A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: Zs 90:1-17
„Mózesnek, az Isten emberének imádsága. Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre! Minekelőtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktől fogva mindörökké te vagy Isten. Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza embernek fiai! Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel. Elragadod őket; olyanokká lesznek, mint az álom; mint a fű, amely reggel sarjad; Reggel virágzik és sarjad, és estvére elhervad és megszárad. Bizony megemésztetünk a te haragod által, és a te búsulásod miatt megromlunk! Elődbe vetetted a mi álnokságainkat; titkos bűneinket a te orcádnak világa elé. Bizony elmúlik minden mi napunk a te bosszúállásod miatt; megemésztjük a mi esztendeinket, mint a beszédet. A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk. Ki tudhatja a te haragodnak erejét, és a te félelmetességed szerint való bosszúállásodat? Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. Térj vissza Uram! meddig késel? és könyörülj a te szolgáidon. Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, hogy örvendezzünk és vigadjunk minden mi időnkben. Vidámíts meg minket a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, az esztendőkhöz képest, amelyekben gonoszt láttunk. Láttassék meg a te műved a te szolgáidon, és a te dicsőséged azoknak fiain. És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mi rajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!”
Textus: Jer. Sir. 3:22-24
„Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az Ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged! Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.”
Hálaadásra Egybegyűlt Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Óév estéje a hálaadás és a számadás ideje. Nem csupán magunkban való számvetés, hanem számadás, Jézus példázata szerint, az Istentől kapott javakról. (A talentumokról való példázat Mt 25:14-30)
Ezek alapján: Hogyan kezdtük az évet – és mire jutottunk? Bizonnyal félelemmel és szorongással. S amint közeledünk az esztendő vége felé, elkezdünk visszatekinteni az év elején megfogalmazott – kimondott vagy éppen kimondatlanul maradt – elhatározásokra, vágyakra, s próbáljuk felmérni, hogy mennyi valósult meg belőlük. Nem tudom, hiszen nem tudhatom, kinek mily vágyai, reményei, célkitűzései voltak ez esztendő kezdetén, még az esetleges közös vágyakról, tervekről sincs tudomásom. Így igen nehéz helyzetben volnék, ha az általam ismertek alapján kellene mérleget készítenem. De nekünk most nem egymás előtt, együtt kell valamiféle lelki évzárást véghezvinnünk, hanem arra lehet és szükséges hálaadással visszatekinteni, hogy mihez adott segedelmet mennyei Atyánk ez esztendőben. Arról kell megemlékeznünk, hogy az Ő segedelmével hogyan gazdálkodtunk: tudtuk-e, mertük-e véghezvinni mindazt, amihez Ő erőt, értelmet, lehetőséget adott?
Hiszen már az első reggelen is az Urat kérve lehettetek együtt, kérve imádságban Lelke segedelmét, maradjon velünk és erősítse a hitünket, reményünket, szeretetünket. Megvallhattátok: kegyelméből és irgalmasságából élünk, Őbenne bízunk. S Ő mindannyiónkra bízott kincseket – talentumokat – melyekről számot kell adnunk: hogyan éltünk velük – éltünk-e velük? Milyen kincseket gyűjtöttünk?
3 gyermek lett a keresztségben Krisztusé. 2 fiú és 1 leány.
Konfirmáció 2012-ben nem volt.
2 ifjú pár kérte Atyánk áldását házasságkötésére.
6 testvérünk (3 férfi és 3 asszonytestvérünk) koporsója mellett vehettük Isten Lelkének vigaszt adó áldásait.
S vannak oly „adatok”, melyekről nem vezetnek sehol e földön anyakönyvet: hányan ismerték el és fogadták el Uruknak Jézust? Hányan vannak, kik korábban vendégségbe jöttek Isten házába, de már mint gyermekek jönnek az Atya közelségét keresve? S vajon hányan élték át – szívükben a Lélek kigyúlt tüzével – az Isten közelségének boldogító örömét? Hányan találtak utat Krisztus keresztjéhez – hogy ott szabadulást és feloldozást nyerjenek?
Nehéz mindezekről számot adnunk egy oly esztendő végével, mikor el kellett köszönni a gyülekezet lelkipásztorától. Bármily fájó is sokakban ez az elválás, de ez nem mentesít a magunk dolgaival való szembenézéstől, az azokról való számadástól. Ennek során megint, szorítani kezdenek félelmeink: talán nem tettünk meg mindent, talán nem jól hirdettük Krisztust, talán késedelmesek voltunk a szólásra, talán túlságosan is a láthatókra figyeltünk. De ha a keskeny útra – Krisztus útjára – nem léptünk, hogyan hívhattunk volna? S ha azon jártunk – volt-e elég bizodalmunk másokat is hívni erre a nem könnyű, de mégis gyönyörűséges útra? Sokszor káprázatban élünk: egy megújítás, egy szép gyülekezeti nap emléke mind azt láttatják: minden rendben halad. Pedig mi magunk is tudnánk sorolni, hogy mennyi minden nincs, ami volt egykoron. Bár nem a régi időket sírjuk vissza, mégis elgondolkozhatunk: eleinknek – vagy akár nekünk magunknak – egykoron miért volt indíttatásu(n)k vasárnap délután is templomba jönni. Valahányszor belépünk a templomba, a tábla mementóként figyelmeztet!
Mindezek után-során azt kérdezhetnétek: hogyan állhatunk így számadásra Istenünk elé? Hogyan? Hálaadással! Hálaadással azért, ami végbement Atyánk segedelmével! Hálaadással azért, hogy megláttatja velünk fogyatkozásainkat, mulasztásainkat, nem ítélő szóval, hanem szelíd szeretettel – hogy keressük magunkban a változás lehetőségét, hogy még teljesebben forduljunk felé, még nagyobb buzgósággal járjuk nékünk rendelt útjait!
Testvéreim! Most még van lehetőségünk hasznosítani nékünk adott talentumait! A mát követi-e holnap? Nekünk minden mát ki kell használnunk a nékünk adott javai hűséggel való használatára – hogy láthassa Atyánk igyekezetünket, s majdan hozzánk is így szóljon: „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.”
Adjunk hálát Istenünknek, hogy Igéje ma is hálaadó imádságunk lehet! Előtte megnyitott, néki felajánlott szívvel valljuk: „Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az Ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged! Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.” Ámen
Adjon Isten mindnyájatoknak békességes, Urunk kegyelmében bővelkedő új esztendőt – s találkozást Ővele és egymással a holnap 10 órakor kezdődő istentiszteleten.
„Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.” (Zs 37:5)