Lekció: Mt 23:16-22
„Jaj néktek vak vezérek, akik ezt mondjátok: Ha valaki a templomra esküszik, semmi az; de ha valaki a templom aranyára esküszik, tartozik az. Bolondok és vakok: mert melyik nagyobb, az arany-é, vagy a templom, amely szentté teszi az aranyat? És: Ha valaki az oltárra esküszik, semmi az; de ha valaki a rajta levő ajándékra esküszik, tartozik az. Bolondok és vakok: mert melyik nagyobb, az ajándék-é vagy az oltár, amely szentté teszi az ajándékot? Aki azért az oltárra esküszik, esküszik arra és mindazokra, amik azon vannak. És aki a templomra esküszik, esküszik arra és Arra, aki abban lakozik. És aki az égre esküszik, esküszik az Isten királyiszékére és arra, ki abban ül.”
Textus: Mt 5:17, 33-37
„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.” „Ismét hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Hamisan ne esküdjél, hanem teljesítsd az Úrnak tett esküidet. Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke; se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa; se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé. Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem. Ami pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Az evangélium e fejezete a következő címiratot viseli: „Feddő beszéd a farizeusok és az írástudók ellen. Jeruzsálem nagy bűnei és büntetése.” Ebből hallottunk egy rövidebb szakaszt, melyben a farizeusok és az írástudók csalfa, hamis gyakorlata ellen szól, amikor az esküvéseket is a maguk feje szerint és hasznára értelmezik. Holott Jézus már jóval korábban, tanítói munkája kezdetén elmondta: ami egykor megmondatott, azok helyébe ő újat ad, talán szigorúbbat, de mégis olyat, amiben van helye a szeretetnek és a megbocsátásnak!
Biztosan vannak, akik e címiratig jutnak csak az evangélium e fejezetének olvasásakor, s máris leteszik a Szentírást, vagy – jobb esetben – csak továbblapoznak, mondván: sem farizeus, sem írástudó, sem jeruzsálemi nem vagyok, tehát e rész nem rólam és nem hozzám szól! Más kárán tanul az okos – így ha nem is rólunk, de okolásunkra valók lehetnek Jézus szavai!
Mi ellen van Jézus? „Jaj néktek vak vezérek, akik ezt mondjátok: Ha valaki a templomra esküszik, semmi az; de ha valaki a templom aranyára esküszik, tartozik az. Bolondok és vakok: mert melyik nagyobb, az arany-é, vagy a templom, amely szentté teszi az aranyat? És: Ha valaki az oltárra esküszik, semmi az; de ha valaki a rajta levő ajándékra esküszik, tartozik az. Bolondok és vakok: mert melyik nagyobb, az ajándék-é vagy az oltár, amely szentté teszi az ajándékot? Aki azért az oltárra esküszik, esküszik arra és mindazokra, amik azon vannak. És aki a templomra esküszik, esküszik arra és Arra, aki abban lakozik. És aki az égre esküszik, esküszik az Isten királyiszékére és arra, ki abban ül.” A vak vezérek nem tudnak különbséget tenni, felismerni, mi az érték, a becses: templom vagy aranya, ajándék vagy oltár? – s mégis ők a vezérek? Azt akarja Jézus: lássák meg, hogy a szentség az érték, s ez az érték a megszentelőtől van!
De korábban – mint hallhattuk már – még érthetőbben szólt: „hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Hamisan ne esküdjél, hanem teljesítsd az Úrnak tett esküidet. Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdjetek.” Hallottuk azt is, amit a régiek mondtak, s hallottuk már Jézus tanítását is. Mégis … Kettős fogyatkozás is van bennünk.
Nem csak Jézus tilalmát nem tartjuk meg, de még a régiek törvényét sem tartjuk be!
Esküszünk, esküszünk – ha kérik tőlünk, ha megkövetelik rajtunk, ha nem. Esküszünk – vagy vannak, akik az esküszövegek záró fordulatát kerülendő, inkább fogadalmat tesznek. A különbség csak elenyésző! Esküszünk – hogy szavainknak súlyt, nyomatékot adjunk: igen, az valóban úgy volt, láttam, hallottam, tanúja voltam. Esküszünk, hogy ígéretünk elszántságát, komolyságát hangsúlyozzuk.
