvassak ismét: „Szánjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. Mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt.”
Kérdezhetjük, hogy miért írja mindezeket Pál, s miért teszi Istennek Lelke ezt ma számunkra aktuálissá? Akkor és azóta is sokan megkeresztelkedtek. Megkeresztelkedtek úgy, hogy a keresztséget semmi változás nem követte. Ez különösen akkor szembetűnő, ha felnőtt-keresztségről van szó. Akkor csak az volt – komoly előkészítéssel, és a megkeresztelkedő felnőttekkel együtt gyermekeiket is megkeresztelték. Az ige arról tanít, hogy mi a keresztség és mi következik mindebből?
Számba lehet venni, hogy egy megkeresztelt élete más, mint azé, aki nincs megkeresztelve? Vajon látjuk-e viselkedésén, neveltetésén, életén, hogy ő valamely keresztyén felekezethez tartozik?
A Szentírás - Testvéreim - a keresztség kettős voltáról tanít. Az egyiket Keresztelő János gyakorolta, s ő tett bizonyságot a másikról. Ezt mondta: Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de utánam jő aki előttem lett, aki nagyobb nálamnál, akinek nem vagyok méltó lehajolván sarujának szíját megoldani, Ő keresztel majd Szentlélekkel és tűzzel.
A vízzel való keresztség emberi elhatározás, a mi döntésünk: szeretnék megszabadulni, szabaddá lenni bűneimtől. Meghallottam a hívó szót: Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa! Szeretnék ehhez az országhoz közelíteni, szeretnék ebbe az országba eljutni!
A Szentlélek keresztsége követi ezt, hiszen felelet rá. Felelet a mi kérésünkre. Megtisztítattál, igyekszel elhívott voltod szerint élni, s a Lélek keresztsége ebben erősít meg.
A vízzel való keresztségben – ahogyan Pál mondja – eggyé leszünk Jézus halálának hasonlóságában, hogy a Lélek keresztségében eggyé lehessünk vele feltámadásának hasonlóságában is. Így adhatjuk oda magunkat az Istennek, mint akik halálból életre keltünk.
A kegyelem uralma alatt élhetünk, s akkor a kegyelemre kell tudnunk hagyatkozni, mindenkor és mindenben. Nem a törvényt, hanem a kegyelmet kell látnunk. Ami nem jelenti azt, hogy a törvénnyel nem kell törődnünk, ahogy Krisztus sem felrúgni jött a törvényt, hanem betölteni. Betölteni, hogy mindenben az Atya akarata legyen meg.
A következő versekben ott van a kérdésünk: „Mit is tehát? Vétkezzünk-é mivelhogy nem vagyunk törvény alatt, hanem kegyelem alatt? Távol legyen. Avagy nem tudjátok, hogy akinek odaszánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra? De hála az Istennek, hogy jóllehet a bűn szolgái voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtek a tudomány azon alakjának, amelyre adattatok. Felszabadulván pedig a bűn alól, az igazságnak szolgáivá lettetek.” Az igazság szolgáivá lettünk. Nem a magunkéi vagyunk! Ezt a keresztségben nyilvánítjuk ki. Talán nem is mi, hanem szüleink és keresztszüleink, amikor elhoztak Isten házába hálát adva: milyen drága kincset bízott ránk az Úr Isten! És úgy néztek ránk, mint Isten ajándékára, és anyánk áldásként várt, nem teherként hordott.
A keresztségben a hálaadás és a segítségkérés dominált - értünk is. Ha akkor úgy néztek ránk, mint Isten ajándékára, akkor most sem mondhatjuk azt: a magunkéi vagyunk! Vajon mennyire látható életünkön, hogy Krisztusnak jegyeztettünk? Hiszen mindannyiunk fején felszáradt már régen a keresztvíz. De akkor is láthatónak kell lennie annak a láthatatlan névnek a homlokunkon, amivel Jézus jelöl meg minden őhozzá tartozót! És mennyire látható, hogy meghalva a bűnnek, életre kelve Jézus igazságában, új életet élünk?!
