Lekció: 1 Tim 6:10–16
„Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal. De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget. Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet, amelyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt. Meghagyom néked Isten előtt, aki megelevenít mindeneket, és Krisztus Jézus előtt, aki bizonyságot tett Poncius Pilátus alatt ama szép vallástétellel, hogy tartsd meg a parancsolatot mocsoktalanul, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig, amit a maga idejében megmutat ama boldog és egyedül hatalmas, a királyoknak Királya és az uraknak Ura, kié egyedül a halhatatlanság, aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; akit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: akinek tisztesség és örökké való hatalom. Ámen.”
Textus: 1 Tim 6:12
„Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet, amelyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Mindannyian, kik a Lélek munkája nyomán Krisztus követőivé lettünk, nem ok nélkül érezhetjük magunkat Pál apostol tanítványának é egyszersmind szolgatársának, így azonosulva mai igénk megszólítottjával, Timóteussal.
Sem Jézus, sem apostolai nem egy kellemes, laza, gondtalan életre hívnak bennünket. Amikor arról van szó: „Akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.” (Jn 14,13-14) – még ezt sem azt jelenti, hogy terülj-terülj asztalkát vagy kifogyhatatlan bankszámlát ígér nekünk! De ígéri, hogy nem félelemben, szorongásban, gyötrődésben kell élnünk. „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Fil 4:6-7)
Ha könnyű, gondtalan, kísértésektől mentes életet ígért volna – akkor miért Timóteus bíztatása? „Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet, amelyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt.”
De épp ez a bíztatás mondja el, hogy mi a harc célja! Több, mint amit a költő mond: „Hős harc az Élet és megélni szép, / Ha hozzáedzik tüzes szív-kohók / Ifjú vitézlők lengeteg szívét.” Itt nem a költő által gondolt élet-harcról, hanem a hitnek az örök élet ajándékától való el-nem-szakadásért folytatott harcról van szó!
A harc mindig valamiért vagy valami ellen folyik. Eszmékért és tárgyakért – de mindig ott vannak akik birtokolják azokat. Következésképpen a harc mindenkor egy szembenálló csoporttal való hadakozást jelent.
Mindenkor? Ez esetben is? Itt valóban mást jelent, hiszen az örök életért nem kell hadakoznunk, pontosabban: nem így és nem ezért kell hadakoznunk. Mert a hit harcának célja nem az örök élet megszerzése – azt ajándékba kaptuk Istennek kegyelméből, Krisztus egyetlen, tökéletes és megismételhetetlen áldozatáért. Tehát nem azzal kell vívnunk a hitnek szép harcát, aki az örök életet bírja, hanem azzal, aki el akarja azt venni– tőlünk. Azzal kell hadakoznunk, aki meg akar akadályozni minket, hogy ennek az ajándéknak, az örök életnek – részeseivé, élvezőivé legyünk! „Érzem, hogy az örök élet Már e földön az enyém lett.” (480. dics 1. vers) Nem megszerezni, hanem megtartani, el nem veszíteni kell! Mert bár még nincs örök életünk, de Krisztust követve, parancsait megtartva abban a bizonyosságban lehetünk, mintha már a miénk lenne az, hiszen Ő megtartja ígéreteit, élete árán is övéit!
Pál így bíztatta Timóteust: „Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet, amelyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt.”
A hitnek szép harcát kinek kell megvívnia? Nekünk kell e harcot vívnunk, kik hitre, örök életre hívattattunk a Lélek által Krisztusért, akik egykor az Úr asztala előtt állva, sok bizonyság jelenlétében vallást tettünk arról, hogy hívását elfogadjuk, Mesterünket követjük, múlandó életünket kezébe tesszük, hogy majd onnan vehessük az örökkévalót! Mikor volt ez? Amikor a konfirmációban vallást tettünk hitünkről!
A hitnek szép harcát kivel kell megvívnunk? Azzal, aki elszakíthat minket az örök élet forrásától, Krisztustól!
S ezen a ponton siklunk sokszor félre! Kivel kell hadakoznunk? És sorolni kezdjük: a világ gondjaival, a kísértővel, a gonosszal, fájdalmakkal, szenvedésekkel. Hosszan tudjuk sorolni, Pál apostol is ismerte ezeket: „Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é? Amint megvan írva, hogy: Te éretted gyilkoltatunk minden napon; olybá tekintenek mint vágójuhokat. De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, aki minket szeretett, Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Rm 8:35-39)
Pál apostol bizonyságtétele alapján Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban hozzánk való szerelméből következő a mi üdvösségünk, örök életünk. Tehát az nem jutalom, nem kiérdemelt járandóság, hanem kegyelmi ajándék! Olyan kegyelmi ajándék, melytől sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket!
Akkor kivel kell vívnunk a hitnek szép harcát? Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől?
Mi magunk! Ez a legmegdöbbentőbb! Mindenkor magunkon kívül keressük az ellenséget, a gonoszt, az elszakítót, a bűnre bíztatót. S próbálunk ellene védekezni: falakat emelünk magunk köré védőbástyának – s nem vesszük észre, hogy ezzel magunkat kárhoztatjuk: börtönbe zárva énünket.
Nem vagyunk hajlandók észrevenni, beismerni: nyomorúságunk oka nem az, hogy nem jut elegendő számunkra, hanem hogy feleslegesen töbre vágyunk! Ha már mienk az örök élet ígérete, bizonyossága, kell még bunda, jacht, helikopter? Lehetnek javaink – amelyekkel megelégedve élve szolgálhatjuk felebarátunk javát, mutava feléjük Krisztus szeretetét!
S ha a magunk nagy szája, embertársainkkal való összeférhetetlenségünk okán szorongattatunk, üldöztetünk – annak okát miért magunkon kívül keressük? Mindig elfeledkezünk arról, hogy hitünk harca az is, hogy magunkat legyőzve ne mi akarjuk megváltani a világot! Nem magunkra kell mutatni: Én vagyok a megoldás! – hanem Krisztust ragyogtatva kell élnünk! Ne a közlegény akarja irányítani a sereget, bízza azt a fővezérre! De egy ember sem lehet szereptévesztésben: lehet, hogy különbözők feladataink, netán rangunk is, de egyikünk sem fővezér! Az csak egy van: Krisztus!
Mert mit is mond az Igében a mai szakaszt megelőzőn az apostol? „De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel; Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit; De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal. (1Tim 6:6-10)
A győztesek között szeretnél lenni? Győzd le magad! Kívánságaidat, kényelmedet: jó tovább aludni, jobb valami más, ott hideg van, ott…. És gyártjuk a kifogásokat, érveket, hogy ennyi nekünk is jár – s közben szép csendesen, feltűnés nélkül elszakítjuk magunkat Krisztus szeremétől, megtéve azt, amit sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem tehetett meg! Ne másban keresd, hanem magadban győzd le a téged Krisztustól távol tartani akaró gonoszt, s élni, Krisztussal győzni fogsz! Ámen.
„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését.” (2Tim 4:7-8)