Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő Fiától, az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.
A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: 1Móz 38:13-16, 24-26
„Hírül adták pedig Thámárnak mondván: Ím a te ipad Thimnába megy juhainak nyírására. Levette azért magáról özvegyi ruháját, elfátyolozta és beburkolta magát, és leült Enajim kapujába, mely a Thimnába vezető úton van; mert látta, hogy felnövekedett Séla, és még sem adták őt annak feleségül. Meglátta pedig őt Júda, és tisztátalan személynek gondolta, mivelhogy befedezte orcáját. És hozzá tért az útra és monda: Engedd meg kérlek, hogy menjek be te hozzád, mert nem tudta, hogy az ő menye az. Ez pedig monda: Mit adsz nékem ha bejössz hozzám? És felelte: Küldök néked az én nyájamból egy kecskefiat. És az monda: Adsz-é zálogot, míg megküldöd? És monda: Micsoda zálogot adjak néked? És monda: Gyűrűdet, gyűrűd zsinórját és pálcádat, mely kezedben van. Oda adta azért néki, és bement hozzá, és teherbe ejtette.”
„És mintegy három hónap múlva jelentették Júdának, mondván: Thámár a te menyed paráználkodott, és íme terhes is a paráznaság miatt. És monda Júda: Vigyétek ki őt, és égettessék meg. Mikor pedig kivinnék, elkülde az ő ipához, mondván: Attól a férfiútól vagyok terhes, akiéi ezek. És mondta: Ismerd meg, kérlek, kié e gyűrű, e zsinór, és e pálcza. És megismerte Júda és monda: Igazabb ő nálamnál, mert bizony nem adtam őt az én fiamnak Sélának; de nem ismerte őt Júda többé.”
Textus: 2Móz 20:14,15
„Ne paráználkodjál.” – „Ne lopj.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Ma ismét két parancsolatot ad elénk Atyánk, a 7. és 8. parancsolatokat. A kettő együtt 4 szó – és mégis menyivel több, mily mélyen jelen vannak életünkben, hétköznapjainkban!
Felszínesen gondolkozva a 7. parancsolat a legősibb mesterség tiltása. De a paráználkodás a törvényadás előtt is tiltott volt, halálbüntetés járt érte – és mégis voltak felavatott parázna asszonyok. Kettősség – mint az imént hallott Júda-Thámár történetben is: elítélték és éltek vele. Tulajdonképpen azóta sincs másként. Akkor, ott, amint kiderült Thámár „bűne”, kész volt az ítélet: égettessék meg! Thámár életét a zálogba kapott gyűrű, zsinór és pálca menti meg – Júda mer igazat mondani: „Igazabb ő nálamnál” Thámár özvegy volt, Júda menye volt, Sélát nem adta hozzá Júda – bár megígérte. Sógorházasság intézménye Izraelben.
Júda belátta: Mondhat-e ítéletet az, aki bűnös? Szinte halljuk Jézus szavát a parázna asszony felett: „Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ.”
(Jn 8:7) Ha ezt napjainkban is, akár csak egyházunkban is betartanánk – ahol valljuk, hogy hitünk egyedüli zsinórmértéke a Szentírás!, s a hit pedig holt cselekedetek nélkül, tehát cselekedeteink alapjának is a Szentírásban foglaltaknak kellene lenniük! – akkor mennyivel kevesebb per lenne és mennyivel kevesebb egyoldalú, előre gyártott ítélet születne! Netán még hitelességéből is visszanyerne valamit, s nem taszítaná az álszenteskedés az embereket!
Thámár történetét nézve meg kell állapítanunk, nem ő volt a kezdeményező. De mégis őt ítélnék el. A férfit csak a tettenérés esetén – vagy akkor sem?
Mi a paráznaság, amit a törvény tilt? Odaadni magam másnak, mint akié vagyok, odaadni magam valami ellenszolgáltatásért.