A kettős keresztségnek van aki csak az egyik - emberi - részében részesül. Hiszen a vízzel való keresztség nem kötelezi Istent, hogy Lelkét is adja! Számunkra azonban elkötelezettségünk jele is! Hányan megkereszteltettek ebben az országban, s hányan éltek azután úgy, hogy Isten házába, gyülekezetébe el sem mentek, mit sem tudtak többet Istenről. Mert bár valaki megígérte az ő megkeresztelésükkor is, hogy »úgy nevelem és neveltetem«, de nem volt, aki beteljesítse. Megkereszteltettek. De a keresztség önmagában, a vízzel való külső megmosatás önmagában vajmi kevés, ha nem követi Isten megismerése, ha nem követi a Krisztusban való növekedés, ha nem taníttatnak meg arra: meghaltál a bűnnek, hogy a Krisztusban élj!
Új életet élünk? Aki nem taníttatott meg rá, honnan tudná, hogy meghalt a bűnnek és szabaddá lett a bűn alól, hogy Krisztusban éljen, a kegyelem uralma alatt, hogy odaadja magát az Istennek, mint halálból életre kelt. Márk feljegyzésében úgy olvassuk a keresztség parancsát, hogy mindennél élesebben kirajzolódik, mit jelent a hit és a keresztség: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik!”
A gyermeket, a csecsemőt, a - szeretnénk így mondani - néhány napos kisdedet nem vizsgáztatjuk le: hiszel - nem hiszel, hanem a szülők hitéért, a keresztszülők hitéért fogadjuk be a szent gyülekezetbe, Isten népe közé, bízva abban, hogy úgy nevelik és neveltetik, hogy a hitnek ajándékát vehesse ő is Isten kegyelméből. És ha nem, akkor, bármilyen fájdalmas is kimondani, megkeresztelten is el lehet kárhozni. Milyen felelősségünk van! Nem elég, hogy megkereszteltettünk, hanem annak láthatónak kell lennie rajtunk?
Hogyan mondja Pál? „Mert hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer; hogy pedig él, az Istennek él. Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban.”
Ne a mi gyakorlatunkra gondoljatok, amikor a vízzel meghintjük a gyermeket, hanem gondoljatok arra, ahogy gyakorolták Jézus korában: alámerítve! Aki alámerül a vízben, és ott marad: megfullad, meghal. Ki alámerült, meghalt a bűnnek, hogy utána, mintegy Istentől való magzatvízből új életre keljen, bűneitől megszabadulva, Krisztus feltámadásában részesedve, hogy Istennek éljen.
Testvéreim! Jól meg kell szívlelnünk az igének figyelmeztetését. Nem elég ugyanis keresztségünk okán református keresztyénnek tudni magunkat, hanem elsősorban Istennek kell élnünk! Nem a magunkéi vagyunk, mert nem azért szabadított meg bennünket Jézus, hogy utána magunkra hagyjon: itt van, tessék, szabad vagy, csinálj azt, amit jónak látsz, dönts úgy, ahogy akarsz!
Nem a magunkéi vagyunk! Mert nem mi szabadítottuk meg magunkat, hanem megszabadíttattunk! Nem a mi vérünk, szenvedésünk, fájdalmaink, tudásunk, gyötrelmeink árán, hanem Krisztus vére árán van szabadulásunk! Ahogy mondja az Ige: „Felszabadulván pedig a bűn alól, az igazságnak szolgáivá lettetek.” – mert Ő megfizetett értünk! Ott van rajtunk az Ő bélyege! De vajon látjuk-e és láttatjuk-e?: Ő magáénak jegyzett, hogy egész életünkkel tanúi lehessünk, tanúsítsuk, hogy ott van rajtunk a védjegy: Jézus Krisztus tulajdonai vagyunk. Nem rendelkezhetünk magunkkal. Nem dönthetünk gyermekeinkről, mert Jézus döntött és dönt rólunk, s nekünk az Ő döntését kell megtudakolnunk és feltétlen engedelmességben mindenben betöltenünk az Ő akaratát!. Ő azért van velünk - ígérete szerint - Lelke által minden napon, hogy így, Heidelbergi Káténk megfogalmazásával: „... szív szerint késszé és alkalmassá tegyen arra, hogy ezentúl Őnéki éljünk.” Ámen.
Imádság
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.
Hirdetések:
Záróének: 274. dicséret 1-4. vers: „Ki Istenének átad mindent, ...”
„Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.” (Mt 5:9)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérlek – ha van rá lehetőséged – támogasd a Decsi Református Temetőért Alapítványt.
Számlaszáma: 70400036-10308275. Köszönöm.