Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő Fiától, az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Három találkozást kívánok felidézni.
Az első találkozásunk 1984. július végén – augusztus elején esett, Mözsön, az imaházban:
Öten érkeztek Decsről, lelkésznézőbe. Már a derekas éneket énekeltük, mikor bejöttek. Az Igében volt egy mondat: „A Jézust ismerem, Pálról is tudok; de ti kicsodák vagytok?” S utána évekig úgy említette: bemutatkozhattunk volna, hogy mi a decsi presbiterek vagyunk.
A második említeni kívánt találkozásunk 1989 novemberében a decsi parókián volt. Már nem tudom, miért jött, de megemlítettem, hogy az év végén megüresedő gondnoki tisztre őt szeretném javasolni, mégpedig oly módon, hogy nem csak az akkor törvényes 3 esztendőre, hanem amíg Isten engedi. Csodálkozva nézett rám. „De hiszen én szoktam vitatkozni veled?” Éppen ezért – mondtam – mert olyan gondnokkal nem tudnék együtt dolgozni, aki mindennel egyetért. Nem bólogatást, hanem vitát, érdemi megbeszélést remélek, hogy így vihessük előre Isten és a gyülekezet ügyét. Így vállalta, így dolgozhattunk együtt éveken át.
A harmadik említeni kívánt találkozásunk, mely az utolsó volt, 2002 júniusában, lakásán történt. Kérésére kerestem fel feleségemmel. Még elénk tudott jönni, még mosolygós volt az arca, tekintete. Több mint három órát beszélgettünk, a búcsúzáskor oly őszinte szeretettel öleltük át egymást, mint 1989-ben.
De említhetnék sok-sok találkozást, hiszen amikor a nagy ünnepeken jött az idős presbiterekkel megteríteni az Úr asztalát, megkóstolni, hogy az arra kerülő bor megfelelő-e, mindig ő köszönt rám elsőként: Krisztus megszületett! Krisztus feltámadott!
Ő ismertette meg velem a Sárköz művészetét: a hímzést, mintákat mutatva; szőtteseket, ruhákat. Sokakat elvarázsolt az a mód, lelkesedés, ahogyan be tudta mutatni, akár este 10 órakor érkező vendégeknek is.
Sosem volt fáradt. Ha kellett, kéményt épített, ha kellett, temetőt kaszált, de segítette szüleit, felesége szüleit, ellátta munkáját, s mindent megtett gyermekeiért.
Amikor felkérettem, hogy emlékezzek Szekeres István kurátor testvéremre, a sárközi hagyományok lelkes és értő gyűjtőjére, ápolójára, gyakorlójára, akkor egyszerre könnyűnek és nehéznek éreztem, hogy itt, sírja mellett szóljak.
Könnyűnek éreztem, mert nem lehet nem emlékezni rá. S nehéznek, mert az ezernyi emlékből oly keveset idézhetek fel. Valami lényeges mindig kimarad.
El kell még hangzania egy Igének, ami Neki mintegy vezérigéje volt, amit sokszor idézett az Úr asztala mellett állva:
„Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki teremté a föld határait? nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsessége! Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Ézsaiás 40: 28-31)
10 éve az elfáradását láthattátok, amint erőtlenné lett. De bízott az Úrban – s hiszem, hogyha másként is, mint remélte és reméltétek – de megadta neki: „erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”
10 éve odébb álltam, szótlanul. Most itt állhatok, sírja mellett, s mondhatok búcsúszót barátomnak, a feltámadás boldog reménységében: Az Úrtól rendelt időben találkozunk!
Mondjuk el együtt az Úr Krisztustól tanult imádságot:
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
Végezetül énekeljük el kurátor Testvérem kedves énekét, a 394. dicséret 1, 7. verseit.
1. Térj magadhoz, drága Sion,
Van még néked Istened,
Ki atyádként felkaroljon,
S szívét ossza meg veled!
Azt bünteti, kit szeret,
Másképp ő nem is tehet:
Sion, ezt hát jól gondold meg,
Szabj határt bús gyötrelmednek.
7. Végső áldást mondj hazádra,
Mely távolról int feléd,
Égi honnak a határa
Van már hozzád közelébb.
Édes érzés mért fog el,
Melytől olvad szív, kebel?
Sion, minden másképp lesz ott,
El fog tűnni nagy sírásod
„Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik,
minden javukra van, mint akik az Ő végzése szerint hivatalosak.” (Rm 8:28)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom
a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérlek – ha van rá lehetőséged – támogasd
a Decsi Református Temetőért Alapítványt.
Számlaszáma: 70400036-10308275
Köszönöm.