Textus: Acta 2:1-14
„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok. Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak. Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni. Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, akik szólnak? Mimódon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk? Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadócziában, Pontusban és Ázsiában, Frigiában és Pamfiliában, Egyiptomban és Libiának tartományiban, mely Cziréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok, Krétaiak és arabok, halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait. Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajjon mi akar ez lenni? Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg.”
Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Az első Pünkösd csodája a Lélek kitöltetése volt, amit a kettős tüzes nyelvek jeleztek azokon, kik részesültek benne. De nem csak látható, hanem hallható jele is volt a Lélek áradásának: „Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, akik szólnak? Mimódon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk?” Értették egymás beszédét!
Ahogy idősödünk, telnek felettünk az esztendők, egyre jobban vágyjuk, hogy Pünkösd legyen, áradjon a Lélek, elősegítve, hogy értői legyünk egymás beszédének.
Jobb híján, csak nem halljuk, mert megromlott a hallásunk. De ha van bennünk figyelmesség egymás iránt, akkor ezen a legkönnyebb segíteni.
A már nehezebb, ha halljuk a szavakat, de nem értjük őket. No nem azért, mert külföldiek látogatnak meg – érdekes módon, ha ők szóltak hozzánk, ha nem értettük is, valami csoda folytán szinte éreztük szavaik jelentését – hanem azért nem értjük, mert oly szavakat, kifejezéseket, jelzőket használnak, melyek teljesen újak, s nem is feltétlenül nyelvünk ékesítői. Ezekért talán nem is kár…
A legrosszabb, amikor azzal kell szembesülnünk, hogy bár hallják szavainkat, felfogják azok jelentését, mégsem akarják megérteni azt, amit mondunk: nem értik meg, hogy valami miért kedves a számunkra, miért ragaszkodunk hozzá, vagy éppen ellenkezőleg: miért riasztó, rémítő, visszataszító.
Ha az értetlenséggel, a megérteni nem akarással van találkozásunk, mindjárt eszünkbe jut a Pünkösdi Lélek! Bár csak adatna ma is, hogy hallói, értői lehetnénk egymás beszédének!
Azt szeretnénk, ha nem csak a szavakat értenénk meg, hanem egymást is! Vágyunk arra, hogy minket megértsenek – de próbáljuk-e mi megérteni a másikat! A megértésre törekvés az elfogadás előszobája. S ha bennünket – úgy, amint vagyunk – elfogadott mennyei Atyánk, nekünk is kell, legalább törekednünk arra, hogy elfogadjuk, megértsük a másikat.
Ha vettük egykor Istennek megerősítő Lelkét, ha újra és újra általa tápláltatunk, akkor megerősít és alkalmassá tesz arra, hogy az Ő mai csodáinak forrásaivá legyünk: a békesség sugározzék belőlünk, az elfogadás látszódjék rajtunk, a szeretet forrásaivá váljunk.
„Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak” – akik ezt látják majd rajtunk – „mondván egymásnak: Mimódon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk? Halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait. Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajjon mi akar ez lenni? Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg.”
Kell tudnunk vállalni – mert kapunk erőt hozzá – hogy értetlenül nézzék, kérdezzék: Mi által, honnan van ez? De mi tudjuk: Onnan és azért, mert Istennek Lelke lakozik bennünk. Ámen!