Textus: 1 Pt 5:1-14
„A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanúja, és a megjelenendő dicsőségnek részese; Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal; Sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak. És mikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőségnek hervadatlan koronáját. Hasonlatosképpen ti ifjabbak engedelmeskedjetek a véneknek: mindnyájan pedig, egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őreá vessétek, mert néki gondja van reátok. Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szertejár, keresvén, kit elnyeljen: Akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben, tudva, hogy a világban lévő atyafiságotokon ugyanazok a szenvedések telnek be. A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, akik rövid ideig szenvedtetek, ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká, Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen. Silvanus által, aki, amint gondolom, hű atyátok fia, röviden írtam, intve és bizonyságot téve, hogy az az Istennek igaz kegyelme, amelyben álltok. Köszönt titeket a veletek együtt választott babiloni gyülekezet és Márk, az én fiam. Köszöntsétek egymást szeretet csókjával. Békesség mindnyájatoknak, akik Krisztusban vagytok.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Karácsony ünnepén mennyei Atyánk Péter apostol levelének záró szakaszával szól hozzánk, melyből most két mondatot kívánok szívetekre helyezni.
Az első: „Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.”
Mit jelent ez számunkra itt és most?
Nem a múlt: a tegnap, a tegnapelőtt, az ifjúság a fontos! Nem arra kell emlékeznünk: mi volt, mi voltam, mik voltunk. Tudom, hogy mindnyájunknak – magamat is beleértve – vannak oly emlékei, mely büszkeséggel tölthetnének el. Büszkeséggel tölthetnének el, ha ugyanakkor nem lennének olyanok is, melyeket jobb, ha a feledés homálya mélyen eltakar!
Mire biztat az Ige? „Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.” Tegyétek Isten oltalmazó kezébe élteteket – és Ő örökkévalóságában tart meg! Nem magunkat kell felemelnünk – ez lehetetlen. Be kell ismernünk kicsinységünket – s majd Ő felemel, felmagasztal, annak idején.
Mindehhez nincs másra szükség, mint annak belátására, hogy egyrészt nincs okom semmi dicsekedésre, mert azok a készségek és képességek, melyekkel egykor rendelkeztem – s amelyek talán már érezhetően hiányoznak nekünk – nem tőlünk, nem általunk valók voltak, hanem úgy kaptuk Atyánktól, hogy élhessünk velük, Őt dicsőítve.
Másrészt: nincs olyan mélység, amiből Ő ne tudna magához emelni! Nem kell hát búsulni, ha már nem tudunk annyit és oly szépen véghezvinni, mint egykor! Bánhatjuk ugyan, ha korábban nem Istent dicsőítve éltünk azokkal, miket tőle vettünk – de Ő – ha látja szívünk bűnbánatát, készséges a megbocsátásra, s nem vet el bennünket orcája elől. Csupán el kell ismernünk, meg kell vallanunk méltatlanságunkat, s Ő méltóvá tesz minket országa dicsőségére!
A második: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert néki gondja van reátok.”
Mit jelent ez? Azt, hogy nem nekünk kell kiokoskodni életünk dolgainak megoldását, hanem az Ő kezébe kel tenni, az Ő kezéből kell elfogadni – mert neki gondja van ránk. Gondja van ránk, mert számon tat minket, mert gyermekeivé lettünk, mert Fiának áldozata bennünket is megtisztított.
Az első karácsony a korábbi ígéretek beteljesítése volt: eljött az idő, hogy a Messiás-ígéretek megvalósuljanak. Azóta nincsenek újabb ígéretek, Krisztusban minden megadatott nékünk!
Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy hálatelt szível fogadjuk el Atyánk hozzánk való szeretetét, s mindazért, amit Ő tesz értünk, ahogyan Ő gondoskodik rólunk, Őt dicsérjük minden napon! Ámen.