Lekció: 1 Thess 2:17–20
„Mi pedig, atyámfiai, amint elszakasztatánk tőletek egy kevés ideig, arcra, nem szívre nézve, annál buzgóságosabban, nagy kívánsággal igyekeztünk, hogy szemtől-szemben láthassunk titeket. Azért menni is akartunk hozzátok, kiváltképen én Pál, egyszer is, kétszer is, de megakadályozott minket a Sátán. Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekedésünk koronája? Avagy nem azok lesztek-é ti is a mi Urunk Jézus Krisztus előtt az ő eljövetelekor? Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.”
Textus: 1 Thess 2:19a
„Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekedésünk koronája?”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Nehéz dolgunk van – különösen nekünk, idősebeknek, kik magunk is átéltük – ez ünnep megértésével, megítélésével. Ebben talán ad – ha van fülünk a hallásra – némi eligazítást a hallott Ige.
Pál apostol igehirdetésinek hatására jött létre a gyülekezet, de a városból Pálnak menekülnie kellett, szíve azonban velük maradt, várta a híreket. S amint Timóteus jó hírekkel tér vissza Pál apostolhoz, akkor íródik e levél. „Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekedésünk koronája?” Ti vagytok! – írja Pál.
„Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekedésünk koronája?” – kérdi tőlünk ma, október 23-án, az 56-os forradalom 55. évfordulóján az Ige. S erre nekünk felelnünk kell, nem kerülhetjük meg a választ!
56-ban, 3 éves gyermekként ott voltam este a Kossuth téren, amikor kihunyt a vörös csillag a Parlament csúcsán. Halottam a tömeg örömét, reménységüket: valami más, valami jobb, valami emberibb következik.
Aztán láttam szomszédaink félelmét még aznap este, akik várták haza egyetemista gyermekeiket.
Aztán nem értettem néhány nap múlva, hogy miért kell a pincébe mennünk, s ott aludnunk.
Aztán nem értettem, hogy miért 2-2 bőrönddel költöznek el szomszédaink.
Kicsi voltam, 3 éves, nem láthattam át az összefüggéseket.
Teltek az évek, iskolás lettem, osztálytársam szüleinek volt autójuk, s egy napfényes őszi vasárnap kirándulni vittek. Délután, ahogy már-már hazaértünk a Parlamenthez közeli otthonunkhoz, feltűnt, hogy minden sarkon egy-egy rendőr áll. Ja persze – mondta barátom édesapja – ma van 23.-a, a 10. évforduló.
A hatalomban félelem volt, féltek a sok csalódott, átvert, megalázott, meggyötört embertől. Azokban meg ott volt a keserűség: Hittek, bíztak, tenni és próbáltak – és semmi eredménye nem lett! Csak üldöztetés, bujkálás, menekülés!
Azóta is bizalom, reménység csalódás, üldöztetés váltja egymást!
„Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekedésünk koronája?”
Erre a kérdésre nekünk kell itt és most felelnünk, akik mind e napig változó intenzitással remélni próbálunk, s számtalanszor csalatkozunk. Hányféle ígérettel ámítottak, kábítottak – a csak a hitegetők számára sült pecsenye a mi lelkesedésünk tüzén.
Hát mit feleljünk?
Nagyon sokan embereket, emberek csoportjait jelölik meg: én őbenne, őbennük bízok; ők hoznak majd változást; ők megtisztítják az országot. De mindig csak emberekről hallok!
Lehetnek emberek a reménységeink, örömünk forrásai, dicsekedésünk koronái?
Erre még ma is, 1 hónappal Arany Dénes lelkipásztor úrról történt megemlékezésünk után is csak határozott nemmel lehet felelni! „Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.”(Gal 1:10) – halhattuk akkor, vallhatjuk az Ige szavaival ma is. Hiszen ezt a tanítást kaptuk: „Tudja meg azokat a jövő nemzedék, a fiak, akik születnek; és felkeljenek és hirdessék azokat fiaiknak; hogy Istenbe vessék reménységüket és el ne felejtkezzenek Isten dolgairól, hanem az ő parancsolatait megtartsák.” (Zsoltár 78:6-7)
Ha ezt teszik, ezt tesszük, akkor lesz igaz rajtunk is: „A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk.” (Rm 5:5) Ámen.
„Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől;
és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg
a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.
Hű az, a ki elhívott titeket és ő meg is cselekszi azt.” (1 Thess 5:23-24)