Lekció: Jn 19:16b–22
„Átvevék azért Jézust és elvivék. És emelvén az ő keresztfáját, méne az úgynevezett Koponya helyére, amelyet héberül Golgothának hívnak: Ahol megfeszíték őt, és ővele más kettőt, egyfelől, és másfelől, középen pedig Jézust. Pilátus pedig címet is íra, és feltevé a keresztfára. Ez vala pedig az írás: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. Sokan olvasák azért e címet a zsidók közül; mivelhogy közel vala a városhoz az a hely, ahol Jézus megfeszíttetett vala: és héberül, görögül és latinul vala az írva. Mondának azért Pilátusnak a zsidók papifejedelmei: Ne írd: A zsidók királya; hanem hogy ő mondotta: A zsidók királya vagyok. Felele Pilátus: Amit megírtam, megírtam.”
Textus: Jn 19:21–22
„Mondának azért Pilátusnak a zsidók papifejedelmei: Ne írd: A zsidók királya; hanem hogy ő mondotta: A zsidók királya vagyok. Felele Pilátus: Amit megírtam, megírtam.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
A ma bennünket megszólító Ige különleges: mert bár Jézus szenvedéstörténetéből való, de mégsem az Ő szenvedéséről szól. A középpontban egy kis tábla van, egy olyan, ami ott lehetett ugyan minden kereszten, jelezve, hogy az azon függőt mily bűnéért feszítették meg, ezen a táblán mégsem egy bűn megnevezése olvasható, hanem ez: „NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA” Ebből keletkezik a bonyodalom!
Korábban többször mondtam: olvassuk úgy az igét, hogy arra figyelünk, a hallottakban kik lehetünk mi, mit mond számunkra, mit kíván tőlünk? És ma? Nem vagyunk papifejedelmek, nem vagyunk Pilátus. Csak csendes, figyelmes szemlélői lehetünk annak, mire megy ki vitájuk.
A vita oka: a papi fejedelmek egy szót hiányolnak – ami valóban nagyon megváltoztatná a felirat jelentését. Vagyok. Nem mindegy: A zsidók királya – vagy: a zsidók királya vagyok. Szerintük ezt így mondta Jézus.
De Pilátus okos ember. Emlékszik. Ezért is a kiírás. És ezért így. S ezért ragaszkodik hozzá: „Amit megírtam, megírtam.”
Pilátus emlékszik a Jézussal való beszélgetésére: „Beméne azért Pilátus a törvényházba, és szólítja vala Jézust, és monda néki: Te vagy a Zsidók királya? Felele néki Jézus: Magadtól mondod-é te ezt, vagy mások beszélték néked én felőlem? Felele Pilátus: Avagy zsidó vagyok-e én? A te néped és a papifejedelmek adtak téged az én kezembe: mit cselekedtél? Felele Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való. Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra. Monda néki Pilátus: Micsoda az igazság? És amint ezt mondá, újra kiméne a zsidókhoz, és monda nékik: Én nem találok benne semmi bűnt. Szokás pedig az nálatok, hogy elbocsássak néktek egyet a húsvétünnepen: akarjátok-é azért, hogy elbocsássam néktek a zsidók királyát?” (Jn 18:33-39)
Jézus nem mondta hát – sem itt, sem másutt: A zsidók királya vagyok. De mondta: „Az én országom nem e világból való.” A királyságra pedig: Te mondád.
Mint mondtam, Pilátus okos ember. Tudja, hogy a császárnak feltétlen hűséggel tartozik. A császár istenítést követel magának, s azért nem írhatja: Jézus, a mindenség királya! – ezzel azt írná: Császár, van nálad nagyobb hatalmasság! Ezért akkor életével fizetett volna Pilátus! Mert sem akkor, sem azóta a hatalommal bírók – legyenek azok bármely országban, bármely szinten: akár királyok, császárok, elnökök és sorolhatnám – nem veszik jó néven, ha arra emlékeztetik őket: még ő fölöttük is van Úr! Az ő életük is Isten kezében van! Az ő megmaradásuk is Jézus áldozatáért lehetséges!
