A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: Lk 15:11 - 32
„Monda pedig: Egy embernek volt két fia; És monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztük a vagyont. Nem sok nap múlva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözött; és ott eltékozolta vagyonát, mivelhogy dobzódva élt. Minekutána pedig mindent elköltött, támadt nagy éhség azon a vidéken, és ő kezdett szükséget látni. Akkor elmenvén, hozzá szegődött annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldte őt az ő mezeire disznókat legeltetni. És kívánta megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, amit a disznók ettek; és senki sem adott néki. Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg! Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy! És felkelvén, elment az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátta őt az ő atyja, megesett rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esett, és megcsókolgatta őt. És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívattassam! Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira! És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vigadjunk. Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vigadni. Az ő nagyobbik fia pedig a mezőn volt: és mikor hazajőve közelgetett a házhoz, hallá a zenét és táncot. És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozta, mi dolog az? Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatta a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte őt vissza. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Az ő atyja annakokáért kimenvén, kérlelte őt. Ő pedig felelvén, monda atyjának: Íme ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vigadjak. Mikor pedig ez a te fiad megjött, aki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot. Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd! Vigadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott.”
Textus: Lk 15:20
„Mikor pedig még távol volt, meglátta őt az ő atyja, megesett rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esett, és megcsókolgatta őt.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Advent első vasárnapján így zártuk az igehirdetést: Ő (JC) vár ránk, hogy elinduljunk útján, felvegyük az Ő keresztjét minden nap, hogy úton legyünk felé, akiben van a mi egyetlen, életre tartó kincsünk, hogy megérkezésünk lehessen Őhozzá → hogy szívünk is Őnála legyen!
Ő felkészült fogadásunkra. Ő hív ez adventben is: „Jertek el, mert immár minden kész!” (Lk 14:17)
Advent második vasárnapján a legismertebb bibliai történettel szólít meg minket Atyánk, a tékozló fiú történetével.
Kik a szereplők – s melyik vagyok én?
Az atya – az Atya; de tán inkább JC
A tékozló fiú – ezek lehetünk akár mi is.
A reklamáló fiú – ezek is lehetünk mi!
Mert mi is történik – s mi ennek a jelentősége számunkra adventben?
Mit tesz egyik, másik, harmadik?
A tékozló – az ifjabb – kikéri a vagyonból rá eső részt.
A reklamáló teszi a mindennapok dolgait – és vár: egyszer övé lesz minden. Végül nemtetszését nyilvánítja öccse visszatérésekor.
De mit tesz az Atya?
Kiadja a részt, elengedi – és bizonnyal várja a híreket. Nincs lehetősége a kommunikációra, de adott lehetőségeivel figyel. Nem lebeszél, nem kitagad, nem irányít (ezt az apa tenné!)– tegyen-legyen belátása szerint! Bizonnyal szomorú, s gyakran néz a távolba. Nem hív vissza – de kész visszafogadni! Nem vádakat készít elő – hanem ölelésre tárt karokat!
S egyszer csak feltűnik a fiú. Rongyosan, mocskosan éhesen, semmit sem hozva. Nem volt könnyű a felismerés, még nehezebb volt annak megvalósítása: bevallani: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívattassam!”
Az apa így fogadná: Láttam előre e gyászos véget!
Az Atya így fogadja: „megesett rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esett, és megcsókolgatta őt.” Majd így szól szolgáinak: „Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira! És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vigadjunk. Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott.”
Szó sem esik a jogi helyzet hogyanlétéről, egyszerűen örül. Örül az atya, örül a visszatért, a befogadott.
Az apa híreket vár – az Atya figyelemmel kísér!
A testvér: az örökségét várja. Semmit nem mer kérni az atyjától – bizalmatlan iránta.
Számon kéri, hogy a másik miért?
Mikor van az advent? A visszatérő szándék születésekor – az elinduláskor – a hazaérkezéskor?
A szándék megszületése: önvizsgálat, bűnbánat.
Az elindulás: az advent – már közeli a megérkezés! Az apákhoz félő: vajon hogyan fogadnak? Az Atyához bizalommal!
Van-e vágy benned a visszatérésre, visszatalálásra? „Eltévedtem, mint juh …”
A már megérkezettek, az el sem távolodottak örülnek-e a visszaérkezőnek? Felróják mulandó javaik elkótyavetyélését?
„Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? És ha megtalálta, felveti az ő vállára, örülvén. És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédait, mondván nékik: Örvendezzetek én velem, mert megtaláltam az én juhomat, amely elveszett. Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre. (Lk 15:4-7)
Tudsz-e örülni a másik örömének, visszatalálásának, sikerének? Teszel-e azért, hogy az elkóborolt merjen visszaindulni az Atyához? Ámen
„Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet, amelyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt.” (1Tim 6:24, 12)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom
a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérlek – ha van rá lehetőséged – támogasd
a Decsi Református Temetőért Alapítványt.
Számlaszáma: 70400036-10308275
Köszönöm.