Lekció: Jn 12:44-50
„Jézus pedig kiáltott és monda: Aki hisz énbennem, nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem. És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz. És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot. Aki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, aki őt kárhoztassa: a beszéd, amelyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon. Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek. És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amiket azért én beszélek, úgy beszélem, amint az Atya mondotta nékem.”
Textus: Jn 12:47
„És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Két hete így kezdtem az igehirdetést: „Újra és nagyon hangsúlyosan el kell mondanom: az Igét én csak felolvasom, nem pedig mondom. Aki mondja: Jézus.”
Ma kezdhetem – az Igén kis változtatással – én is úgy, mint Jézus kiáltott: Aki hisz énnekem, nem énnekem hisz, hanem annak, aki elküldött engem! Mert nem az a fontos, nem abban van megtartatásunk, ha hisztek nekem, hanem ha annak hisztek, aki elküldött engem! Az pedig, hogy az engem elküldő üzenetét hirdessem néktek, az én felelősségem, melyről majd számot kell adnom az engem elküldőnek. Az ige hirdetőjének sosem lehet az a célja, hogy magát tegye népszerűvé, hogy magának gyűjtsön híveket, hanem mindenkor Jézusra kell mutatnia – az Úrhoz gyűjtve népek seregét!
A mai Ige egy mondatán megdöbbenünk: „ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt”. Jézus prófétai küldetése az volt, amit Ezékiel prófétához szólva így öntött szavakba az Úr: „A kemény orcájú fiakhoz és makacs szívűekhez küldelek téged, és ezt mondjad nékik: Így szól az Úr Isten! Ők pedig vagy hallják, vagy nem hallják, mivelhogy pártos ház, hadd tudják meg, hogy próféta volt köztük. Te pedig, embernek fia, ne félj tőlük, és az ő beszédüktől se félj; ha bogácsok és tövisek vannak is veled, és ha skorpiókkal lakol is együtt; beszédüktől ne félj, orcájuktól ne rettegj, mert ők pártos ház. És szóljad az én beszédimet nékik, vagy hallják, vagy nem, mert pártos ház. Te pedig, embernek fia, halld meg amit én néked szólok.” (Ez 2:4-8) Mi kárhoztatásra, ítéletre számítunk, de Jézus – másutt – azt mondja: „Ember, ki tett engem köztetek biróvá” (Lk 12:14) Mai Igénkben pedig így fogalmaz: „van annak, aki őt kárhoztassa: a beszéd, amelyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon.” Jézus beszéde életre visz. Aki nem hisz az ő beszédének – nem jut örök életre. Nem szükséges elítélni – az olyan lenne, mint belerúgni a halálán lévőbe. Jézus nem teszi, „mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot.”
Ez az a pont, testvéreim, ahol legmarkánsabban mutatkozik meg Jézus és az ember gondolkozásának különbsége! Az Apostoli Hitvallásban valljuk: „onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat.” Ezt úgy értjük: kit életre választ, kit megbüntet. De Jézus azt mondja: nem kárhoztatni jött! Valóban szétválaszt: egyiket örök életre hívja, a másikat nem. Ez a NEM HÍVÁS a büntetés. Nem Jézus bünteti, hanem ő maga bünteti önmagát – mert nem hitt Jézus szavának! „Aki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, aki őt kárhoztassa: a beszéd, amelyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon.” „Mert én nem magamtól szóltam; - mondja Jézus – hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek. És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amiket azért én beszélek, úgy beszélem, amint az Atya mondotta nékem.” Ismétlem: „az ő parancsolata örök élet.” Aki azt mondja, neki ne beszéljünk erről, mert őt nem érdekli, az ne csodálkozzon, hogy nem kapja meg. Ezért senki mást nem okolhat, csak önmagát. Akkor – ha próbáltuk elmondani neki! Mert ha meg sem próbáltuk felhívni figyelmét az örök életre jutás lehetőségére, vagy ennek a lehetőségnek az elvesztésére, akkor nem ő utasítja el, hanem mi maradtunk némák – nem téve eleget Jézus parancsának: „Tegyetek tanítványokká minden népeket!” Sajnos mi gyakran másként teszünk! Kárhoztatunk, ítélünk, rémítgetünk, fenyegetünk. Sokan tették mindezt Jézusra, Istenre, Atyánkra hivatkozva, elfeledve Jézus kijelentését: „ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot.”
Testvéreim! Két mozzanatra kell nyomatékosan felhívnom figyelmeteket:
Az első: soha sem a magunkét kell szólnunk – s bár ez az igehirdetőnek fokozott felelőssége, de nem csupán rá vonatkozik! Az Atya parancsolata az örök élet! Amiket azért én beszélünk, úgy beszéljük, amint az Atya mondotta nékünk! Nem csak beszélnünk kell arról, amit mond, hanem úgy beszélnünk róla, amint ő mondja. Az Atya üzenetének tovább nem adása – a hallgatás – is bűn!
A második: ha valaki hallja a beszédünket, és nem hiszi el, nem fogadja be, netán kigúnyol, megszól, bármi módon elutasít minket – nem kell kárhoztatnunk. Ha Jézus nem kárhoztat, nem ítél, kik lennénk mi, hogy azt tegyük?!
Mert vétkesek közt cinkos aki néma.
Atyjafiáért számot ad a testvér:
nincs mód nem menni ahova te küldtél.
Csakhogy a gonosz fittyet hány a jóra.
Lám, megcsúfoltak, Egek Alkotója!
Szolgádat pellengérre állították,
mert gyönge fegyver szózat és igazság.
Nincs is itt haszna szép szónak s imának,
csak harcnak és a hatalom nyilának.
Én Jónás, ki csak a Békét szerettem,
harc és pusztulás prófétája lettem.
Harcolj velük hát, Uram, sújtsd le őket!
Irtsd ki a korcs fajt s gonosz nemzedéket,
mert nem lesz addig igazság, se béke,
míg gőgös Ninive lángja nem csap az égre."
S elmúlt egy hét, és kettő, három, négy, öt,
és már a harmincnyolcadik nap eljött.
Jött a reggel és a dél és az este:
Jónás egész nap az ég alját leste.
S már a láthatár elmerült az éjben,
s egy árva ház sem égett Ninivében.
Mert látá az Úr, hogy ott egyik-másik
szívben még Jónás szava kicsirázik,
mint a jó mag, ha termőföldre hullott,
s pislog, mint a tűz, mely titkon kigyulladt.
S gondolta: "Van időm, én várhatok.
Előttem szolgáim, a századok,
fújják szikrámat, míg láng lesz belőle;
bár Jónás ezt már nem látja, a dőre.
Jónás majd elmegy, de helyette jő más",
így gondolá az Úr, csak ezt nem tudta Jónás”
(Babits Mihály: Jónás könyve)
S hogy mindezt meg tudjuk tenni – az Úr beszédét szólni, az Örök élet Krisztusban adatott boldogító lehetőségét hirdetni, az Úrra bízva a következményeket, ahhoz elengedhetetlen, hogy halljuk meg, amit Ő nékünk szól! Jézus azért tudta türelemmel véghezvinni küldetését, mert – amint mondta: „Én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10:30) De nem hagyott bennünket magunkra! „Maradjatok énbennem és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha énbennem maradtok. Aki én bennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” Nekünk nem nélküle kell cselekednünk – mert Ő velünk van minden napon, hogy halljuk az Ő beszédeit és hogy megtartsa a világot. Velünk van, hogy nékünk örök életünk legyen! „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17:3) Ámen
„Végezetre, atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vigasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene veletek lesz. Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal. Ámen.” (2Kor 13:11,13)