Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő Fiától, az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.
Lekció: Lk 22:14-23
„És mikor eljött az idő, asztalhoz üle, és a tizenkét apostol ővele egyetembe. És monda nékik: Kívánva kívántam a húsvéti bárányt megenni veletek, mielőtt én szenvednék: Mert mondom néktek, hogy többé nem eszem abból, míglen beteljesedik az Isten országában. És a pohárt vévén, minekutána hálákat adott, monda: Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között: Mert mondom néktek, hogy nem iszom a szőlőtőkének gyümölcséből, míglen eljő az Isten országa. És minekutána a kenyeret vette, hálákat adván megszegé, és adá nékik, mondván: Ez az én testem, mely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképen a pohárt is, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely tiérettetek kiontatik. De íme annak a keze, aki engem elárul, velem van az asztalon. És az embernek Fia jóllehet, elmegy, mint elvégeztetett: de jaj annak az embernek, aki által elárultatik! És ők kezdék egymás között kérdezni, vajon ki lehet az őközöttük, aki ezt meg fogja tenni?”
Textus: 1Jn 1:7
„Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Jézus mondta: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” Nem egy-egy emberre árasztja világosságát – hanem minden követőjére! Nincs magányos keresztyén – mert hitünk közösségben valósul meg, egymáshoz való viszonyulásainkban.
Mai újszövetségi igénk az utolsó vacsorát történéseit adja elénk – kicsit másként, mint az úrvacsoraosztáskor hallott szereztetési igében. Itt jobban kidomborodik, hogy Jézus abból a 12-ből, kik évek óta vele vannak, közösséget kíván formálni. „Kívánva kívántam a húsvéti bárányt megenni veletek.” A húsvéti bárány nem magányos vacsora. Indulásra felkészülve fogyasztották. A szabadulás útjára való indulásra várva! Honnan van? „Szóljatok Izráel egész gyülekezetének, mondván: E hónak tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt az atyáknak háza szerint, házanként egy bárányt. Hogyha a háznép kevés a bárányhoz, akkor a házához közel való szomszédjával együtt vegyen a lelkek száma szerint; kit-kit ételéhez képest számítsatok a bárányhoz. A bárány ép, hím, egy esztendős legyen; a juhok közül vagy a kecskék közül vegyétek. És legyen nálatok őrizet alatt e hónap tizennegyedik napjáig, és ölje meg Izráel községének egész gyülekezete estennen. És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, ahol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára. A húst pedig egyék meg azon éjjel, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel egyék meg azt. Ne egyetek abból nyersen, vagy vízben főtten, hanem tűzön sütve, a fejét, lábszáraival és belsejével együtt. És ne hagyjatok belőle reggelre, vagy a mi megmarad belőle reggelre, tűzzel égessétek meg. És ilyen módon egyétek azt meg: Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálcáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr páskhája az. Mert általmegyek Egyiptom földén ezen éjszakán és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földén, az embertől kezdve a baromig, és Egyiptom minden istene felett ítéletet tartok, én, az Úr. És a vér jelül lesz néktek a házakon, amelyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Egyiptom földét. És legyen ez a nap néktek emlékezetül, és ünnepnek szenteljétek azt az Úrnak, nemzetségről nemzetségre; örök rendtartás szerint ünnepeljétek azt.” (2Móz 12:3-14)
Jézus a törvény szerint járt el. Egy embernek sok egy bárány – a maga családját: tanítványait ültette hát maga mellé.
És a régi ünnepet töltötte meg új tartalommal. Az Istennek Báránya a páskha bárányt fogyasztja övéivel. Nem az öldöklő angyal érkezésére készül – hanem hogy vérét adja, hogy az által megjelöltek, a haláltól védettek, megtisztítottak lehessenek mindazok, akik az Ő világosságában járnak.
„Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.”
Testvéreim! Jézus azt mondta övéinek: „Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között.” Az övéinek közösségük kell, hogy legyen nem csak az élő Úrral, hanem egymással is! Közösségünk – minket! Nincs egyedüli kiválasztottság az üdvösségre! Nem engem tisztogat az életre, hanem minket! Ad ugyan egyéni feladatokat, felruház személyes képességekkel – de mindezt azért és arra nézve teszi, hogy az általa egybegyűjtöttek közösségét szolgáljuk azokkal!
Ma nagyon divatos – és nem jelentéktelen kereseti lehetőség – közösségfejlesztő, csapatépítő tréningek tartása. Sokan vannak, akik nem keveset fizetnek ezért.
Szigorúan a mai ige alapján azon gondolkozom, hogy amikor karácsony ünnepén az Úrnak szent asztalához járulhattunk, hogy ott együtt éljünk megtöretett testének és kiontott vérének jegyeivel, mennyire gondoltunk arra, hogy ez több a személyes bűneink bocsánatának vételénél, több az egyenkénti megtisztításnál – mert azért cselekszi ezt velünk, hogy tudatosuljon bennünk: minden különbözőségünk ellenére összetartozunk! Nem egyedül kell járnunk az Ő útját, nem egyedül vagyunk Őelőtte, tökéletességre vágyva – hanem mindannyian az övéi vagyunk. S ebben nem az a csoda, hogy a másik miért, holott … – hanem az a csoda, hogy én miért? Hiszen én sem vagyok különb!
Azon töprengtem a napokban, hogy vajon hányan vagyunk, akinek ha segít valaki álmai megvalósításában, akkor a puszta viszonosság alapján mi is készek vagyunk segíteni neki, még ha mások is az Ő álmai, a vallása, a nemzetisége? Kö9nnyít-e ezen, ha egy a nemzetiségünk, vallásunk? Tudjuk-e mi, kik Krisztus színe előtt együtt vagyunk, kiket az Úr asztaltársasága közösséggé formál, kik az Ő világosságában járunk segíteni egymást, önzetlenül, semmit sem várva érte – éppen úgy, amint Krisztus is segedelmünkre van, meghallgatva imáinkat, s ellátva minket minden szükségessel! Vajon hányan vagyunk, akik nem valamiért, nem a viszont-segítségért, hanem valóban szívességből, a szívnek indulatából segítünk, pusztán azért, mert ugyanabba a közösségbe jegyeztettünk
S rá kellett ébrednem: kevesen vagyunk. De nekünk, keveseknek, törekednünk kell a tökéletesedésre. Nem csak járhatunk Krisztus előtt, de még asztaltársaiul is kiválasztott minket. Számunkra mindig van hely az Ő asztalánál, hogy ott nyújtsa felénk megtöretett testének és kiontatott vérének jegyeit. A mi asztalunknál is van hely az Ő számára? S ott mit adunk neki? Adhatnánk annak jelét, hogy mint övéi, összetartozunk, egy akaraton vagyunk, s egymást segítve, oltalmazva járjuk útját, hogy róla tegyünk vallást cselekedeteink nyelvén is. Ámen.
„Minden gondotokat Őreá vessétek, mert néki gondja van reátok.” (1Pt 5:7)