Lekció: Gal 1:10–24
„Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék. Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az az evangyéliom, melyet én hirdettem, nem ember szerint való; Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által. Mert hallottátok, mint forgolódtam én egykor a zsidóságban, hogy én felette igen háborgattam az Isten anyaszentegyházát, és pusztítottam azt. És felülmúltam a zsidóságban nemzetembeli sok kortársamat, szerfelett rajongván atyai hagyományaimért. De mikor az Istennek tetszett, ki elválasztott engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által, Hogy kijelentse az ő Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között: azonnal nem tanácskoztam testtel és vérrel, Sem nem mentem Jeruzsálembe az előttem való apostolokhoz, hanem elmentem Arábiába, és ismét visszatértem Damaskuszba. Azután három esztendő múlva fölmentem Jeruzsálembe, hogy Pétert meglátogassam, és nála maradtam tizenöt napig. Az apostolok közül pedig mást nem láttam, hanem csak Jakabot, az Úr atyjafiát. Amiket pedig néktek írok, ímé Isten előtt mondom, hogy nem hazudom. Azután mentem Szíriának és Ciliciának tartományaiba. Ismeretlen valék pedig személyesen a Júdeában levő keresztyén gyülekezetek előtt; Hanem csak hallották, hogy: Aki minket üldözött egykor, most hirdeti azt a hitet, amelyet egykor pusztított. És dicsőíték bennem az Istent.”
Textus: Gal 1:10
„Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Keresve sem igen találhattam volna alkalmasabb igeszakaszt mai megemlékezésünkre, mint amit széles e hazában a reformátusság együtt olvashat a Bibliaolvasó Kalauz útmutatása szerint.
Nekem itt és most nem tisztem 5. elődöm: Arany Dénes lelkipásztor úr méltatása születésének 130 évfordulóján, hanem tisztem, hogy Isten üzenetét szóljam, hirdessem, úgy, amint Ő kíván megszólítani bennünket és vezetni gondolatainkat e jeles napon.
Pál apostolnak e levele nem egy város gyülekezetéhez, vagy gyülekezeteihez íródott, mint más levelek, hanem egy egész országrész, vagy tartomány gyülekezeteihez; mert Galáczia egy nagy vidéket ölelt fel. Több mint valószínű, hogy e galáciaiak az ő szolgálata által lettek megtérítve, s jutottak először a keresztyén hitre. Miközben velük volt, a legnagyobb megbecsülésüket és szeretetüket fejezték ki úgy személye, mint szolgálata iránt. De nem sokkal eltávozása után némely judaizáló tanítók jöttek közéjük, akiknek mesterkedése és gyanúsítása odáig ment, hogy úgy Pált, mint szolgálatát kevésre értékelték. Ezek a hamis tanítók főképpen arra törekedtek, hogy elvonják a Galáczia belieket az igazságtól, amint az Jézusban van, különösképpen a megigazulás nagy alaptanításától. Ezt rettenetesen megrontották, azt állítva, hogy ennek elérésére szükséges egybekapcsolni a Mózes törvényének megtartását a Krisztusba vetett hittel. S hogy céljukat minél hatékonyabban elérhessék, minden tőlük telhető módon igyekeztek az apostol jellemét és hírnevét ledönteni, s annak omladékain a magukét felépíteni. Úgy tűntették fel őt, mint aki, ha el is ismerhető apostolnak, de mégis sokkal alacsonyabb szintű a többieknél, és semmiképp sem méltó olyan tiszteletre, mint Péter, Jakab és János. S ők nyílván saját magukat tartották ez utóbbiak hű követőinek. S mindezen ártó kísérleteikben nagy sikert értek el a galáciaiak között.
Ez volt az oka a levél megírásának, melyben Pál kifejezésre juttatja értük érzett nagy gondját, aggodalmát, amiért így hamar engedték magukat az evangélium hitétől eltántorítani; védelmezi saját apostoli jellemét és tekintélyét ellenségei rágalmaival szemben, kimutatva, hogy úgy küldetése, mint tanítása Istentől való, s hogy semmilyen vonatkozásban sem alábbvaló ő a fő-fő apostoloknál.
Az eddigiekből arra gondolhatunk: itt önmagáról szól, önmagát védi az apostol – mi ebben a tanítás itt és most a mi számunkra? Hiszen – látszólag – nem Istent tagadják meg a Galaták, hanem csupán Pál tanításától fordulnak odébb: Szükséges hálával fogadnunk Krisztus megváltó halálát, mint üdvösségünk forrását, de a kőtáblák parancsolatainak megtartása nélkül mégsem lehet miénk az örök élet! Erre Pál: „Nem törlöm el az Isten kegyelmét; mert ha a törvény által van az igazság, tehát Krisztus ok nélkül halt meg.” S ezért mondja mai igénkben: „Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.” Majd így folytatja: „Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az az evangyéliom, melyet én hirdettem, nem ember szerint való; Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által. Mert hallottátok, mint forgolódtam én egykor a zsidóságban, hogy én felette igen háborgattam az Isten anyaszentegyházát, és pusztítottam azt. És felülmúltam a zsidóságban nemzetembeli sok kortársamat, szerfelett rajongván atyai hagyományaimért. De mikor az Istennek tetszett, ki elválasztott engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által, Hogy kijelentse az ő Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között: azonnal nem tanácskoztam testtel és vérrel.”
Pál nem azt mondta, hirdette, amit kedve diktált. Nem emberek tanították rá, nem megtanult leckéket mondott fel, hanem a Jézus Krisztus kijelentését szólta.
Mi hát ebben a tanítás itt és most a mi számunkra? Nem a magunkát kell mondanunk, nem azon kell gondolkoznunk, mit tegyünk, mit válasszunk – hanem azt kell szólnunk, amit Urunk ad ajkunkra, azt kell tennünk, választanunk, amit ő mutat nékünk – nem mások kedvét, hanem egyedül Isten dicsőségét szolgálva, csendesen, alázatosan, buzgón.
Az igehirdetés bevezetőjében azt mondtam: Nekem itt és most nem tisztem 5. elődöm: Arany Dénes lelkipásztor úr méltatása születésének 130 évfordulóján, hanem tisztem, hogy Isten üzenetét szóljam, hirdessem, úgy, amint Ő kíván megszólítani bennünket és vezetni gondolatainkat e jeles napon. Igyekeztem ebben a célkitűzésben megmaradni. S ha az Ige hirdetése, az apostol megbecsülése során a kimondott szavak között hallhatóvá vált kimondatlanok Arany Dénest juttatták emlékezetünkbe, akkor ezért is Istené legyen a dicsőség! Ámen.