Lekció: Mt 19:13-15
„Ekkor kis gyermekeket hozának hozzá, hogy kezeit vesse azokra, és imádkozzék; a tanítványok pedig dorgálják vala azokat. Jézus pedig monda: Hagyjatok békét e kis gyermekeknek, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jőjjenek; mert ilyeneké a mennyeknek országa. És kezeit reájuk vetvén, eltávozék onnét.”
Textus: Mt 19:14
„Hagyjatok békét e kis gyermekeknek, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jőjjenek; mert ilyeneké a mennyeknek országa.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Mindig kérdés: Kik vagyunk az Igében szereplők közül? Mit, milyen változtatást kíván tőlünk a ige tükre, vagy éppen miben erősít meg bennünket.
A mai ige „szereplői”: Jézus, tanítványok, sokaság, szülők és gyermekek. Melyiknek érezhetjük magunkat – s akkor mit mond számunkra?
Jézus? Aki Jézusnak képzeli magát, nagyképű állítása van, keresse fel pszichiáterét, gyógyszerészét! Talán tréfának veszitek – mégis vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy mindent ők határoznak meg: ki a jó és ki nem; mit kell tenni és mit nem. S még sorolhatnánk. „Ő fejünk, mi néki tagja.” Nem lehet szó cseréről!
Tanítványok? Két részre bontandó: akkor és ma.
Tanítványok akkor: dorgálták a Jézushoz közelítőket. Miért háborgatja mindenki a maga kívánságaival Mesterünket! Ki akarták sajátítani Jézust? Jézus megdorgálta őket! Ne tiltsátok! Engedjétek!
Tanítványok ma: azon töprengenek, hogy Jézushoz miért jönnek kevesen, miért nem hozzák a gyermekeket? Igaz, ha valaki hozza – akkor is megoszlanak a vélemények: ha keresztelni – örülnek; ha vasárnap a templomba, istentiszteletre – valóban hozni kell, hisz úgysem érti, csak elvonja mások figyelmét?! Ezért nem hozzák a maguk gyermekeit a tanítványok – mert mi Jézusra akarunk figyelni! S ha ők nem hozzák, ne hozzák mások se! – gondolják.
Sokaság: aki jönni akar, áttörtethet rajta – ők csak csodalátni vannak ott. Nem hoznak, nem tiltanak. Szemlélődők. Ki tudja, ki miért ment oda. A legtöbben találkozni akartak Jézussal, látni a Mestert. Bizonnyal voltak, akik gyógyulást reméltek. S lehettek olyanok is, akik azért mentek, mert nem akartak kínos magyarázkodásba kezdeni, hogy ők miért maradnak távol, őket miért nem érdekli. Ezek egymásra találva bizonnyal elbeszélgettek a világ gondjairól, s a gyermekeket Jézushoz vivőknek rajtuk volt a legnehezebb keresztülvergődniük.
Szülők: hozzák gyermekeiket – vesse Jézus rájuk a kezét. Áldás? Gyógyítás? Védőoltás helyett? Anyák vagy apák?
Gyermekek. Másutt: „Ekkor gyermekeket hozának hozzá, hogy illesse meg őket; a tanítványok pedig feddik vala azokat, akik hozák. Jézus pedig ezt látván, haragra gerjede és monda nékik: Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa. Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen sem megy be abba. Aztán ölébe vevé azokat, és kezét rájok vetvén, megáldá őket.” (Mk 10:13-16) Vagy: „Vivének pedig hozzá kis gyermekeket is, hogy illesse azokat; mikor pedig a tanítványok ezt látták, megdorgálák azokat. De Jézus magához híván őket, monda: Engedjétek, hogy a kis gyermekek én hozzám jöjjenek, és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa. Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen nem megy be abba.” (Lk 18:15-17)
Jönnek a gyermekek – mert gyermekek: van bennük érdeklődés, kíváncsiság. Jézus iránt, Isten országa iránt. Kérnek, keresnek, zörgetnek. Egyre kérdeznek, feleletet várnak. A bántó, rideg világban békességet, nyugalmat, biztonságot keresnek. Mire felnőnek elmúlik kereső voltuk?
Hozzák őket, mert a Mester érintése gyógyulást adott bénának, vaknak, siketnek. Hozzák érintésért, áldásért, hogy oltalom alá helyezzék gyermeküket.
Aki jött, akit hoztak: Jézus megáldotta! Nem kérdezett, nem tett különbséget, nem kért semmit! Sem igazolást a templomadó befizetéséről, sem házasságlevelet – megáldotta őket, hiszen egész munkálkodása annak jegyében telt, amit így fogalmazott meg: „Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.” (Mt 7:8)
Mi bezzeg kérdezünk, különbséget teszünk, kérünk! A kérőktől, a keresőktől, a zörgetőktől! Miért hozod, egyháztag vagy-e, van-e erről igazolásod?
„Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket” – mondta akkor tanítványainak Jézus! Mi, mai tanítványai ezt cselekedjük? Akkor: tiltották a tanítványok – mi ma bíztatjuk: hozzátok! Mintha a felszólítással, a kötelezéssel megoldhatnánk mindent! Mintha elfeledkeznénk arról, hogy a hit Isten ajándéka, adja, kinek mint akarja!
De cselekedhetünk-e másként, mint Jézus? „Ő fejünk, mi néki tagja” – s mégis mi hányszor másként határozzuk meg a hogyant és mikéntet, mint ahogy Jézus tanította!
Egy szép dicséretünket kell idéznem: 395. Isten szívén megpihenve…
1. Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát, Hitünk karja úgy ölelje Édes Megváltónkat át! Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei; Mi cselédek, ő a gazda, Ő miénk, övéi mi.
2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai, Tudjuk egymásért harcolva, Ha kell, vérünk ontani. Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk; Fájna néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.
3. Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy, Míg eggyé lesz benned végre Minden szív az ég alatt; Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk, S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.
Isten szívén megpihenve nem a mi szíveinknek kell egybeforrniuk, hanem Isten szívével kell egyenként – s akkor lehetünk eggyé, s együtt tanítványaivá, fősége alatt teste részeivé! S ha így lesz, vonzó lesz közénk tartozni: nem értünk, hanem Jézusért, kiben eggyé lehettünk!
Vágynak e közénk a gyermekek, az életmódunk, teteink, hitünk dolgai felkeltik-e érdeklődésüket? Ha igen – jönnek, engedjük. Ha nem, akkor nem kényszeríteni kell! Hanem a dolgainkon változtatni, hogy felkeltse figyelmüket, érdeklődésüket.
Vannak jól begyakorolt szokásaink, melyekből nehezen engedünk. Vannak előírásaink is. De ne feledjük: Jézus a fő! S a fő előtt merjünk gyermekké lenni! mert ilyeneké az Istennek országa. Ámen.