A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: 1Kor 15:19-26
„Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lőn azoknak, kik elaludtak. Miután ugyanis ember által van a halál, szintén ember által van a halottak feltámadása is. Mert amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek. Mindenki pedig a maga rendje szerint. Első zsenge a Krisztus; azután a kik a Krisztuséi, az ő eljövetelekor. Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; a mikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erőt. Mert addig kell néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.”
Textus: 1Kor 15:22
„amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Mai Igénk a feltámadásról, a Krisztus által való életről tanít bennünket. „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” – „A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk.” (Rm 5:5)
A halálról és a feltámadásról nagyon sok vélekedés van még a keresztyén emberek között is: sokan nem tudják hinni a feltámadást → képzeletük megkötözöttsége miatt → a »hogyan« miatt.
„Ádámban mindnyájan meghalnak…” – „porból lettél és porrá leszesz”. „azonképpen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek”
Sokakban a feltámadás azonos az üdvösséggel, az örök élettel. Hitvallásunk: „lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat.” Mindezek alapján a feltámadás nem mást jelent, mint azt, hogy mindenkinek oda kell állnia Isten elé, számadásra. Ezt senki sem kerülheti el. De hogy ennek milyen következménye lesz, kit állít jobb és kit balkeze felől, azt nem tudhatjuk. Csak azt, hogy elé kell állnunk. Elkerülhetetlenül. Igénkben erre vonatkozik a „mindnyájan”.
A feltámadásnak nincs semmiféle feltétele → nem a hit, az engedelmesség, jóság, hűség, állhatatosság kérdése → ezek majd megítélésünket befolyásolják!
Mindenkinek van hát része a feltámadásban → az azt követő, örökké tartó életben azonban csak azoknak, akik megállnak a „vizsgán”! S van-e, lehet-e oly ember, ki megállhatna? Van-e, aki mentes minden bűntől, még az eredendőtől is? Hiszen mindegyikünkre igaz a zsoltár szava: „Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám” (Zs 51:7)
Hogyan állhatunk meg a „vizsgán”? Hogyan reménykedhetünk, hogy a feltámadást követően Atyánk nekünk is örök életet rendel? Ha már most Krisztushoz tartozunk, ha már most Krisztusban élünk – mert Fiáért kegyelmet találunk Atyánknál! Nem érdemeink szerint, nem bűntelenségünk okán, hanem Krisztusért, kegyelemből!
De addig is – e testben élve, veszélyek közt élünk → „Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.” Krisztus legyőzte a gonoszt, de az – végvonaglásaiban – még sokakon ejthet sebeket, még sokakat elszakaszthat Krisztustól! Bűneinkkel ezt a végvonaglást hosszabbítjuk, szenvedéseinket sokasítjuk.
„Mint utolsó ellenség…” – „Elnyeletett a halál diadalra.” (1Kor 15:54) Csak az tud így vallani, → aki már legyőzöttnek látja a halált, aki már Krisztusban él, aki Krisztust szolgálja, akaratát cselekszi → nem pedig a halál fullánkját osztogatja bűneivel.
Szeretteim! Nem kerülhető meg sokak kérdése: Ha úgy szerette Isten e világot, ha Krisztus győzedelmeskedett a halál felett → miért annyiak értelmetlen kínja, évtizedes szenvedése, gyötrődése és pusztulása?
Krisztus győzött. Nem könnyű győzelmet aratott – életét adta a győzelemért!
A Sátán minden kísértésének ellene állt, mert bűn nélkül élt, s tudott megfelelni a kísértő gonosznak! Emlékezzünk csak háromszori megkísértésére! Emlékezzünk rá, hogy amikor bennünket kísért, tudjunk hasonlóképpen felelni! Imádkozzunk azért is, hogy ismerjük meg a kísértő mézes-mázos szavait, hogy azok el ne hitessenek bennünket – még ha az Írást idézi is! Egy „Uram, segíts most!”-ra mindenkor van módunk – s Ő mindenkor kész segítségünkre sietni!
Vigyáznunk kell azért is, mert a mi figyelmetlenségeink, bűneink mintegy élesztik, életben tartják a gonoszt → és így – bár meg nem akadályozzák az utolsó ellenség teljes eltörlését – de végtusája áldozatainak sokasítóivá lehetnek.
Ádámot a bűn taszította ki az édeni kertből.
Bennünket bűneink tartanak távol az élet földjétől.
De a bűneiket bánók Krisztusért bocsánatot nyernek, kegyelmet találnak → s jó reménységgel lehetnek a felől, hogy a feltámadást követő megméretésben életben tartatnak.
„Más a mennyeiek dicsősége, más a földieké. Éppen így a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Van érzéki test, és van lelki test is. Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé. De nem a lelki az első, hanem az érzéki, azután a lelki. Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, mennyből való. Amilyen ama földi, olyanok a földiek is; és amilyen ama mennyei, olyanok a mennyeiek is. És amiképpen hordtuk a földinek ábrázatját, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatját is. Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára. Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra. Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad? A halál fullánkja pedig a bűn; a bűn ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, aki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15: 40-58) Ámen.
„Szerelmes atyámfiai! Erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.”
(1Kor 15: 58)