A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: Fil 4:10 - 23
„Felette igen örültem pedig az Úrban, hogy immár valahára megújultatok az énfelőlem való gondviselésetekben; mely dologban gondoskodtatok is, de nem volt alkalmatok. Nem hogy az én szűkölködésemre nézve szólnék; mert én megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek. Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Mindazáltal jól tettétek, hogy nyomorúságomban részesekké lettetek. Tudjátok pedig ti is, Filippibeliek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, mikor Macedóniából kimentem, egyetlen egyház sem volt részes velem a kölcsönös adásban és vevésben, csak ti egyedül: Mert már Tesszalonikába is, egyszer is, másszor is, küldtetek nékem szükségemre. Nem mintha kívánnám az ajándékot; hanem kívánom azt a gyümölcsöt, mely sokasodik a ti hasznotokra. Megkaptam pedig mindent, és bővölködöm; beteltem, vévén Epafroditusztól, amit küldtetek, mint kedves jó illatot, kellemes, tetsző áldozatot az Istennek. Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban. Az Istennek pedig és a mi Atyánknak dicsőség mind örökkön örökké. Ámen. Köszöntsetek minden szentet a Krisztus Jézusban. Köszöntenek titeket az atyafiak, akik velem vannak. Köszöntenek titeket minden szentek, mindeneknek felette pedig a császár udvarából valók. A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen.”
Textus: Fil 4:13 – 19
„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” – „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Advent előző vasárnapján így zártuk az igehirdetést: Istenünk Atyánk nem átformál – hanem visszaállítaná azt az állapotot, melyben megalkotott. A békesség és a szeretet embereivé kíván visszaalakítani – mert bűneink és önfejűségünk és másokra hallgatásunk békétlenné és szeretetlenné tett.
Pál apostolnak a Filippi-beliekhez írt levele korábbi szakaszában így vall magáról: „Buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam. De amelyek nékem egykor nyereségek voltak, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem, és találtassam Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján.” „Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. Atyámfiai, én önmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna: De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.”
Nehéz beismerni: nincs igazságom, nem vagyok tökéletes. Ma, advent utolsó vasárnapján, az ünnepre, az úrvacsorára készülve el kell tudnunk ismernünk. S hogy ezt ne félelemmel tegyük – bíztatást kapunk: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” Annak beismeréséhez, megvallásához, hogy nincs, hogy üresek vagyunk, Ő ad erőt!
Adventben sem megtöltekezve, megtelten várunk – így nem lenne helyünk az érkező befogadására! Annyi mindenre figyelünk, hogy szép legyen az ünnep – de figyelünk-e a most is jelenvalóra, ki által nem csak szép, kellemes, hanem áldott az ünnepünk?! Úgy érezzük, a készületekben oly sok erőre lenne szükségünk – s nekünk nincs. Nem zúgolódnunk kell, hanem belátnunk erőnk végességét, fogyatkozó voltát. S most hallhatjuk, hol kell keresni, kitől lehet kérni, elfogadni a mindenre elégséges erőt!
Testvéreim! Mindennapi félelmünk és szorongásunk – ami így, ünnep előtt csak fokozódik → el tudunk-e készülni, véghez tudunk-e vinni minden szükségest? Ahogy erre gondolunk, s képzeletünkben felmérjük: mi minden vár még ránk (s mi mindenről még nem is tudunk!) Nagyon kicsinynek érezzük magunkat. Kicsinynek, kinek mindig tűrnie kell. El tudjuk-e mondani magunkról: „Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is.” Pál azért tudja mondani, mert mindezekhez nem önmagában kereste az erőt. Mi is akkor tudjuk mondani – s akkor nem csak mondani tudjuk, ha ezekhez nem magunk akarunk erőssé lenni, hanem elfogadjuk, átéljük: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” Ez nem csak váradalom bennünk, hanem tapasztalás is, hisz sokszor átéltük már: „Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja.” (Ézs 40:29) Ennek alapján tekinthetünk bátran a jövendőbe → mert nem egyedül vagyunk, nem csupán együtt vagyunk, hanem JC-vel élhetünk! S mert mi már – vagy közülünk sokan – áréltük, mily erőt ad jelenléte, bátoríthatunk és bíztathatunk, mint Pál: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.”
Testvéreim! Adventben, várakozásban, készületben nem az a feladatunk: mi töltsünk be minden szükséget, hanem engedjük, fogadjuk el, hogy Ő megcselekszi! Ehhez csak annyi kell: „Megtörve és üresen adom magam neki, hogy újjá Ő teremtsen, az űrt Ő töltse ki!”
Szeretteim! Amikor várunk, készülünk, újabb és újabb dolgok hiányát vesszük észre! Valami mindig hiányzik! Valamire még szükség lenne! Pál is sorolhatta volna, emberileg mi mindenre lett volna szüksége, de ő mégis – a filippi-beliek rész szerint való ajándékainak vétele után is – azt mondja →” Megkaptam pedig mindent, és bővölködöm.” S itt nem arra gondol: a csomag hiánytalanul megérkezett! A „mindent” már korábban megkapta → a damaszkuszi úton, mikor földre esve kérdezte: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” (Acta 9:6) A „minden” Krisztus Jézusban lett az övé – mert ő Krisztusé lett, aki betölti minden szükségét. Ha nem adod át magad Krisztusnak, képtelen vagy ajándékai elfogadására is!
Testvéreim! A „mindent” mi nem tudjuk adni egymásnak – de bíztathatjuk egymást Krisztus befogadására, néki való engedelmességre →s Őbenne minden a miénk lesz, Őbenne mindenre lesz erőnk! Ő a tökéletes ajándék, az igazi kincs, aki minden megajándékozottat igazzá és tökéletessé tesz! Fogadd el, hogy téged is megváltoztasson! Hirdesd, hogy mások is keressék, megtalálják és részeseivé legyenek ajándékainak! Tégy bizonyságot róla alkalmas és alkalmatlan időben, hogy mind többen vallhassuk hálatelt szívvel: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” Ámen
„A mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk;
Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket.”
(Fil 3: 20-21)