Lekció: 1Pt 2:11 – 17
„Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek; Magatokat a pogányok közt jól viselvén, hogy amiben rágalmaznak titeket mint gonosztevőket, a jó cselekedetekből, ha látják azokat, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján. Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek az Úrért: akár királynak, mint feljebbvalónak; Akár helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztévők megbüntetésére, a jól cselekvőknek pedig dicsérésére. Mert úgy van az Isten akarata, hogy jót cselekedvén, elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát; Mint szabadok, és nem mint akiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái. Mindenkit tiszteljetek, az atyafiúságot szeressétek; az Istent féljétek; a királyt tiszteljétek.”
Textus: 1Pt 2:16 – 17
„Mint szabadok, és nem mint akiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái. Mindenkit tiszteljetek, az atyafiúságot szeressétek; az Istent féljétek; a királyt tiszteljétek.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Ma, advent 4., utolsó vasárnapján, a januártól hivatalba lépő újjáválasztott Presbitérium tagjainak eskütételekor Péter apostol leveléből szólít meg minket Istenünk. Kikhez és miért szól Péter? A kezdő versek érthetően elmondják:
„Péter, Jézus Krisztusnak apostola, a Pontusban, Galátziában, Kappadóciában, Ázsiában és Bithiniában elszéledt jövevényeknek, akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Lélek megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen. Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által, romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben van fenntartva számunkra, akiket Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen.” (1Pt 1:1 – 5) A Lélek megszentelésében az Atya Isten eleve rendelése szerint engedelmességre kiválasztottakhoz szól – legyenek azok bárhol is!
Szól azért, hogy „kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen.” Kegyelem és békesség. Kegyelem nélkül nincs békesség, békesség nélkül nem tudod elfogadni Atyánknak kegyelmét. Egyetlen pillanatban, egy ismeretlenben készít el erre az Atya, hogy abban vágyd annyira a békességet, hogy tudd elfogadni a kegyelmet!
A kiválasztottságunkért, a nékünk adandó kegyelemért és békességért pedig „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által, romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben van fenntartva számunkra, akiket Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre.”
S mindezek után a mai igeszakaszból nem csak az eskütételre készülő tisztségviselőkhöz, de mindnyájunkhoz szól: „Mert úgy van az Isten akarata, hogy jót cselekedvén, elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát; Mint szabadok, és nem mint akiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái. Mindenkit tiszteljetek, az atyafiúságot szeressétek; az Istent féljétek; a királyt tiszteljétek.”
Ádventi feladatul kapjuk: „jót cselekedvén, elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát”. Balgatag embert sokat találunk magunk körül – keresni sem kell: akik evésre és ivásra készülnek, hitelből vett ajándékokkal még egyszer – talán utoljára – egy gazdag ünnepet akarnak szeretteiknek. S ebbeli igyekezetükben akkor cselekszünk jót velük, ha elmondjuk: a legdrágább ajándék, az ingyen való, nekik is elkészült, mert az Ige testé lett – s mi láthattuk az Ő dicsőségét! Ennek a dicsőségnek hirdetésére kaptunk Megváltónkért szabadságot! S figyelmeztet Péter: „nem mint akiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái.” Nem azért lettünk szabaddá Krisztusban, hogy azzal visszaéljünk, dicsőíttetve magunkat, s így az a gonoszság palástjává váljék rajtunk! Hanem alázatosan, mint Istennek szolgái! Ebben vannak előttünk jó példák, kikre hálaadással emlékezhetünk. Sok olyan név is elhangzik, kiknek arcát mi talán sosem láttuk, csak cselekedetekben megmutatkozó Istenfélelmük, imádságos, szolgálatra kész életük hírét hallhattuk.
A lelkészek névsora olvasható a gyülekezettörténeti füzetben, s a gyülekezeti teremben. A füzetben ott van az 1990 évi Presbitérium névsora, szolgálatban töltött évekkel. És a korábbiak? Jó lenne – míg esélyünk lehet rá – összegyűjteni a régvolt, áldott emlékezetű presbiterek, gondnokok neveit, s elhelyezni azt a lelkészek névjegyzéke mellett – hiszen társak voltak Isten dicsőítésében és a gyülekezetért való munkálkodásban!
Mindnyájunk felé hangzik, de az eskütételre készülőkhöz az aktuális idő komolyságával szól: „Mindenkit tiszteljetek, az atyafiúságot szeressétek; az Istent féljétek; a királyt tiszteljétek.”
„Mindenkit tiszteljetek” – mert mindenkiben meg lehet látni valami jót. Nem lehet különbséget tenni ember és ember között semmilyen alapon – mert Krisztus mindnyájunk váltságára adta életét, hogy mindnyájan kegyelmet nyerjünk érette!
„Az atyafiúságot szeressétek” – ami nem azt jelenti, hogy kedvezményeket adsz nekik, hanem ellenkezőleg: többet kívánsz tőlük! Nehéz, de sokszor a legközelebbvalókhoz nem megértőnek, hanem megkövetelőnek kell lenni! – kérdezzétek erről nagyobb gyermekeimet! Lehetnek kívánságaik, de ha valóban szeretem őket, akkor a vasárnap nem az enyém, nem az övék, hanem az Istené!
„Az Istent féljétek” – ez nem egy szorongásos, gyötrődő állapotra rendel, hanem arra a felelősségteljes örömre, hogy annak tudatában élhetek: Isten lát minden percben, hallja minden hangom, ismeri minden gondolatom. Félelmetes – mert tudom, hogy akár el is vethetne maga elől – de valami okból mégis szeret, s itt lehetek előtte, vele.
S végezetül: „A királyt tiszteljétek” – mint mindenkit! „Az atyafiúságot szeressétek; az Istent féljétek”. A király, az uralkodó, a nép vezetője: ember. Tiszteld. Nem szeretned kell, nem félned kell, nem rajongani érte. Tisztelni. Mint egyet atyádfiai közül. Mert tudjuk Mesterünktől, hogy csalfa ígéretekkel megkörnyékezőnek mint kell felelni! Jézushoz is elért a csábító szó: „Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, akinek akarom; azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz. Felelvén pedig Jézus, monda néki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.” (Lk 4:6-8)
Mi az Urat szolgáljuk, az Ő dicsőségét hirdetjük, hogy adjuk tovább mindenki számára Istennek irgalmas jóvoltát! Ámen.