Ebből két dolog következik: A Heidelbergi Káté 1. kérdésére (Mi néked életedben és halálodban egyetlenegy vigasztalásod?) adott feleletben valljuk:
„Az, hogy testestől-lelkestől, mind életemben, mind halálomban nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok, aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett s engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított, és úgy megőriz, hogy mennyei Atyámnak akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le fejemről, sőt inkább minden az én üdvösségemre kell, hogy szolgáljon. Ezért Szent Lelke által is engem az örök élet felől biztosít és szív szerint késszé és hajlandóvá tesz arra, hogy ezentúl Őnéki éljek.” Ha pedig az Ő tulajdona vagyok, nem adhatom magam másnak. Sem testemet, sem lelkemet! Még időlegesen, még ellenszolgáltatásért sem! Mert ha odaadom magam, testemet, lelkemet, gondolataimat, elveimet, akkor megtagadom azt, ami vagyok, és megtagadom azt, akié vagyok! S mindezek után mégis mely sokan veszik a bátorságot ahhoz is, hogy ítélkezzenek mások felett! Hogyan mondja Jézus a Hegyi Beszédben? „Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott íme, a te szemedben gerenda van? Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!” (Mt 7:3-5)
És máris itt a másik következmény, a másféle paráznaság – mert ez is az! Ha az érdekem úgy kívánja, nem veszem észre a másik szálkáját, s akkor talán ő is úgy tesz, mintha nem lenne gerendám! Konkrétabban: egyetértek a főnökömmel, hogy nekem adjon kedvezményeket; nem kérem számon feleségem hűségét, nehogy ő is számon kérjen engem. Valamit – valamiért! Mely sokan gondolkoznak így, s azt hiszik, hogy csak a nemiség körében beszélhetünk paráznaságról! Nem!
Nem adhatom el magamat, testemet, lelkemet, gondolataimat, véleményemet, még időlegesen sem! Ezzel is paráznává tehetem magamat. Tudom, nehéz ellenállni az oly helyzetekben, mikor néhány fejbólintásért, együttérző mosolyért, támogató szavakért cserébe biztosnak érezhetjük állásunkat, jobbnak munkabeosztásunkat.
Mit tett Jézus az eléhurcolt parazna asszonnyal? „Mikor pedig Jézus felegyenesedék és senkit sem látott az asszonyon kívül, monda néki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged? Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!” (Jn 8:10-11) Ezt is gyakorolnunk kellene! A nem kárhoztatást, a megbocsátást! De mi még azoklnak sem, vagy csak nehezen bocsátunk meg, kik az Úrtól már kegyelmet nyertek!
„Ne lopj” – hangzik a 8. parancsolat. Erről sem kell sokat beszélni, természetes, hogy a másét nem veszem el. Neked az. Nekem is. De hányaknak nem!
Hányan mentegetik magukat: vettem belőle, nem tudom hogy kié, kitől kellett volna kérni! De ha tudom, hogy nem az enyém – s ha még azt sem tudom, hogy mim van, akkor valami nagyon nagy baj van! – akkor nem veszek belőle. Kérni kérhetek, ha megkínálnak, elfogadhatom, de önhatalmúlag nem vehetek belőle.
Mert csak a magamé felett van rendelkezési jogom, a másoké felet nincs!
Halljuk csak újra a Heidelbergi Kátét! „Az, hogy testestől-lelkestől, mind életemben, mind halálomban nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok…” Nem hogy nincs semmim, ami felett rendelkezhetnék, de még önmagam felett sem! Mert az Úré vagyok! Tudom, hogy ez sokak fülének kemény és kellemetlenül hangzó, de ha az ő fülük megkímélése okán kikerülném a Szentírás tanítását, megcsonkítanám eleink hitvallását, akkor egyszerre szegném meg a 7. és 8. parancsolatokat: Paráznává lennék, mert kényelemre váltottam meggyőződésemet, s lopással is vádolna Atyám, mert eltüntettem az igazságot!
Testvéreim! Egykor ifjúságomban én is úgy gondolkoztam: meg kell ugyan tanulnia Törvényt, de sokat foglalkozni nem kell vele, mert az Izrael fiainak adatott. De öregedve, egyre több összefüggést felismerve eljutottam odáig, hogy ha a feltétlenül hozzánk és nékünk szóló, Krisztus által adott foglalatát – „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény…” – meg akarjuk tartani, akkor igenis nem csak el kell gondolkoznunk a Törvény pontjain, hanem azok megtartásának mindennapi életünk részévé kell lennünk – mert ennek hiányában s summázás csak szó, a szeretet nem lesz részünk, életünk, csak vágyott álmunk marad! Előbb-később rájövünk, a vágyott szeretet azért oly távoli, mert sok fogyatkozás van bennünk, a törvény sok parancsát áthágtuk. Ha mások kárhoztatnak ezért, lerázzuk magunkról: Közöd? De szívünkben ott van mélyen marón a vád-tudat, az önkárhoztatás: Ha újra kezdhetem, másként cselekszem!
De mielőtt ítélni kezdenéd magad, halld meg Jézus hozzád szóló halk szavát: Én nem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél! Ámen.
„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.”
(Mt 5:6)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom
a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérlek – ha van rá lehetőséged – támogasd
a Decsi Református Temetőért Alapítványt.
Számlaszáma: 70400036-10308275
Köszönöm.