Pilátus – mint már többször mondám – okos ember. Megveti azokat, akik a közülük való az ellenségük kezébe adják, még ha az ő kezébe is. Nem Jézus veti meg, nem rajta akar gúnyolódni – a papi fejedelmeket fricskázza a felirattal. Lám, a nagy vallásos papi fejedelmek így bánnak a királyukkal! Nem védik, hanem keresztre küldik! S ha lehetségessé válik a szabadulása, feszítsd meg-et kiáltoztatnak embereikkel. Megvan róluk Pilátus véleménye!
A felirat hát maradt!
De mit mond számunkra, mit kíván tőlünk ma az Ige? Mit írnánk a táblára mi?
Mi minek nevezzük Jézust? Nevezzük-e őt királyunknak?
A Heidelbergi Kátéban így tanultuk: „31. kérdés: Miért nevezzük Őt Krisztusnak, azaz Felkentnek? Felelet: Azért, mert Őt az Atya Isten rendelte és a Szentlélekkel felkente a mi legfőbb prófétánkká és tanítónkká, aki Isten titkos tanácsát és akaratát a mi váltságunk felől tökéletesen kijelentette; tovább egyetlenegy főpapunkká, aki minket testének egyetlenegy áldozatával megváltott és az Atya Isten előtt könyörgésével szüntelenül közbenjár érettünk; és örökkévaló királyunkká, aki minket igéjével és Lelkével igazgat és a szerzett váltságban oltalmaz és megtart.”
A heidelbergi Kátéban még egy kérdésnél előfordul a „király” szó: „128. kérdés: Miképpen rekeszted be ezt az imádságot (Úri imádságot)? Felelet: „Mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.” Azaz: mindezt azért kérjük Tőled, hogy Te, mint a mi királyunk és mindenek felett hatalommal bíró Felség, nékünk minden jót meg akarsz adni és meg is adhatsz; és hogy ezáltal nem mireánk, hanem a Te szent nevedre térjen örök dicsőség!”
Ennek alapján nevezhetjük királyunknak, de semmiképpen sem a zsidók királyának Jézust!
Tudom, hogy az igehirdetés nem a politizálás helye, mégis sajnálom, hogy a legtöbb országban csak egyházi szófordulatnak tartják, ha Jézust a mindenség Urának, Királyának nevezzük!
Pedig! Pilátus számára megdöbbentő volt, hogy egy nép saját tanítóját adta halálra! Mi megdöbbenünk-e azon, hogy Isten, a mindenség Teremtője és Gondviselője Fiát küldte e világba, hogy kijelentse az ember számára az élet lehetőségét, s azt élete árán adja ajándékul mindazoknak, akik hisznek Őbenne, s áldozatát hálás szívvel elfogadják? Megdöbbenünk-e hát azon, hogy „úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
Testvéreim! Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa!
Nekünk sem kárhoztatnunk kell Pilátust, zsidókat, Júdást, a Jézus mentésére semmit nem tevőket, hanem azt kell megmondanunk: mit írnánk a Jézus keresztjén lévő táblára!
A keresztre feszítők századosa Jézus halála után „dicsőíté az Istent, mondván: Bizony ez ember igaz vala.” (Lk 23:47) Igaz, csak mondta, nem írta!
Te, testvérem, mit mondasz, mit írsz? Kinek vallod Jézust? Ki neked Ő? Nem körbenézned kell: ki hallja? Ki látja? Ki a tanúja? Nem függhet a tanúk személyétől hitvallásod tartalma, igazsága! Nem azt kell mondanod, amit megengednek számodra! Nem a lehetségest kell keresned, hanem azt kell elmondanod, megfogalmaznod: a te kereszteden magát érted halálra adó Jézus fölé mit írsz?
Nem tudok válaszlehetőségeket felajánlani, ez most itt nem teszt. Neked kell, a saját egyszerű szavaiddal, de az általa megtisztított szívedből fakadón kimondani, leírni: ki Ő neked?
Én csak ennyit írok: Uram! Istenem! Nincsen más oltalmazóm! Ámen.
„Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek:
nem úgy adom én néktek, amint a világ adja.
Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!”
(Jn 14:27)