A „régiek” a hamis esküt tiltották – s aztán filozófiai síkra terelték: az esküt komolyan vennék, megtartanák, de annyi változás történt, hogy már betarthatatlan. De ez mégsem olyan ígéret, amit már az elhangzásakor sem kívántak betartani!
Ha komolyan vesszük: az eskü az Úr előtt adott szó, amit minden körülmény között be kell tartani – ha már tesszük.
De tehetjük-e? S éppen itt a gond! Tehetünk-e úgy, mintha Jézus nem mondta volna: „Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke; se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa; se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé.”
De hát …. – kezdünk habogni. Miért is van „szükség” – még a keresztyén világban is, még Krisztus egyházában is – az esküvésre?
Hányan mondták lelkesülten a költő után: Esküszünk, esküszünk, rabok tovább nem leszünk! S mégis inkább szabadságukat áldozták fel, mint életüket!
Az elhamarkodott szavakat számon lehet, számon kell kérni – ne szólj hát elhamarkodottan! Gondold végig, amit mondasz, amit ígérsz, amit felajánlasz – s csak azt szóld, minek megtartása, megcselekvése valóban lehetséges számodra. Jézus ebben is ad eligazítást: „legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem. Ami pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.”
De ez itt már nem csak az esküre, hanem beszédünkre is vonatkozik: legyen egyenes, egyértelmű, nem utólagosan a pillanatnyi helyzet szerint magyarázható, értelmezhető! Az úgy úgy legyen, az igen igen legyen, a nem pedig nem! Nem attól függően, hogy kinek mondod, nem attól függően, hogy ki az, aki hallja!
S ne legyenek kitérő válaszaink, hanem legyen véleményünk, amit felvállalunk, ami mellett kiállunk.
Ami ma igen, az holnap is igen legyen! A véleményt alapos indokkal meg lehet ugyan változtatni, de nem széljárás szerint!
Szereted az Urat, a te Istenedet? Érzed magadon Isten gondviselő szeretetét?
Szerintem erre csak igen lehet mondani. Nemet senki sem mer mondani – inkább elbizonytalanodik: nem is tudom….; hogy is mondjam …! Ez a kitérő semmitmondás szinte ugyan az, mint mikor a főpapokat és a nép véneit kérdezte Jézus a templomban: „A János keresztsége honnan vala? Mennyből-é, vagy emberektől? – És felelvén Jézusnak, mondának: Nem tudjuk.”
Ki mersz-e állni a véleményed, elkötelezettséged mellett! Ha látható lenne rajtad-rajtunk szavatartóságunk, akkor nem kérnék nyomatékosítását sem fogadalommal, sem esküvéssel. Nem kellene nyomatékosítani: ha mégsem úgy van, ez meg az történjen…!
S mi van az oly esetben, amikor két ígéretünk, két esküvésünk feszül egymásnak?
Ennek csak egy feloldását ismerem és fogadhatom el: „Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásidat! És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem.” (Zs 50:14-15)
Az Úrnak tett ígéret, fogadalom általában minden megelőz, felülír! A lelkület, a hogyan, a mi módon pedig csak Jézustól tanulható! Amikor írástudók és farizeusok jöttek hozzá Jeruzsálemből számon kérni Rajta: „Miért hágják át a te tanítványaid a vének rendeléseit? Ő pedig felelvén monda nékik: Ti meg miért hágjátok át az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által? Mert Isten parancsolta ezt, mondván: Tiszteld atyádat és anyádat, és: Aki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal lakoljon. Ti pedig ezt mondjátok: Aki atyjának vagy anyjának ezt mondja: Templomi ajándék az, amivel megsegíthetlek, az olyan akár ne is tisztelje az ő atyját vagy anyját. És erőtlenné tettétek az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által. Képmutatók, igazán prófétált felőletek Ézsaiás, mondván: Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai. (Mt 15:2-9)
Amikor a főpapság az apostolokat kérte számon: Nem megparancsoltuk-e néktek parancsolattal, hogy ne tanítsatok ebben a névben? Péter és az apostolok így feleltek, s mi sem mondhatunk mást: „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.” (Acta 5:29) Ámen
„Öltözzetek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek,
a könyörületes szívet, a jóságosságot, az alázatosságot,
a szelídséget és a hosszútűrést,
elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak,
ha valakinek valaki ellen panasza volna;
miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is;” (Kol 3:12-13)